Jelenlegi hely

Múzeumok Őszi Fesztiválja - Kecskeméti Katona József Múzeum programjai

Időpont: 2021. október
Helyszín: Kecskemét

2021. szeptember 29. és november 11. között - „Amiről a leletek mesélnek…”
Régészeti feltárás az óvoda vagy iskola homokozójában. „Valódi” csontok, cserépedények, kőeszközök előásása, élethű régészeti szerszámokkal, eszközökkel. A foglalkozás során alkalmazkodunk a gyerekek életkori sajátosságaihoz. A legkisebbek ecseteket kapnak, és megkeresik a homokba rejtett régészeti leleteket. A teljes feltárást követően beszélgetünk az előkerült tárgyakról, funkció szerint csoportosítjuk őket képillusztrációk segítségével.

A nagyobbakkal bevezetőként beszélgetünk a régészek munkájáról, munkafolyamatairól ásatási felvételek fotói, a régészek munka eszközei segítségével, majd közösen feltárjuk az ásatásra kijelölt objektumot, a homokozó területét. Végül a sikeres régészeti ásatást követően elkészítjük az objektum, és a leletek dokumentációját. A foglalkozásokat az óvoda vagy az iskola homokozójában bonyolítjuk le. 4-6. osztályosok esetében projektorhasználat, és megfelelő terem szükséges, valamint a dokumentációs tevékenységhez saját mobil.
Jelentkezés: a foglalkozásokra 2021. november 11-ig lehet jelentkezni, a foglalkozás tervezett időpontja előtt legalább 1 héttel.

Információ, bejelentkezés: Merinu Éva +36 20 2575019 cifrapalota.muzped@gmail.com.
Ajánlott korosztály: óvodások, általános iskolások, 3-12 éves korig.
A program ingyenes.


2021. október 5. és november 11. között „A füstbe ment terv” – Nyomozós játék
1914. július 28-át írunk. Egy hónappal korábban dörrentek el az Ő Császári Fensége, Ferenc Ferdinánd trónörökös és neje, Ő Fensége Hohenberg Zsófia hercegnő halálát okozó gyilkos lövések Szarajevóban. Az ultimátum július 26-ai elutasítása és Ausztria Magyarország hadseregében július 28-án életbe lépő Szerbia elleni részleges mozgósítás következtében háborús lelkesedés lett úrrá Kecskeméten. A Beretvás-kávéháztól, az utcákon át tisztek, katonák, civil tömegek éltették a háborút.

A mai napon egy tizenöt-húszezer főt mozgósító háború melletti tüntetés zajlott le a városban, ahol Sárközy Mihály joghallgató, Dr. Váry István ügyvéd és dr. Horváth Károly képviselő mondtak beszédeket. Ezzel véget értek a mintegy fél évszázados „boldog békeidők”, és végleg búcsút kellett mondani egy nagyszerű terv megvalósításának, amely ékes koronája lehetett volna az „Aranyhomok” Hírös városának, Kecskemétnek. Nyomozásra invitálunk mindenkit, aki szereti a történelmet, szeret né jobban megismerni szülővárosát, lakóhelyét játékos feladatokon, zenés rejtvényeken, titkok leleplezéseken keresztül, hogy elnyerje a „Kecskemét város tiszteletbeli csendőre” címet.
Jelentkezés: a nyomozásra 4-5 fős csapatok jelentkezését várjuk november 11-ig, előzetes bejelentkezéssel, a foglalkozás tervezett időpontja előtt legalább 1 héttel.
Előzetes regisztráció: Merinu Éva 20/257-5019 cifrapalota.muzped@gmail.com.

Ajánlott korosztály: középiskolások, 16+, fiatal felnőttek.
Részvételi díj: 1.000 Ft/fő

2021. október 26-29-én 10-12 óráig. Múzeumi állatságok – Múzeumi szünetelő
Játékos, interaktív foglalkozássorozat óvodásoknak az őszi szünetre. Mesék, versek, dalok, találós kérdések, játékok, bábok segítségével ismerkedünk meg Tóth Menyhért állatábrázolásos festményeivel. Hangutánzó játékok, hangszerek segítségével beszélünk az állatok nyelvén. Mozgásos játékokkal utánozzuk az állatok mozdulatait. Életképekkel jelenítjük meg személyiségüket, viselkedésüket. Minden nap más-más alkotás, más-más állat kerül a középpontba: október 26-án Macska napraforgóval 1960-as évek, 27-én Csacsi városban 1964 körül, 28-án Műlovarnő (Leány egyszarvúval) 1968, 29-én Afrikai állatok (Strucc és néger 1960-as évek, Tigris 1965 körül valamint Afrika 1963.).
Ajánlott korosztály: óvodások, 1-2. osztályosok.
Részvételi díj: 450 Ft/fő, 6 év alattiaknak 400 Ft/fő. Kedvezmény: a program résztvevőinek nem kell múzeumi belépőjegyet váltaniuk. Egy gyermekkel max. 2 felnőtt jöhet ingyen a programra


2021. október 26-29-én 14-16 óráig. Gepidák kora – Múzeumi szünetelő
A keleti germán nyelvet beszélő gepidák népe a velük rokon gótok szomszédságában alakult ki, a mai Észak-Lengyelország területén, a Visztula torkolatának vidékén. A királyságuk a Tiszántúlra és Erdélyre terjedt ki, ahonnan számos régészeti emléküket ismerjük. A Kr. u. 6. század elején a Dunántúlra észak felől beköltöző másik germán néppel, a langobardokkal kezdetben békés, dinasztikus házassággal is megerősített kapcsolatban éltek. A két nép viszonya akkor romlott meg, amikor katonai erőikkel részt vettek a korszak legjelentősebb háborús konfliktusában, amelyet Bizánc vívott az itáliai keleti gót királyság ellen.

Az őszi szünet hasznos és kreatív eltöltésére ajánljuk programunkat. Az átkelők a túlvilágra – Két gepida temető a Közép-Tisza mentén című kiállítás segítségével megismerkednek a gyerekek a gepidák korával, életmódjával, használati tárgyaikkal, viseletükkel, fegyvereikkel. A kreatív foglalkozások keretében minden nap más-más kézműves foglalkozással várjuk őket:

Október 26-án 14-16-ig: Ékszerek. Gyöngykészítés levegőn száradó gyurmából

Október 27-én 14-16-ig: Fegyverek. Kardkészítés, domborítás

Október 28-án 14-16-ig: Kerámiák. Edény formálása agyagból, csontváz kirakó

Október 29-én 14-16-ig: Csatok. Rekeszdíszes csat készítésének technikája (utánzás), színező
Ajánlott korosztály: általános iskolások
Részvételi díj: 450 Ft/fő Kedvezmény: A program résztvevőinek nem kell múzeumi belépőjegyet váltaniuk. Egy gyermekkel max. 2 felnőtt jöhet ingyen a programra.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére