Jelenlegi hely

Az ajtó nyitva áll - Múzeumok Őszi Fesztiválja

2017. szeptember 25. és november 12. között ismét megrendezésre kerül a nagysikerű országos rendezvénysorozat, a Múzeumok Őszi Fesztiválja.

Az ajtó nyitva áll

A fesztivál idei jelmondata a látogatóbarát múzeum koncepcióját középpontba helyezve, illetve Szabó Magda születésének századik évfordulója apropóján: "Az ajtó nyitva áll".

A nyitott ajtó több mint jelkép: a múzeumok a fesztivál alatt vendégségbe hívják mindazokat, akik nyitott szemmel és lélekkel, kíváncsisággal és érdeklődéssel fordulnak feléjük. A Múzeumok Őszi Fesztiválja az aktuális jelmondattal igyekszik a hazai irodalmat meghatározó jeles írók, költők múzeumokban őrzött hagyatékára, jeles tárgyaira, az irodalom múzeumi környezetben játszott szerepére is ráirányítani a figyelmet.

A rendezvény célja, hogy mind a szakmai-, mind a nagyközönség közelebb kerüljön a múzeumokhoz, mint az egész életen át tartó tanulás színhelyeihez, kutatási és tudásközpontokhoz és a helyi közösség aktív életteréhez. Az egyik az üzenete az, hogy olyan csodás korban élünk, amikor a művészet és kultúra mindenki előtt kitárja kapuit.

A hét héten keresztül zajló Múzeumok Őszi Fesztiválja speciális programokkal, megnyitott múzeumi kapukkal szeretné a 21. századi modern emberek számára is kézzelfoghatóvá, megélhetővé tenni a múzeumok világát. A programsorozat találkozások sokszínű lehetőségét kívánja megteremteni múzeum és közönsége között, minden generáció számára. Az évről évre megújuló fesztiválmottó lehetőséget biztosít arra is, hogy a résztvevő múzeumok munkatársai vonzó, újszerű, esetenként a megszokottól eltérő programokat hirdessenek meg, és ezzel olyan korosztályokat, célcsoportokat is elérhessenek, akiknek aktív múzeumi részvétele az eddigiekben nem volt kiemelkedőnek mondható.

 

Kiemelt programok

"NYITOTT AJTÓ" – PINCÉTŐL A PADLÁSIG
A program lehetőséget nyújt a színfalak mögé történő bepillantásra, a múzeumi kulisszatitkok megismerésére, eddig ismeretlen vagy szokatlan múzeumi tevékenyégek felfedezésére. Az intézmények számára ezzel lehetőség nyílik bebizonyítani, hogy a múzeum nem csupán kiállítási helyszín; a háttérben kutatások és műhelymunkák biztosítják azt, hogy a tudás és a tárgyak a jövő generáció számára is elérhetőek és ezáltal a különböző korok még inkább megérthetőek legyenek.

A LÁMPÁS ÉN VAGYOK – TANÁROK ÉJSZAKÁJA
A sikeres programot idén is folytatják, remélve, hogy a múzeumi élmény hatására a pedagógus a jövőben aktívan használja a múzeumot, mint alternatív tanítási helyszínt, mert „ide visszatérni érdemes”. 

ÓVODAPEDAGÓGUSOK NAPJA
A program célja, hogy az óvodapedagógusok megismerjék, hogy miként tudnak a múzeumok az óvodai neveléshez kapcsolódni, továbbá, hogy az óvónők egy kötetlen, oldott hangulatú programon találkozzanak, megosszák egymással tapasztalataikat, kapcsolatokat építsenek, és információkkal gazdagodjanak. Az esemény fontos előzménye lehet a későbbi közös munkának, ezen kívül tartalmas kikapcsolódást is nyújthat. Az esemény aktualitását az óvodapedagógusok ünnepi eseménye, a Brunszvik Teréz emlékét őrző - Teréz Nap (október 15.) adja.

Közönségprogramok

IRODALMI TALÁLKOZÁSOK A MÚZEUMBAN
Jeles írókra, költőkre – így a száz éve született Szabó Magdára vagy a kétszáz éve született Arany Jánosra - emlékezve az irodalmat is egy központi témává emelték. Az új programtípus Irodalmi találkozások a múzeumban címmel lehetőséget ad feltárni az irodalom és a múzeumok kapcsolatát. Akár kiállítási tárgyak kelhetnek életre történetekben, lírai szövegekben, akár ma alkotó írók költők jelenhetnek meg a múzeumi terekben, saját alkotásokat megszólaltatva, vagy magánemberként, de a műalkotások művészetekhez, kulturális értékekhez való viszonyukról megnyilatkozva.

MESTEREK ÉS ALKOTÓK
Nyitott ajtó várja a látogatókat, amely mögött a közönség betekintést nyerhet, mi  zajlik egy művész, egy mesterember műhelyében. Ebben a témakörben megvalósulhat egy hagyományéltetés céljából szervezett program, kiállítás, régi mesterségek felelevenítése, régi eszközök bemutatása, használatuk újratanítása. A résztvevők közelebb kerülhetnek a kortárs művészek gondolatvilágához, megismerhetik a művészeti stílusokat, eszközök használatát és az alkotás fázisait.

SÉTÁLJ, GYALOGOLJ, BRINGÁZZ VELÜNK! - IRODALMI (COOL)TÚRA 
Közös kirándulások a múzeum tágabb környezetében található kulturális örökségi helyszínek, építészeti gyöngyszemek, történelmi emlékek felfedezésére. Idén az irodalom is kiemelt szerepet kap a túra során. A felfedezőút elvezet neves irodalmi alakok emlékhelyeihez, szobraihoz, de csatangolhatunk irodalmi művek helyszínein, kicsit részeivé válva az alkotásoknak.

UTAZÓ MÚZEUM
A múzeum értékeit felmutató, a múzeumba csalogató programban a múzeum munkatársai kilépnek az intézmény falain kívülre.

SZOMSZÉDOLÁS
A múzeum munkatársai elviszik a kiállítást, egy-egy műtárgyat, múzeumpedagógiai programot, múzeumi foglalkozást, gyakorlati bemutatót, előadást egy másik intézmény potenciális látogatóihoz, hogy maguk is befogadójává válhassanak egy szomszédos intézmény produktumának. 

MÚZEUM A BŐRÖNDBEN
A program keretében a kiállítás, múzeumpedagógiai programok, múzeumi foglalkozások, gyakorlati bemutatók, előadások lépnek ki a múzeum falai közül – utcára, óvodákba, iskolákba, közösségi helyszínekre, áruházakba. A program célja továbbá, hogy azokhoz is eljussanak a múzeumi értékek, akik nem tudják valamilyen ok miatt (betegség, hátrányos helyzet, anyagiak hiánya, stb.) felkeresni az eredeti helyszínt.

16 + MÚZEUMI TALÁLKOZÁSOK – REJTÉLY A MÚZEUMBAN
A múzeum kitárja kapuit! De vajon mi talál mögötte a belépő? Titkokat...kalandot...vagy...? Vajon ki érez bátorságot a belépéshez?
Fiatalok számára szervezett interaktív, egyéni vagy csoportos múzeumi felfedezés.

MÚZEUMI SZÜNETELŐ
Izgalmas programok, szokatlan táborok az őszi szünetben (2017. október 28. - november 5.)! Programhívogató gyermekeknek, ifjúságnak, akik bár rövid időre, de elhagyhatják az iskolapadot. 

MÚZEUMI ÉJSZAKÁZÁS

GYEREK FEJJEL
Tudtad, hogy a múzeum egy varázslatos hely, ahol bármi megtörténhet? Tölts egy estét a múzeumban és meglátod!

FELNŐTT FEJJEL
Az esti múzeumlátogatás felnőttek számára is izgalmas lehetőségeket hordoz. Igazi kulturális kikapcsolódás a fárasztó, munkával teli nap után! 

MÚZEUMI ŐSZBÚCSÚZTATÓ
Jeles napokhoz kapcsolódó programok, őszi hangulat a múzeumok tálalásában - szórakozás és kikapcsolódás műfaji korlátok nélkül.

Szakmai programok

A rendezvénysorozat nem csak a nagyközönségnek szól, múzeumi és kulturális szakemberek számára is számos lehetőséget biztosít a tudáscserére és -bővítésre. Kiállításokhoz kapcsolódó szakmai programok, előadások megszervezése mellett, új módszerek, eszközök megismerésére és kapcsolatteremtésre is lehetőséget adhat egy ilyen nagyszabású rendezvény.

A múzeumok teljes programkínálatában itt kereshetsz.

Forrás

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére