Jelenlegi hely

Egy mobiltelefon nélkül élő anya vallomása

Ma már nehezen elképzelhető az életünk mobiltelefon nélkül, pláne szülőként, hiszen minden pillanatban elérhetők akarunk lenni, arról nem beszélve, hogy mi is minden pillanatban el akarjuk érni a szeretteinket, gyermekeinket. Mégis akad olyan anya, aki mobil nélkül él, és mint írja, ennek előnyei is vannak.

Az amerikai Tanya Kuzmanovic szerint a gyermekei (és a férje, a barátai…) kifejezetten idegesítőnek tartják, hogy nem érhetik el egyetlen mozdulattal a nap bármely pillanatában. Tanya állítja, semmilyen nagy elhatározás nem áll amögött, hogy nincs mobiltelefonja, mi több, nem utasítja el a technológiát, hiszen azon hívja a férjét, a gyermekeit, barátait – neki egyszerűen azért nincs, mert úgy érzi, nincs szüksége rá.

Nem egyszer nevezték már ezért felelőtlennek és önzőnek (vagy ennél is rosszabbnak), esetleg reménytelenül ódivatúnak. Mások ugyanakkor irigyelték a szabadságért, vagy azért, hogy nem szakítják félbe unos-untalan különböző hívások.

Tanya szerint nem kétséges, hogy döntése földrengésszerű hatással van mindenkire a környezetében, ám ezek a hatások nem feltétlenül negatívak – legalábbis ami a gyermekeit illeti. Össze is szedett öt olyan, a gyermekekkel kapcsolatos pozitívumot, ami a mobilhiányra vezethető vissza.

Megbízhatók

Mármint a gyermekek. Megbízhatók, mert annak kell lenniük. Például ha egyszer megbeszélik, hogy pontosan mikor és hol veszi fel őket, akkor tudják, hogy pontosan akkor és pontosan ott kell lenniük, hiszen nem érhetik el útközben, hogy az utolsó pillanatban változtassanak a megbeszélteken. Ha egyszer megbeszéltek valamit, akkor annak úgy kell történnie – és úgy is történik.

Beszélnek vele

Nincsen sms, chat, a kommunikáció egyetlen formája a beszélgetés – akár személyesen, akár telefonon (mert azért földi vonalon persze elérhető Tanya is). Gyermekei kénytelenek tehát fejleszteni a beszélgetés művészetét, ami társasági életük más részeire is hatással van: szemkontaktust létesítenek, nem félnek kiállni a véleményük mellett és tudnak csevegni is, ha úgy hozza a sors.

Türelmesek

Ha kérdésük van, vagy szeretnék, ha az édesanyjuk elvinné őket valahova, akkor tudják, hogy nem kapnak azonnal választ. Ha nem tudják azonnal elérni, akkor hangüzenetet hagynak. A rendszerbe kódolva van a csalódás, de egyetlen gyermeknek sem árt, ha megtanulja kezelni a kisebb csalódásokat.

Függetlenek

Előfordult már olyan, hogy valamiért (például egy komolyabb közlekedési dugó miatt) nem ért oda időben a gyermekeiért az iskolába, ráadásul éppen akkor, amikor azok egy sítáborból érkeztek vissza.

Arra számított, hogy majd ott találja őket sírva és zavartan, ám helyettük csak a tanár várta és egy üzenet: megkértek egy szülőt, hogy a sífelszerelést vigye el hozzájuk, ők pedig hazasétáltak. Rendben haza is értek, ott várták beszélgetve és teljes nyugalomban a nappaliban.

A gyermekek sokszor túlságosan függenek a telefonjuktól, attól várják a válaszokat, a megoldást a felmerülő problémára, ami nem feltétlenül jó, hiszen néha nekik kell a kérdésekre választ adni.

Tudják, hogy a technológia is választás kérdése

Noha hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, a mobiltelefon választás kérdése. Természetesen hasznos és általában véve nagyszerű találmány, de nem alapvető szükségszerűség. Választási lehetőség, amire ő maga az élő példa – fogalmazott Tanya.

Forrás: csalad.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére