Jelenlegi hely

Kockázatos az internetes gyógyszerrendelés

Magyarországon az utóbbi öt évben megduplázódott az interneten gyógyszert rendelők aránya.

Pedig nem kockázatmentes ez a vásárlás, amit az is mutat, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a 35 ezer internetes gyógyszertárnak mindössze 0,6 százaléka legális - mondta Ilku Lívia, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője szerdán, egy sajtórendezvényen Budapesten.

Ilku Lívia példaként említette, hogy az interneten 20 féle Viagra potencianövelőt lehet rendelni, holott csak egyféle ilyen gyógyszer létezik, a többi hamisítvány.

Bevezetőként Gács János, a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. képviseletében emlékeztetett arra, hogy  a szellemi tulajdon védelmébe a szerzői jogok és az iparjog védelme egyformán bele tartozik. Az iparjog védelmét a szabadalom, illetve a formatervezési mintaoltalom és a védjegy szolgálja. Legtöbb szabadalmat a gyógyszeripar jegyezteti be. Kiemelte, hogy szeptember 30-tól - a GINOP keretében - indul az 1 milliárd forint keretösszegű iparjogvédelmi pályázat. A feltalálók 1-6 millió forintot nyerhetnek a termékük szabadalmaztatására.

A gyógyszeripar nemcsak a legnagyobb szabadalmaztató, hanem a hamisításnak leginkább kitett iparág is. A pécsi egyetemen végzett kutatás szerint a megkérdezettek 6,2 százaléka rendelt gyógyszert interneten 2009-ben, míg tavaly ez az arány már 12,5 százalék volt, pedig a a kockázat magas - vázolta Ilku Lívia.

Rendelés előtt érdemes megnézni az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapját, amelyen megtalálhatók a hamis internetes gyógyszertárak honlap-címei, és a hamis termékek listája is elérhető. Nemrég egy logót vezetett be az EU, ennek ott kell lennie minden legális internetes gyógyszertár honlapjának nyitó oldalán. Erre kattintva az OGYÉI honlapjára jut a felhasználó - magyarázta az előadó.

A hamisítás elleni munkacsoport vezetője kitért arra is, hogy, a magyar gyógyszergyártók és nagykereskedők, valamint az érintett hatóságok megállapodást kötöttek a gyógyszerhamisítás ellen. Magyarországon eddig nem fordult elő az, hogy a gyógyszergyár-nagykereskedő-patika láncban hamis gyógyszer jelent volna meg - tette hozzá.

A szerzői jogok védelmét alaposan megváltoztatta az internet - mondta Horváth Péter, a Pro Art Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója. A helyzetet jellemzi, hogy amíg 1992-ben 100 ezer eladott hanghordozó kellett az aranylemezhez, addig ez a szám 2012-től már csak 4 ezer.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület megrendelésére készült  felmérés szerint a 700 megkérdezett kereskedő 52 százaléka mondta azt, a beszerzési szerződés megkötése során igyekszik bebiztosítani magát, hogy ne kerüljön hamisított termék az üzletébe. A hamisítás által leginkább fertőzött terület a ruha- és cipőipar. Ezek mellett súlyosan érinti a hamisítás a háztartási vegyiárukat, a kozmetikumokat, az elektronikai és számítástechnikai eszközöket is.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére