Jelenlegi hely

24 kedvesség advent 24 napjára

Mindannyian szeretjük, ha kedvesnek találnak minket. Jó, ha örülnek annak, amit és ahogy adunk. A kedvességben az a lényeg, hogy ingyen van, és mégis a legnagyobb dolgok egyike.

Kedvesség naptár

Adventi kedvesség naptárunk utat mutat, hogy mindennapra találj magadnak egy okot, hogy még kedvesebb legyél. Hiszen tudjuk, hogy kedves vagy!

Csodaszer, rögtön látszik hogy működik! Jutalma egy felderülő arc, egy megvillanó mosoly, köszönöm, ölelés...

Egyetlen apró, kedves cselekedet, sőt, annak a puszta látványa is, ha valaki valami kedves dolgot tesz, szerotonint, oxitocint és endorfint szabadít fel a testünkben: csupa olyan hormonális „finomságot”, amelyek hatására jó hangulatba kerülünk, csökken a szorongásunk, nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá válunk.

A kedvesség pszichés szempontból nagyon jó hatással van ránk: megvéd a hosszan tartó stressz káros következményeitől, és segít megelőzni a krónikus testi-lelki betegségek kialakulását.

Egészségünkre gyakorolt jótékony befolyása olyannyira erős, hogy egy vizsgálat szerint azok a megfázással küzdő páciensek, akikhez a háziorvosuk különösen kedves volt, legalább egy nappal gyorsabban meggyógyultak.

(forrás)

Kedvesnek lenni a hétköznapokban

Megköszönöd ha a boltban kiszolgálnak? Mosolyogsz az autósra, aki beenged a sorba maga elé, netán visszavillogsz köszönetképpen? Szoktál köszönni az utcaszomszédaidnak? Ráirsz egy üzenetet a kollégádra, hogy besegített a melóban? Beviszed néha a kávét egy fáradt reggelen a párodnak az ágyba? Megköszönöd az építkezésen a munkásnak, hogy a Te házadért dolgozik?

Apróságok, szokatlannak tűnő gesztusok, de épp ezek teszik emberivé a napot, méltóságot adnak, örömet, erőt.

Gyakoroljátok Ti is otthon a gyerekekkel, vagy csak magadban 24 napos advent alkalmából született kalendáriumunk segítségével a kedvességet! Bizony, ezt is tanulni kell, lehet rá edzeni is, hogy az eldurvult hétköznapokba visszahozzuk!

SZERETNÉM KINYOMTATNI A KEDVESSÉG NAPTÁRT

Egy kis extra segítség:

heart Nyomtatható tolltartó üzenetek

heart Meglepetés a lányomnak - 20 ajándék nyomtatható üzenet

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére