Jelenlegi hely

Egyedülálló szülőket segítő központ nyílik Kecskeméten – segítség azoknak akik nap mint nap felveszik a harcot gyermekeikért

Ma Magyarországon több mint 300 ezer szülő neveli egyedül a gyermekét, ebből 40 ezer egyedülálló édesapa, és több mint fél millió gyerek tapasztalja meg a különválás fájdalmát. Sok ezren keresnek kétségbeesve valamiféle segítséget válás után, néha csak egy jó szót, egy biztatást, hogy igen, ezt túl lehet élni, fel lehet belőle állni, és újra meg lehet találni a boldogságot, néha jogi, nevelési vagy oktatási segítséget. - Makai Marianna riportja.

A segítségkérés van, hogy épp a  közösség hiánya miatt lép fel, mert ezzel az élethelyzettel együtt jár az elszigetelődés, a magány, hiszen magukra maradnak a szülők amikor elválnak.  Nemcsak azért mert elvesztik a párjukat, hanem ezzel együtt sok esetben a párjuk családját, a nagyszülőket, sógorokat, nagynéniket, és nagyon gyakran a közös barátokat is.

Budapesten már 1 éve működi az úgynevezett Egyszülős központ, ami mindezekben segítséget nyújt az egyedül maradt szülőknek és most Kecskeméten is elindult egy kezdeményezés, hogy az itt élő és egyedül nevelő anyukáknak, apukáknak valamiféle közösséget, és ezáltal támogatást tudjanak nyújtani.

Kecskeméten Golovics Mónika álmodta meg az Egyedülálló Szülők Klubját, ami már annyira a finisben van hogy május 29-én meg iy volt az az első Alakuló találkozó! 

Ha Te is egyedülálló szülő vagy, és Kecskeméten vagy a környékén laksz, jelentekezz a zárt csoportba!  „Egyedülálló Szülők Klubja - Kecskemét” csoport

Mónika 10 éve neveli egydül a gyermekeit, akinek nagyon nagy segítség lett volna, ha anno lett volna egy ilyen szervezet, akik átsegítik a nehézségeken.

 

"Azért született meg ez az ötlet, mert a környezetemben jelenleg is sokan küzdenek egyedül és a budapesti központ programjait látva az az érzésem volt, hogy ilyenre Kecskeméten is szükség van, ami sok szülőnek fog majd segítséget adni. "

 

Mesélj nekünk az Egyszülős Központról!

Mónika: Kecskeméten kialakításra kerül egy olyan szociális háló, ahol a kecskeméti és környéki egyszülős családokat támogatjuk, gyermeküket egyedül nevelő szülőket segítjük. Célunk, hogy csatlakozzunk a budapesti Egyszülős Központhoz, ezzel csatlakozunk egy országos hálózathoz, akik ötleteket és mintát adnak nekünk, de természetesen mi a saját tagjaink igényeihez fogjuk majd alakítani a mi kis központunkat.

Ez egy hosszú távú program, amivel szeretnénk jobbá tenni azoknak a szülőknek és gyermekeknek az életét, akik hátrányban vannak a kétszülős családokhoz képest. A társadalomnak mi Egyszülősök is részesei vagyunk. Ezáltal lehetőséget adunk, arra, hogy az egyszülős családban élő gyermekek is egészséges felnőtté váljanak.

Egy közösséget teremtünk, egy helyet ahová tartozhatnak, ahol fél szavakból is megértheik egymást.

Mi az amiben segítséget vársz?

Várjuk azokat a szülőket, akik egyedül nevelik gyermeküket és ehhez segítséget szeretnének kérni.

Lehetsz elvált, özvegy, külön élő, egyedül gyermeket vállaló, vagy örökbe fogadó. Olyan szülőket is szívesen látunk, akik „vasárnapi” szülők és ebben szeretnének segítséget kérni.

Jó tudni azt, hogy nincs egyedül és van más is, aki hasonló gondokkal, teendőkkel küzd.

Mit terveztek, vagy inkább mik azok, amikben segíteni tudjátok az egyszülős közösségeteket?

A következő szolgáltatásokkal szeretnénk segíteni Kecskeméten:

  • Pszichológiai, lelki és jogi tanácsadás – emberi és állampolgári jogok védelme
  • Szociális tevékenységek, családsegítés, aktív időskorúak bevonásával
  • Generációk közötti szakadék csökkentése
  • Gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet
  • Gyermek és felnőtt programok, táborok szervezése kifejezetten egyszülős témákkal – kulturális tevékenység
  • Tanulással kapcsolatos segítségek (korrepetálás) hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése
  • Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés.

Ehhez természetesen meg kell találni ezeket a szakembereket is, biztosan nagyon sok szakember is jár hasonló élethelyzetben, mint mi, egyszülősként lehet óvónéni, coach, jogász vagy akár gyógytornász, tanár és sorolhatnám még. Ezekben a közösségekben van több egyszülős  szakember is, de Budapesten is több jogász, gyermekorvos, gyógytornász, fejlesztőpedagógus ajánlta fel a szolgáltatát, hogy egy megadott időben, órában szívesen segíti az egyedül maradt szülőket.

Tehát várjuk olyan önkéntesek jelentkezését, akik ebben részt tudnak vállalni itt Kecskeméten.

Jogász, pedagógus, fejlesztő pedagógus, lelki gondozó, családterapeuta, coach (életvezetési tanácsadó), munkaerőpiaci tanácsadó (HR szakember), pszichológus, akikkel Önkéntes megbízási szerződést kötünk.

Majd szeretnénk a felajánlásokat (szaktudásukat) továbbítani azoknak a családok felé, akik ezt nem tehetik meg anyagi okok miatt.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy kialakítunk egy rendszert, amibe regisztráció útján bekerül az Egyszülős és az Önkéntes is egyaránt. Lesz egy EGYSZÜLŐS KÖZÖSSÉG KECSKEMÉT kártya. Az Egyszülős ezzel a kártyával tudja igénybe venni a szolgáltatásokat.


Akkor foglaljuk össze, hogy mi az amivel kezdésben szeretnél foglalkozni?

Szolgáltatásaink lennének első körben:

  • Jogi tanácsadás - szülőnek
  • Pszichológiai tanácsadás -  szülőnek és gyermeknek
  • Lelki gondozás - szülőnek és gyermeknek
  • Munkakeresésben, önéletrajzírásban segítség  - szülőnek

Gyermekprogramok:

  • Társasjáték klub
  • Iskolai felzárkóztatás – pedagógusokkal
  • Gyermekfelügyelet – Cétrusnettel
  • Mozgásos foglalkozások, fejlesztések
  • Kreatív foglalkozások
  • Olvasó klub
  • Táborozás

Egyszülős szülők programjai:

  • Társasjáték klub
  • Előadások válás, újrakezdés, különböző aktuális témákról  - Meghívott előadókkal
  • Gyermekeket (korosztályonként, ovis, kisiskolás, kiskamasz, nagykamaszt) érintő problémákról előadások  - Meghívott előadókkal
  • Torna
  • Tapasztalatmegosztó, személyesen beszélgetős programok
  • Kreatív foglalkozások
  • Könyvklub
  • Ünnepekre együtt készülődős programok

Természetesen ezt bővíteni fogjuk, az igényeknek és a felajánlásoknak függvényében.

Mekkora létszámra számítasz Kecsekméten?

Olyan 50-80 családra körülbelül, de ez a szám növekedni fog és változik is mindig, mert mikor, kinek, mire van szüksége, gyermeke életkorának megfelelően.

Felvesszük a kapcsolatot a családsegítő, és gyermekjólétis szakemberekkel, iskolai szociális munkásokkal, vagy gyermekvédelmi felelősökkel, a védőnőkkel, gyermekorvosokkal, és minden olyan már működő helyi civil szervezettel, akikkel lehet, és érdemes együttműködni, akár folyamatosan, akár egy-egy esemény, program erejéig.

A helyi munkáltatók, cégek felkeresése is tervben van, akik alkalomadtán anyagi, tárgyi, vagy éppen foglalkoztatással kapcsolatos segítséget nyújthatnának nekünk. 

Akkor már csak elérhetőséget kérnék, hogy akik akár egyszülősként, akár szakemberként szeretnének csatlakozni, fel tudják venni veled a kapcsolatot!

 

​Makai Marianna - Kecskemétimami

Ha fontosnak találod a cikket, oszd meg, hogy mások is értesüljenek róla!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére