Jelenlegi hely

Szeptemberben jön Budapest legnagyobb rockfesztiválja

A hazai rockzene legnagyobbjai lépnek fel szeptember 8-9. között Budapesten, a Kincsem Parkban a Rock Fesztivál Budapest 2017 rendezvényen. 

Három színpad, két óriás sátor és több, mint húsz együttes rázza fel a rockereket a főváros legnagyobb rockfesztiválján, a Rock Fesztivál Budapest 2017-en.

A Kincsem Parkban szeptember 8-9. között megrendezésre kerülő, legnagyobb hazai művészeket felvonultató rockfesztiválon két napon keresztül a kedvenc slágereinkre tombolhatunk hajnalig. Olyan előadók váltják egymást a színpadon, mint a Piramis, a Beatrice, a Skorpió, a P.Mobil, a Karthago, a Kalapács zenekar, a Firkin, Deák Bill Gyula, vagy a Junkies.
 

 

A szervezők a zenei programokon túl rock cirkusz vidámparkkal és extrém artista bemutatókkal is készülnek. A gasztronómiára is komoly hangsúlyt fektettek: lesz kézműves sörudvar, minőségi hazai borok és pálinkák is. Emellett vérbeli magyaros konyhával, kocsmai játékok sátrával, és rock börzével is készülnek, ahol régi relikviákat és ruházati termékeket lehet majd vásárolni.

A fesztivál utazási partnere a Hoopps.amelynek köszönhetően hosszú idő után visszatért Budapestre a megfizethető árú, applikáció alapú autós utazás. A magyar startup, a Hoopps sofőrei a megszokottnál olcsóbban viszik utasaikat, akik valós időben rendelhetnek autót, s ráadásul Budapestet is jobban megismerhetik autózás közben.

Bővebb információ: http://rockfesztivalbudapest.hu/ 

PROGRAMOK

ROCK NAGYSÁTOR

SZEPTEMBER 8. PÉNTEK:

17.00 : BERMUDA ROCK BAND

19.00 : PIRAMIS

21.30 : BEATRICE

24.00 : SKORPIÓ

SZEPTEMBER 9. SZOMBAT:

16.30 : OZONE MAMA

19.00 : P.MOBIL

21.30 : KARTHAGO

24.00 : KALAPÁCS ZENEKAR


ROCK CIRKUSZ

SZEPTEMBER 8. PÉNTEK:

18.00 : AURORA

20.30 : FIRKIN

SZEPTEMBER 9. SZOMBAT:

15.30 : ROCK FANATIC

18.00 : RÓMEÓ VÉRZIK

20.30 : DEÁK BILL GYULA

23.00 : JUNKIES


Kísérőprogramok:

Gasztrováros: Street food utca, sör, bor- és pálinkasétány

Kocsmai játékok sátra

Extrém kalandpark

Rock börze (relikviák, ruházat, Rockfesztivál shop) és tetováló szalonok

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére