Jelenlegi hely

Ír, olvas, számol – de nem úgy, ahogy azt elvárná(n)k?

2. rész - Kétszer kettő, néha tényleg öt.

Zoé 20 éves, egyetemista. Médiatudományokat tanul Budapesten, és nagyon szereti az irodalmat. Az érettségi előtt hivatalosan is megállapították, hogy diszkalkuliás. Az általános iskolát és a gimnáziumot matematika korrepetálásokkal vészelte át. Számolási problémájából ma már nem csinál gondot, elfogadta magát olyannak, amilyen. Ha leárazáskor vásárol, és százalékot kell számolnia, okostelefonján végzi el a műveletet. 

Mikor és hogyan fedezted fel, hogy diszkalkuliás vagy? 

Még egészen kiskoromban az általános iskolai tanárnőm küldött el az első vizsgálatra. Ő fedezte fel, hogy gondjaim vannak a matekkal.

Hogy fogadtad ezt a tényt? 

Érdekes, hiszen azt, hogy diszkalkuliás vagyok, csak 18 éves koromra sikerült megállapítani. Miután megkaptam a papírt, és kimondták rám, hogy disz-es vagyok, nagyon megkönnyebbültem, hiszen egészen addig sokat szenvedtem a matematikával a tanulmányaim során. Örültem, hogy sem osztályzatom nem lesz ebből a tárgyból, illetve érettségiznem sem kell. Nem meglepő, hogy ezután sokan irigykedtek rám az osztályban. (nevet)

Milyen tünetekkel jelentkezett nálad a tanulási nehézség?

Gondjaim voltak úgy általában a matekkal, a műveletekkel, a szövegértéses feladatok is problémát okoztak. Ez utóbbi azért érdekes, mert magyarból a szövegértésem például nagyon jó.

Részt vettél valamilyen fejlesztő terápián? 

Általános iskolában és utána a gimnáziumban is részt vettem az előírt fejlesztéseken, de nagyon utáltam. Cserébe legalább matekoznom nem kellett. 

Miért nem szeretted ezeket a fejlesztő órákat?

Azért, mert úgy éreztem, nincs sok értelmük. Többnyire alsó osztályosoknak való feladatokat csináltattak velem. Lekicsinylőnek éreztem ezt, és ezzel nem voltam egyedül. Volt olyan feladat például, hogy elrejtett állatokat kellett megkeresni egy képen. Ezt még egy óvodás is képes megoldani.  

Volt eredménye ezeknek a fejlesztéseknek?

Nem volt eredménye. Viszont, amikor matektanárhoz jártam, aki az én tempómhoz igazítva magyarázta el az anyagot, az ért valamit. Begyakoroltuk a példákat, ezek után mindig jobb jegyeket szereztem. De a fejlesztések nem segítettek. 

Ha jól tudom, felmentést kaptál a matematika érettségi alól, ez esetben a matek helyett valami más tantárgyból kellett érettségizned? 

Igen, matekból felmentést kaptam.  Helyette német nyelvből érettségiztem le. Tehát mondhatjuk úgy is, hogy én két választott tárgyból érettségiztem. Ha erről az oldaláról nézzük, nem is olyan rossz ez a diszkalkulia, nem? (nevet)

Az osztálytársaid tudtak a problémádról? Hogy viszonyultak hozzá(d)? 

Tudtak róla. Néha viccelődtek vele, de én is. Az a lényeg, hogy nem szabad magadra venni a beszólásokat, mindenkinek más az erőssége, más a gyengéje. 

Szoktál beszélni arról másoknak, hogy tanulási zavarral küzdesz? 

Nem, soha. A gimiben tudtak róla többen, de az egyetemen már örülök, hogy nem fogja tudni senki sem. Például a gimnáziumban sokszor jöttek oda, és kérdezték, hogy miért mentettek fel az érettségi alól, vagy egyszerűen irigykedtek rám. Viszont volt olyan eset is, hogy megkeresett egy lány, aki hasonló problémákkal küzdött, és megkért, hogy segítsek neki. Örömmel segítettem. 

Disz-problémád befolyásol mindennapi tevékenységeidben? Például vásárlás, fizetés, egyszerű matematikai műveletek elvégzése, ha éppen szükség van rá. 

Fejben összeadni egész jól tudok, talán csak kicsit hosszabb ideig tart, mint másoknak. A mindennapi életben kevésbé befolyásol a problémám. Viszont nem tudok elmenni olyan helyekre dolgozni, ahol pénzzel kell folyamatosan dolgozni, hiszen ez nagy felelősség, és ezen a téren azért vannak kétségeim. De, szerencsére sok olyan munka közül választhatok, ahol nincs szükség a matematikai műveletekre. 

Van valamilyen praktikád, hogy elkerüld a kínos helyzeteket? Például, hogy ne fizess többet a kelleténél, ne maradj adós vagy ne csapjanak be. 

Ma már az okostelefonommal könnyedén utána tudok számolni a dolgoknak, ha nem vagyok biztos magamban, vagy ha százalékot kell kiszámolnom leárazásoknál.  Ez a praktikám.

Volt már olyan szituáció, ahol kellemetlenül érezted magad diszkalkuliád miatt?

Amikor nagy számokat kellett felolvasnom az osztály előtt a matekórán, és belekeveredtem vagy megakadtam, az azért elég kellemetlen volt.

Melyik matematikai művelet okozta vagy okozza a legnagyobb gondot? 

Az osztás. Valahogy soha nem jöttünk ki jól egymással. Illetve gondot okoznak még a római számok is.

Tapasztaltad, hogy amíg matekból gyengébb vagy, más területen vagy területeken viszont kiemelkedőbb? 

Igen, teljes mértékben. Humán beállítottságú vagyok, emelt szintű képzésre jártam magyarból. A matekot az egyetemen már teljesen el tudtam hagyni, és ennek nagyon örülök. 

Elfogadtad a problémádat és önmagadat?

Nem foglalkozom a problémámmal, mintha nem is lenne, úgy veszem. Elfogadtam, hogy nem értem a matekot, nem leszek jó benne soha, és nem nagyon tudok rajta segíteni, változtatni. Vannak nehézségeim, de amennyi matek az életben kell, azt megoldom.

Köszönöm a beszélgetést!

A témát a jövő héten folytatjuk. A sorozat harmadik, befejező részében a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Beszédvizsgáló, Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai fejlesztő, Oktató és Gondozó Tagintézményének igazgatója gyakorlati tanácsokkal látja el a szülőket a tanulási zavar felismerésében és orvosolásában. 
 

A sorozat első része ITT, harmadik része ITT olvasható.

Szerző: Szentkuti Anna

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére