Jelenlegi hely

Helyi hírek

Oldalak

Tarolnak a légúti betegségek!-természetes segítség a konyhából

Tarolnak a légúti betegségek!-természetes segítség a konyhából

A mi környezetünkben bizony most tetőznek az iskolai, ovis és munkahelyi közösségekben az influenza- , influenza-szerű légúti betegségek, hányós-hasmenős vírusok. Ajánlunk néhány gyógyhatású növényt, amit alkalmazható a felmerülő kellemetlen tünetek enyhítésére.

Három gyermekfejlesztő tipp anyukáknak!

Három gyermekfejlesztő tipp anyukáknak!

A gyerkőcök fejlesztését képtelenség elég korán elkezdeni. A jó hír az, hogy az öntudatlan fejlődésnél nincsen eredményesebb. A játszás ezért annyira csodálatos. Mert miközben a lurkók ki- és megélhetik az álmaikban, vágyaikban kirajzolódó képeket, fantáziákat, nagyban hozzájárulhatnak a képességeik, készségeik fejlődéséhez. Íme, három tipp, ami ebben a témakörben aranyat ér!

Megnéztük az Utazás a szempillám mögött című előadást - megszületik a varázslat Katona József Nemzeti Színházban

Megnéztük az Utazás a szempillám mögött című előadást – varázslatos világba csöppentünk a kecskeméti színházban

Nagyon szeretek gyermekelőadásra beülni, mert olyankor úgy érzem, betekintést nyerhetek abba, mik kavarognak gyermekeim fejében. Mindig sikerül eltalálni azt a nyelvezetet, azt a mondanivalót, ami ugyanannyira foglalkoztatja a felnőtteket is, mint a nézőtéren ülő gyerekeket. A képi megjelenítésekkel, a zenékkel, a táncokkal együtt megszületik a varázslat. - Tiszavölgyi Cecília írása. 

Újra nyit a Cifrapalota és a Szórakaténusz Játékmúzeum!

Újra nyit a Cifrapalota és a Szórakaténusz Játékmúzeum!

A téli bezárás után, újra nyitnak Kecskemét nagy kulturális intézményei. Február 1-jén a Cifrapalota, február 7-én pedig a Szórakaténusz tárja ki kapuit a látogatók előtt, programokban pedig nem lesz hiány.

Az iskolaváltás kérdései: meddig húzzuk, mikor és hogyan? - Avagy, mi a módja, ha nem jó helyen van a gyerekünk?

Az iskolaváltás kérdései: meddig húzzuk, mikor és hogyan? - Avagy, mi a módja, ha nem jó helyen van a gyerekünk?

A legtöbb szülőnek van egy álma; az ő gyereke jótanuló lesz, magabiztosan és örömmel kezdi, majd folytatja az iskolát, ami nemcsak a tanuláshoz való hozzáállását, illetve későbbi a műveltségét, de az egész lelki énjét, a mindennapi életét, majd a felnőtt élete lehetőségeit határozza meg.

Bőrfiatalító eljárás- a mikrodermabrázió

Bőrfiatalító eljárás- a mikrodermabrázió

A mikrodermabrázió egy új eljárás a szépségszalonok világában, amely segít megszüntetni a finom vonalakat, ráncokat, pigmentfoltokat és más bőrhibákat.

Nem mindennapi dolgok, amik mellett minden nap elmegyünk Kecskeméten

Nem mindennapi dolgok, amik mellett minden nap elmegyünk Kecskeméten

Mit szólnátok egy kis túrához Kecskeméten, ahol különleges dolgokat fedezhettek fel? Nem is gondolnánk, hogy mennyi ilyen rejtett szépség van a városban, ami mellett szinte nap, mint nap csak elsétálunk és észre sem vesszük! Nyitott szemmel járni az utcákon nemcsak hasznos, de érdekes is lehet.  

Így fejlesztheted gyermekeid készségét már kiskorukban!

Így fejlesztheted gyermekeid készségét már kiskorukban!

A zenélés kortalan. Pontosan ezért nincs az az életkor, amikor ne toppanhatna be a mindennapokba. Elég csak belegondolni abba, hogy a kisbabák többnyire mitől nyugodnak meg? Az énekléstől, vagy a lejátszott harmóniáktól. Zene a sírás, a nevetés, ütem a tapsolás és a gügyögés. Minden pillanat telve van hangjegyekkel. Ezért aztán sohasem korai elkezdeni a zenei készségek fejlesztését, amik ráadásul pozitívan befolyásolhatják az agy további területeinek barázdálódását.

Elindult a jelentkezés Kecskeméten is az MCC ingyenes középiskolás tehetséggondozási programjára

Elindult a jelentkezés Kecskeméten is az MCC ingyenes középiskolás tehetséggondozási programjára

Iskola mellett végezhető, E-learning alapú tanulás, előadások, készségfejlesztő képzések, táborok, versenyek, közösségi élmények. Elindult a jelentkezés az MCC középiskolásoknak szóló kecskeméti programjára.

Mutatjuk, mik zárnak be, és hogyan változnak a nyitvatartások a kecskeméti kulturális életben az energiaválság miatt

Szinte minden bezárt! Mutatjuk hogyan változnak a nyitva tartások a kecskeméti kulturális életben az energiaválság miatt

"A kultúra nem luxus, hanem élet-halál kérdése." Hankiss Elemér. Sajnos januárban mégis luxus lesz... Az energiaválság a közművelődésnek is nagy pofont adott, egyre több intézmény, vállalkozás, kedvenc sport vagy szórakozóhelyünk kényszerül bezárásra, csökkentett nyitva tartásra, vagy valamilyen más intézménnyel való összefonódásra.

21. századi készségek- avagy mi kell a mai gyerekeknek, hogy sikeresek legyenek majd

21. századi készségek- avagy mi kell a mai gyerekeknek, hogy sikeresek legyenek majd

„Az vagy, amit megeszel, azzá válsz, amit megeszel!”

Bár sok év kellett hozzá, de mostanra kezdjük elfogadni, hogy az egészséges táplálkozás gyógyító és fontos meghatározója életünk minőségének. Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy „az vagy, amit megtanulsz, azzá válsz, amit megtanulsz”. Viszont a tudás terén még mindig nem fontos, hogy mit „eszünk”, egyszerűen még mindig úgy tekintünk az iskolára, mint a kizárólagos lexikális ismeretek megszerzésének forrására.

Mi alapján válasszunk iskolát? 6 szempont, amit érdemes megfontolni

Mi alapján válasszunk iskolát? 6 szempont, amit érdemes megfontolni

Nagyon fontos megjegyezni először is, hogy nincs olyan iskola, ami mindenkinek jó, sőt, a legjobb iskola sem jó mindenkinek. Éppen ezért a tájékozódás forrása mindenképp hiteles kell, hogy legyen! Talán a leghitelesebb forrás, ha elmegyünk egy nyílt napra, hiszen ott már nagyon sok mindent megtapasztalhatunk, megismerhetjük a pedagógusokat és láthatjuk az ott tanuló diákokat, és azok viselkedését.

Visszatérés a munkaerőpiacra anyaként

Visszatérés a munkaerőpiacra anyaként

Amikor valaki 1-2 cseperedő gyermek mellől pár év otthonlét után ismét munkába áll, szinte sokként érheti, hogy családanyaként teljesen újszerű kihívásokkal kell megküzdenie a munka világában, mint a korábbiakban független dolgozó nőként. Milyen nehézségekkel találjuk ilyenkor szembe magunkat, és mik lehetnek rájuk az adekvát válaszok, megoldási alternatívák?

Napelem inverter segítségével működő rendszer tervezése

Napelem inverter segítségével működő rendszer tervezése

A jövőbe mutató, tiszta energia ma már fontos része az életünknek. Nemcsak az energia drágulása miatt; hanem a klímaváltozás elleni harcban is fontos szerepet játszanak a megújuló energiaforrások, melyek kiaknázásához és felhasználásához komplett berendezésre van szükség. Ebből az egyik maga a napelem, ami képes átalakítani a napsugárzást egyenárammá. A következő lépéshez azonban már egy napelem inverter munkájára is szükség van, hiszen ez konvertálja át az egyenáramot olyan váltóárammá, amit már egy háztartásban is használni tudunk. De mi van akkor, ha a napelem inverter segítségével működő rendszert saját maga szeretné megtervezni? Hogyan érdemes nekiállni és mi mindent kell tudni a témáról? Cikkünkben elmagyarázzuk!

Fehérnemű, ami felmelegít

Fehérnemű, ami felmelegít

A tél elsősorban nem a szexi idomok kihangsúlyozásáról, hanem az alapos felöltözésről szól. Ez igaz természetesen, de azért mégsem ennyire fekete-fehér a helyzet. Mert bár igen, kint elkerülhetetlen a réteges öltözet, de azért akadnak olyan ruhadarabok, amik nemcsak felmelegítésben, hanem kiemelésben is jók. Ha pedig bent, a négy fal melegében lekerülhet a legtöbb textil, azonnal felfedhetik magukat a szexi fehérneműk. Tehát télen is célszerű odafigyelni a kiválasztás folyamatára.

Otthon maradni vagy dolgozni? A hibrid munkaidő

Otthon maradni vagy dolgozni? A hibrid munkaidő

Napjainkban a távmunka egyre inkább elterjedt, ennek több oka is van, a karantén, a válság okozta problémák arra késztetik az embereket és a munkaadó cégeket egyaránt, hogy más, új lehetőségek felé nyissanak. Az egyik ilyen a hibrid munkarend.

Hogy mindenkinek boldog lehessen a Karácsony-fogjunk össze idén is!

Hogy mindenkinek boldog lehessen a Karácsony-fogjunk össze idén is Kecskeméten!

A mai világban zajló negatív események hatására sajnos még több családot érint az elszegényedés, és az ünnepek közeledtével sokakat elszomorít a helyzet, hogy nem tudnak ajándékot tenni a fa alá.

Számtalan akció, szervezet dolgozik kollégáival és önkénteseivel azon az ünnepek előtt, hogy mindenkihez jusson étel, meglepetés a gyerekeknek, akárhol is élnek.

Így hagyhatsz minél kisebb ökológiai lábnyomot vásárlásaiddal- Íme a Kecskeméti Szatyor Közösség

Így hagyhatsz minél kisebb ökológiai lábnyomot vásárlásaiddal- Íme a Kecskeméti Szatyor Közösség

Találtunk egy remek kollektívát, amely összeköti a vásárlókat a környező termelőkkel, egészségesebb életmódot és tudatosabb vásárlást igyekszik elősegíteni, egyben környezet- és pénztárcakímélő megoldásokat kínál.

Ami másnak felesleges, másnak kincset érhet

Ami valakinek felesleges, másnak kincset érhet, avagy mutatjuk a kecskeméti adományboltokat

Van úgy, hogy nem tudod eladni, vagy nem tudod épp a megfelelő embernek elajándékozni, de otthon a lakásban sem fér már el, na olyankor jusson eszedbe az adományboltok lehetősége!

Három tipp arra, hogyan találd meg a tökéletes férfi farmert a testalkatodhoz

Három tipp arra, hogyan találd meg a tökéletes férfi farmert a testalkatodhoz

A farmer az egyik legnépszerűbb ruhadarab a kezdetek óta a férfiak körében. Nem is véletlen, hogy annyiféle fazon és szín készül belőle. A legújabb trendek ráadásul mindig hoznak valamilyen teljesen szokatlan szabásvonalat, ami viszont nem biztos, hogy mindenkinek jól áll. Hogyan válasszuk ki az alkatunkhoz valót?

Egy cseppnyi mediterrán hangulat – citromültetvényre látogathatunk el Lajosmizsén

Egy cseppnyi mediterrán hangulat – citromültetvényre látogathatunk el Lajosmizsén

Aki járt már Lajosmizsén a Szőrös és Kisjuhász kertészetben, annak nem kell mondanom mennyire különleges élményben lehet ilyenkor november végén, december elején része.

Kedvenc adventi vásáraink Budapesten

Kedvenc adventi vásáraink Budapesten

Az advent a várakozás időszaka, ilyenkor az ünnepre hangolódást segíti, hogy a város is varázslatos díszbe öltözik és sok értékes program várja a családokat. A rohanó hétköznapokon jól esik megállni és megpihenni, találkozni és feltöltődni.

HArtPLacc - képző-, és iparművészeti vásár és lazuló, szimfonikus koncertek, kiállítások - indul a Hírös Agóra téli ajánlata

HArtPLacc - képző-, és iparművészeti vásár és lazuló, szimfonikus koncertek, kiállítások - indul a Hírös Agóra téli ajánlata

Novemberben és decemberben a hideg napokon a legjobb művészeti programok garantáltan a Hírös Agórában találhatók majd. Képzőművészet, kiállítás, iparművészeti vásár, szimfonikus koncertek.

Nyílt napok a kecskeméti általános iskolákban

Nyílt napok a kecskeméti általános iskolákban

Általános iskolai beíratkozás nagycsoportosok számára a 2023/2024-es tanévre 2023.április 20-21-én lesz. Addig is összegyűjtöttük nektek, hogy melyik iskola, milyen beiskolázási programmal várja a gyerekeket.

Jótékonysági gyűjtés a Kecskeméti Tanyai Termék Piacon

Jótékonysági gyűjtés a Kecskeméti Tanyai Termék Piacon

November 17-én, csütörtökön 13 órától Aranyhomok Portéka Vásárt tart jótékonysági gyűjtéssel kiegészítve az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. Az esemény helyszíne a Kecskeméti Tanyai Termék Piac, Kecskemét Főterén a Tér a térben.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére