Jelenlegi hely

Interjú Bálint Györggyel, a Velencei tó szerelmesével

A nagyon sikeres bevezetést követően, magánemberként is megvetettem lábamat a környéken, és azóta családommal együtt,  mind mélyebben próbáljuk megismerni a környék rejtett kincseit.”

A Pázmándi Ízes-Ínyes Ünnep és Vásárt ötödik alkalommal rendezik meg a festői szépségű Szerelemvölgyében. Ez egy olyan rendezvény, ahol megnyílik Nagyi kamrája, ahol a pincékben, spájzokban tartott csemegék titkai feltárulnak, ahol a kézműves mesterek saját maguk által készített portékáikat kínálják. A látogatók egy-egy ízletes bort kóstolgatva gyönyörködhetnek a csodás panorámában. Jól megtöltött szerelemvölgyi kosárral elkalandozhatnak a szőlődombokon, felfedezhetnek pihenésre termett lankákat, de elkísérhetik gyermekeiket a Himalájai sószobába, ahol diafilmvetítés várja a kicsiket, majd együtt kóstolhatják meg Jutka mama sparhelten sült finomságait. Ennek alkalmából beszélgettünk Bálint Györggyel, az esemény (és számos egyéb fontos velencei helyszín és program) házigazdájával.

Budapestimami (Bpimami): Ön egy nagyon sokoldalú ember. Rendezvényszervezőből rengeteg van, Ön viszont egy rendkívül színes és izgalmas referencialistát tud felmutatni. Tevékenysége a Velence tó köré (Pázmánd és a Szerelemvölgye, a gárdonyi strand és rendezvényközpont) összpontosul. Mikor és hogyan kezdődött és miért pont itt?
Bálint György (BGy): A Velencei-tó iránti vonzalmam még a 90-es évekre datálódik, amikor a barátommal – Orbán Sándorral – megalakított Magyaroszági Bogarasok Klubjának nyári találkozójának helyszínét kerestük. Bejártuk Budapest környékét, a Balatont, de végül a Velencei-tó déli partján, Gárdonyba szerettünk bele. Éveken keresztül minden év július első hétvégéjén a gárdonyi nagy zöld területen, a vízparton adtak randevút a megszállott vw-sek egymásnak. A találkozó szervezőjeként számomra mindig korábban kezdődött és tovább is tartott a lent létem. Ilyenkor volt időm jobban meg ismerni a vidéket, és évről-évre jobban bele szerettem a Velencei-tó környezetébe.

2000-ben több strand üzemeltetését meghirdette a gárdonyi önkormányzat, ami felkeltette rendezvényszervezői énemet, és egyből két strandra is készítettünk a kollégákkal pályázatot. Nagy meglepetésünkre mind a két pályázatunk nyertes lett, de mivel semminemű elő tapasztalatunk nem volt strandüzemeltetés terén ezért csak az egyik strand üzemeltetési jogára tartottunk igényt. Ebből a pályázatból született meg a gárdonyi Sport Beach. A nagyon sikeres bevezetést követően, magánemberként is megvetettem lábamat a környéken és azóta családommal együtt,  mind mélyebben próbáljuk megismerni a környék rejtett kincseit. Ennek a kutatásnak eredményeként találtunk rá a kistérség egyik gyöngyszemének számító Pázmándon, a Szőlőhegyen arra a beomlott – hajdani – jezsuita dézsma pincére, ahol megálmodtuk és felépítettük a Bálint Boráriumot.

Bpimami: A Bálint Borárium honlapján olvasható, hogy a hagyomány, a család és az egészség kiemelt szerepet játszik a borház és múzeum életében. Mit is jelentenek ezek a fogalmak konkrétan a borászat és hozzá kapcsolódó rendezvények (pl. az Ízes-Ínyes Ünnep és Vásár, Pincegaléria) esetében? 
BGy: Hagyomány: Számunkra kiemelt szempont a hagyomány tisztelete és azok megőrzése, valamint azok a mai korba való integrálása. Család: Mi nem egy klasszikus csak borgasztronómiai helyszínként kívánunk működni, hanem azon családtagok számára is, akik nem fogyasztanak bort, szeretnénk mind színesebb kínálattal előállni, így a gyermekek számára hagyományőrző játszóteret, valamint egy hordó kommunikátort létesítettünk, családi és baráti eseményeket, programokat szervezünk a jeles ünnepeink köré. Egészség: Fontos számunkra, hogy lehetőség szerint helyi alapanyagokból, tradicionális elkészítési módon minőségi, nagy beltartalmi értékkel bíró ételekkel kínáljuk a hozzánk betérőket. A kézműves termékeink mesterséges színezőanyagokat, adalékokat nem tartalmaznak. A pihenni, relaxálni vágyók rendelkezésére áll a hang-, fényterápiás himalájai sószobánk.
 
Bpimamik: Mióta szervezik ezeket a rendezvényeket és kik a résztvevők? 
BGy: A Borárium 2013-as  megnyitása óta minden évben tavasszal és ősszel rendezzük meg a Pázmándi Ízes-Ínyes Ünnep és Vásár c. rendezvényünket. Az eseményre elsődlegesen a helyi termék kategóriába tartozó kézművesek érkeznek, tehát 40 km-es körzetből. Egyedül a kézműves csokoládékat készítő hölgy picit messzebbről, Budapestről. És ami nagyon fontos, hogy nálunk kizárólag azok árusítják portékáikat, akik készítik is.

Bpimamik: Mit jelent a Borárium Baráti Kör, kik tartoznak bele és mi a célja?
BGy: A helyi- és gasztronómiai értékek iránt nyitott, a borkultúrát kutató vendégeink számára hoztuk létre a Borárium Baráti Kört, aminek tagjai elsőként értesülnek újdonságainkról, eseményeinkről és akcióinkról is.

Az interjú folytatódik a programismertető után!


Pázmándi Ízes-Ínyes Ünnep és Vásár

Hagyomány – Család - Egészség…. és sok-sok finomság

A 2016. május 7-8-án, immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Ízes-Ínyes Ünnep és Vásár helyszíne Pázmánd, Szerelem völgye, amely bár „rejtve van a világ szeme elől”, alig két kilométerre fekszik az M7-es lehajtójától, és Budapesttől mindössze 40 km-t kell utaznunk ahhoz, hogy a világot kicsit magunk mögött hagyjuk.

A két napos esemény tűzhelyét jelentő Bálint Boráriumhoz vezető emelkedő lábánál üde tavaszi virágokból – pitypangból és orgonából - készült nedűk adnak erőt, hogy feljussunk a Boráriumhoz, ahol a tavasz az alkalom és a hely színeivel, ízeivel és illataival töltődhetünk fel.

Az esemény két kiemelt programja, a szombat este megrendezésre kerülő borvacsora, valamint a mindkét nap délutánján élvezhető csokoládé- és borkóstoló lesznek. Az évszázadokon át rangos bortermelői hagyományokkal rendelkező terület, nyugodtan mondhatjuk, reneszánszát éli. Ennek üvegbe zárva gyümölcseit kóstolhatják, társítva Lady Lavender kizárólag természetes alapanyagú, prémium minőségű kézműves bonbonjaival azok, akik a csokoládé – és borkóstolót programul választják.

 

„Igyál egy almát tisztán!” Magyar almából magyar cidert ízlelhetnek és vásárolhatnak a látogatók, mivel Vértesboglárról itt lesznek a Borárium vásárterén a Czider lányok. Az ország első ellenőrzött Bio szappanját gyártó Pipere Panni nem csak termékeit ajánlja, de számos jó tanáccsal is haza vihetnek azok, akik meglátogatják őt az asztalánál. A kézműves sörgyártás ifjú generációjából ide várjuk a Kiss Sörműhelyt.

A sibálás őshazájába Sibáék nem botokat, hanem a sajtkülönlegességek egész sorával érkeznek, de a komolyabb betevőt kedvelők is válogathatnak kedvükre Ötvös Olivér húsáruiból. A Pázmándi Spájz tagjai is elhozzák ébredő kertjük és kamráik tartalmának legjavát és ők még csak a legnagyobbak…sok kis kézműves és termelő pakolja ki portékáját, hogy kedvükre nézelődhessenek, vásárolhassanak a látogatók.

A gyermekeket külön sziget várja, ahol a Tulipiros Játszóház 7 próbáján nyerhetik el a „Fakanál ördöge” címet, kipróbálhatják hagyományőrző játszóterünket és a Jofafaragó csapatával megismerkedhetnek a kötélverés feladatával.

Töltődjünk fel együtt a Szerelem völgyben!


 
Bpimamik: A gárdonyi Sport Beach az ország első öko szemléletű strandja. Mit jelent ez? Mitől más/jobb/több ez a strand a többinél és miért érdemes felkeresni?
BGy: Az ország középpontjában, a Velencei-tó partján, Gárdonyban, elragadó természeti környezetben, közvetlenül a természetes vízparton található. Gyönyörű panoráma tárul az idelátogató elé, a szemközti oldal dombjainak látványa, vagy a lenyugvó nap által festett aranyhíd, a környék természetes nyugalma, garantálja a kikapcsolódást. Cégünk egyik kiemelt törekvése a társadalmi felelősségvállalás, törekvéseinket Zöld Bál-Na Programunk foglalja össze. Ezen programunk egyik alappillére a Sport Beach ökoszemléletű kialakítása. Ennek keretében:
  • szelektív hulladékgyűjtést valósítunk meg, valamint minden szelektív sziget mellé palackprést helyeztünk el a pet palackok és italdobozok térfogatának csökkentése érdekében,
  • (szél- és nap) energiával állítjuk elő az éjszakai területvilágításhoz szükséges áramot és a zuhanyzáshoz szükséges meleg vizet,
  • lebomló – kőolajszármazékoktól mentes – tisztítószereket és kézmosószappant alkalmazunk és biztosítunk vendégeinknek,
  •  „füstmentes szigetet” különítettünk el (kijelölt nem dohányzó helyszín),
  • gyermekeknek játszóteret hoztunk létre – természetes anyagból készült játékokkal, és 2011-ben közös összefogással elkészült szupervályog homokozónk is.

Az ökoszemlélet teljes körű kialakítása több lépcsőben, idényről-idényre történik, így folyamatos innováció tapasztalható e területen. Nem titkolt célunk – a fentiek alapján is – a Sport Beach környezetének megóvása, hiszen igazán különleges, természetközeli atmoszférája harmóniát, nyugalmat kelt minden látogatónkban. Ezért nagy gondot fordítunk a terület rendezésére, ápolására is. Ennek köszönhetően, a Velencei-tó parti strandok közül egyedüliként 2008 óta minden évben elnyerjük a Balatoni Szövetség Kék Hullám Zászló minősítését (a védjeggyel a Szövetség célja az ideális körülményeket, megfelelő infrastrukturális feltételeket biztosító strandok és kikötők kiemelése), 2011-ben pedig az MT Zrt. és a Corps Touristique Austria közös, tematikus kiadványában, ahol szakmai kritériumok alapján mutatják be a világ 66 legszebb strandját, a Sport Beach is helyet kapott.

Bpimamik: A Bál-na Produkció is Önhöz tartozik. E vállalkozás profilja nagyon sokoldalú: protokoll és szakmai rendezvények, csapatépítés, családi napok, PR akciók, eseménymarketing, vendéglátás. Ön mindenhez ért?
BGy: A mai időkben én nem hiszek az “ember, aki mindenhez ért” státuszban, így vagyok én is cégünk működésével kapcsolatban. Természetesen a cégünk teljes portfóliójának minden területéhez én sem értek, de a működési területünk egészére van olyan szintű rálátásom és – talán már mondhatom – gyakorlatom, hogy az adott szakterülethez a legjobb szakértőket, kollégákat tudjam delegálni.
 
Bpimamik: Jól gondoljuk, hogy a borászatnál megismert hagyomány – család - egészség hármas koncepciója a strandnál és a rendezvényközpontnál is érvényesül?
BGy: A mi működésünk minden területén a fent említett hármas pillérre épül a mindennapunk.

Figyeljétek FB oldalunkat, mert hamarosan családi belépőt sorsolunk a Gárdonyi Sport Beach-re!

Szerző: Antal-Ferencz Ildikó, Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére