Jelenlegi hely

Nincs szebb állat, mint a lúd! Vár a debreceni Galiba Fesztivál

A Galiba Fesztivál, a Debreceni Virágkarnevál kistestvére ugyan még csak 8 éves, de az elmúlt évek alatt belopta magát az ország szívébe. Idén különlegességét növeli, hogy az ország egyetlen működő vidámparkjának 60. születésnapját is ekkor ünnepli Debrecen.

Az elmúlt években különleges gyerekprogramokkal várták a családokat és ez idén sem lesz másként. A debreceni Galiba Fesztivál augusztus 16-tól, vasárnaptól öt napon át várja idén is a látogatókat. A programsorozat helyszíne az idén 60. születésnapját ünneplő Nagyerdei Kultúrparkban, mely összefogja az Állatkert és Növénykertet és a Vidámparkot is.

Lúdas Matyitól a Galibáig

A Nagyerdei Kultúrpark részeként a Lúdas Matyi nevét viselő vidámpark mára az ország egyetlen még működő vidámparkja nem is akármilyen játékparkkal. A szinte vele egyidős dodzsempálya autói veteránnak számítanak, pár éve csodálatos felújításon estek át. A park neve sem véletlen, a városhoz szoros szálakkal kötődő szerző, Fazekas Mihálynak és hősének állít emléket.

Így már nem lepődünk meg a Galiba Fesztivál elnevezésén is.

Elindításakor 2012-ben szerették volna a szervezők, hogy a gyerekek is vegyenek részt, éljék át a virágkarneváli készülődést, a közös díszítést, ismerjék meg a technikákat, ők is alkotóivá váljanak az eseményeknek.

Így az első felvonulást azóta már hosszabb, rengeteg programot felölelő sorozattá nőtték ki.

Te is lehetsz Lúdas Matyi!

A Lúdas Matyi ikonikus libájáról elnevezett fesztiválon a rendezvény hagyományaihoz híven az érdeklődők Lúdas Matyi-próbán és -előadáson vehetnek részt, valamint lúd-bemutatót tekinthetnek meg, és Döbrögi kastélyát is bejárhatják. A közreműködők felolvasások és előadások keretében neves, évfordulós szerzőkről, többek között Csukás Istvánról és Fekete Istvánról emlékeznek majd meg. Mindemellett számos zenés-táncos produkció, hagyományőrző íjász- és harcászati bemutató, kézműves foglalkozások, valamint zenélő Kisvasút gondoskodik majd a feledhetetlen családi élményekről.

Az állatkerti belépőt váltó vendégek továbbá részt vehetnek a „Fekete István állatai” szakvezetésen, valamint a füvészkedni vágyók Fazekas Mihály nyomába eredhetnek a növénykerti túrán. A színes programkavalkádot a Vidámpark megújult és a jubileumi évben kibővült játékgép-kínálata teszi majd teljessé.

A Galiba Fesztivál programjai 2020-ban

augusztus 16., vasárnap

10.00 -18.30 Meseösvény – Logikaland az Otthon Segítünk Alapítvány jóvoltából

10.30-11.30 GALIBA-felirat díszítése

14.00-15.30 debreceni művészeti csoportok bemutatói

15.30 Ilyen is lehetne – Ludas Matyi hasonmástalálkozó a Ludas Matyi-szobor körül – „Matyi-próbákkal” tűzdelve

16.30 Guruló cirkusz – Vásári bábjáték Pepe bohóc és Dodó medve irányításával

17.30 debreceni művészeti csoportok bemutatói

Egész nap íjász és kürt bemutató a hagyományőrzés jegyében a Fehérlófia Egyesület közreműködésével

augusztus 17., hétfő

10.00 Közlekedj okosan! – Interaktív, játékos oktatás a biztonságos közlekedésről. Érkezz a KRESZ pályára közlekedésre alkalmas kerékpárral és teszteld ügyességed!

14.30-16.30 debreceni művészeti csoportok bemutatói

16.00 Csodakutyák - engedelmes négylábúakkal várjuk a segítő kutyák iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat

18:00 Kiket rejt az Elvarázsolt kastély? – Nézd meg te is kiket szabadítanak ki a bátor lovagok az Elvarázsolt kastélyból!

augusztus 18., kedd

10.00 – 16.00 „Irány a sereg!" - Interaktív bemutatót tart a Toborzóiroda a KRESZ pályán

11.00-11.30 debreceni művészeti csoportok bemutatói

15:30 Szegény Gombóc Artur történet a Kuckó színpad előadásában

16.00 – 18.30 Galiba-rally - modellautók a KRESZ pályán

16.30 Agóra kaland - Látványos kísérleti bemutató a Vitéz László színpadon

15.30 debreceni művészeti csoportok bemutatói

17.00 Kiket rejt az Elvarázsolt kastély? – Nézd meg te is kiket szabadítanak ki a bátor lovagok az Elvarázsolt kastélyból!

17.30 Hercegnőképző

augusztus 19., szerda

10.00 -16.00 Europe Direct játszóháza a KRESZ pályán

11.00-11.30 debreceni művészeti csoportok bemutatói

15.00-15.30 debreceni művészeti csoportok bemutatói

16.00 – 18.30 Galiba-rally - modellautók a KRESZ pályán

16.00 Vitéz László - Az elásott kincs a Vojtina Bábszínház előadásában

17.00 Kiss Balázs bűvész műsora

18.30 Kiket rejt az Elvarázsolt kastély? – Nézd meg te is kiket szabadítanak ki a bátor lovagok az Elvarázsolt kastélyból!

Virágkarneváli titok – közösségi díszítés a Ludas Matyi szobornál

augusztus 20., csütörtök

10.00-16.00 Europe Direct játszóháza a KRESZ pályán a nyár legvidámabb szumó bajnokságával

10.00-11.00 debreceni művészeti csoportok bemutatói

11.00 Mesés hangjegyek a Trio Consort előadásában

14.00-16.00 debreceni művészeti csoportok bemutatói

16.00 Gólyalábas akrobaták az Elvarázsolt kastélynál

16.15 Légtornász bemutató

17.00 Lúdas Matyi előadás a Vitéz László színpadon

Egész nap íjász és kürt bemutató a hagyományőrzés jegyében a Fehérlófia Egyesület közreműködésével

Minden nap utazhatunk a zenélő 60 éves kisvasúttal, meglátogatható a Mesék Birodalma a dombtetőn egy varázsautóval.

A résztvevők

A fesztivál napjain találkozunk régi debreceni barátainkkal, az Angyalligettel, a Fény Felé Alapítvánnyal, a Gyermekváros Egyesülettel, a Természettárral, a Hajdú-Bihar Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házzal, a Szent László Domonkos Plébániával, a Mozgáskorlátozottak Hajdú-Bihar Megyei Egyesületével, a Látássérültek Észak-Alföldi Regionális Egyesületével, a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület lovagjaival, valamint lesz KreDenc-kuckó, bemutatkoznak a Claudias’s Angels Légtánc és Táncstúdió akrobatái, a Cívis Hagyományőrző Népművészeti Egyesület népművészei továbbá visszatér a Maminvent és a Debrecenimami is.

A Galiba Gyermekfesztivál idején a Vidámparkba a belépés ingyenes. Az eseményrő további információk itt és itt találhatóak.

ADL - Debrecenimami

Forrás: A szerző és a Főnix Rendezvényszervező Kht. fotói

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére