Jelenlegi hely

10 nap, 80 ingyenes program – szeptember 20-án indul a Születésünnep Kecskeméten

Összeállt Kecskeméten immár 7. éve egy olyan szakember csapat, akik a várandósság, szülés és babázás kérdéseinek a mesterei! Hivatásuk, szakmájuk más, a cél mégis egy és közös, segíteni, támogatni az édesanyákat.

Legyen az mozgásfejlődés, szoptatás, egy új mondóka vagy éppen a zene, a mozgás szeretetének megtanítása. Ingyenes programjaik olyan sokszínűek, hogy mindenki megtalálja benne az élethelyzetének megfelelő szegmenst.


Fotó: Kovács Szabolcs - Hírös Fotó  -Születésünnep szervezői csapata

A 2021-es évben szeptember 20 és 30. között, 10 napon keresztül válogathatnak a családok az ingyenes programokból, melyekről részletesen a www.szuletesunnep.hu weboldal, Programok füle alatt tudtok tájékozódni. Minden programot egyesével megnyitva érhetőek el a fontos információk: miről szól, ki vezeti, elérhetőség, helyszín és hogy kell-e bejelentkezés a részvételhez. A legtöbb program a saját helyszínén kerül megtartásra, ahol év közben is elérhető, míg más vendégprogramok, szakember előadások a Katona József Könyvtárban kapnak helyet.

Érdemes minél több eseményt meglátogatni, nem csak a hasznos információk és tudás megszerzéséért, hanem a nyereményjátékon való részvételhez is!

Ugyanis minden eseményen való megjelenés után pecsétet kap a résztvevő, amit a Születésünnep útlevélbe lehet gyűjteni.

Az útlevél kérhető a programtartóktól vagy szeptember 16-tól felvehető a Malom Libri Mesebolt (3. emelet) pénztáránál és a Katona József Könyvtár Tinivilág információs pultnál (fölszinten, a bejárattal szemben). De egyszerre csak 2 útlevél igényelhető. Egy útlevélre 3 pecsétet kell gyűjteni. A betelt útleveleket a nyereménysorsoláson lehet leadni október 1-jén 16.30 órától a Katona József Könyvtár Tinivilág információs pultnál. A sorsolás 17 órakor kezdődik. A nyeremények listája a www.szuletesunnep.hu weboldal, Nyereményjáték fül alatt található. A sorsoláson személyes megjelenés szükséges az ajándékok átvételéhez.

Segíts picit előre te is!

Arra kérünk előzetesen segitsd a szervezőket, jelöld meg a doksiban azokat a programokat, amikre szívesen elmennél, mert szeretnék látni mekkora az érdeklődés, a helyszín és az esetleges létszám korlátozás miatt. Itt tudsz segíteni!

Sok szeretettel várunk minden kedves családot, leendő édesanyát, édesapát, nagymamát és a gyerekeket is! Minden program bababarát, a szoptatás, pelenkázás és a baba igényeinek kielégítése elsődleges és abszolút megengedett!

Kovács-Dandi Csilla
Születésünnep főszervező
Tel: 06-30/445-10-59
E-mail: dandicsilla@gmail.com

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére