Jelenlegi hely

AZ ÉN VÁROSHÁZÁM. A TIÉD. A MIÉNK. - a felújított kecskeméti Városháza megnyitó ünnepségsorozata

Időpont: 2023. június 4-10.
Helyszín:
 Városháza - Kecskemét

2023. június 4-10 között

Tisztelettel tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a felújított Városháza megnyitó ünnepségsorozatának programjai között a Barangolás a felújított Városháza épületében című vezetett sétákra a korlátozott létszám miatt nem tudunk további jelentkezőket fogadni.

Az ünnepségsorozat része a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Kőszívű 50. jubileumi előadása (június 4.), amelyre sajnos elfogytak a jegyek, a darabot más időpontban meg lehet tekinteni.

A Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET - Erzsébet, a szerelem szentje – musical nyilvános próbájának megtekintése a színházban regisztrációhoz kötött, az alábbi e-mail címen lehet jelentkezni:

regisztracio@kecskemetinemzeti.hu

Programok:

Június 4. (vasárnap)

9:30
Városházi kulisszatitkok - barangolás a felújított Városháza épületében
Betekintés nyílik olyan terekbe, amelyek a nagyközönség számára egyébként nem nyitottak. Kiderül, hogy milyen a kilátás a harangjáték teraszáról, vagy hol és miért használtak a restaurátorok nagy mennyiségű kenyérbelet. Megtekinthetőek lesznek a levéltár szekrényein az '56-os golyóbelövések nyomai is, sőt még a padlástér tetőkibúvó ablakán is kikukkanthatnak az érdeklődők.
A séta időtartama: kb. 75 perc
A séta nem akadálymentes, 8 éves kortól ajánlott, kényelmes cipő viselése javasolt.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezés: kko.kecskemet@gmail.com
A sétákat a Séramóra Sétairoda munkatársai, Tóth Anna idegenvezető és Kovács Ágnes művészettörténész tartják
Helyszín: Városháza

 

10:00-18:00
Ivan Gontko vásári bábos mutatványosokat és vándorverkliseket megidéző játékával
a régi idők hangulatát hozza el Kecskemét főterére.
Helyszín: Főtér

10:00-18:00
Szecessziós kézműves foglalkozás
Stencilezéssel egyedi, szecessziós motívumokkal ellátott vászontáska készítése és kerámia díszek festése.
Helyszín: Romkert

10:00
Stelczen Art: Virágok és pillangók - gólyalábas utcaszínház
A Stelzen-Art Németország egyik legnagyobb és legsikeresebb gólyalábas csapata. Az előadásban a növény- és állatvilág csodálatos lényei, virágok és pillangók jelennek meg a legkáprázatosabb színekben és formákban.
Helyszín: Városháza előtti sétány

10:00
A magyar nyelvű oktatás és hitélet helyzete Kárpátalján
Előadó: Jakab Eleonóra a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (Beregszász) tanára, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének alapító elnöke.
Közreműködik: Baráth László tárogatóművész (Zenta)
Helyszín: Városháza Díszterem

11:00
Keresztes Nagy Árpád: Krisztus urunk és a furulya
- mese hangszerbemutatóval
Hogyan, s kitől kapta a magyar juhász a furulyát?
S a kanásznak miért nincs? S ha a juhásznak van, mi haszna belőle? Furulyaszó, kobozpengés, ördögi dudanóták biztosan lesznek az előadás alatt. S ha mindezek táncos kedvüket előcsalogatják, magukat vissza ne fogják!
Helyszín: Városháza I/13-as terem

12:00
Pályi János: Vitéz László - vásári bábjáték
A mai világban is szükségünk van olyan szerethető példaképekre, akik legalább képzeletünkben vagy akár a bábszínházban jól elagyabugyálják azt, aki rosszat tesz velünk s a világgal. Ez a valaki most itt van, nemes egyszerűséggel csak Vitéz Lászlónak hívják! Sziporkázó, életvidám kesztyűs bábjáték, melyet vásári mutatványok bemutatója előz meg.
Helyszín: Romkert

 

12:00
A székelykeresztúri Petőfi-kultúra kialakulása és máig ható ereje
Előadó: Sándor-Zsigmond Ibolya (Székelykeresztúr) muzeológus, helytörténeti kutató.
Közreműködik: Lőrincz Zsuzsanna versmondó (Palics)
Helyszín: Városháza Díszterem

 

15:00
Teatro Golondrino: A szökevény – marionettszínházi előadás
A szavak nélküli mese főhőse egy macska, akinek az a feladata, hogy a gondjára bízott ládát őrizze. Semmi sem szökhet ki belőle, még egy lélegzetvételnyi lehelet sem. Egy óvatlan pillanatban azonban mégiscsak kiszabadul egy szökevény...
Alkotó és előadóművész: Christophe Croës (Franciaország)
Helyszín: Városháza I/13-as terem

 

15:00
Szente Vajk - Galambos Attila - Juhász Levente: Kőszívű 50. előadás - Jókai Mór regénye alapján
A három Baradlay fivér történetében a függetlenségére törekvő magyar nemzet, a családi, a baráti és bajtársi kapcsolatokat mindenekfelett tisztelő magyarok, és az igaz szerelem legyőzhetetlensége mutatkozik meg. Jókai történetének minden szereplője annyira eleven és vibráló színekkel megfestett figura, hogy szinte leugranak a regény lapjairól. A musicalváltozatban a cselekmény minden fontos mozzanata helyet kapott, az intenzív érzelmeket hordozó zene pedig még nagyobb bepillantást enged a figurák lelki utazásába, amely a legszédítőbb mélységeket és magasságokat járja be.
Helyszín: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

 

16:00
Matija Solce (Ljubiana): Pulcinella - vásári bábjáték
A paravános bábelőadás komikus helyzetek sorozata. A magyarországi Vitéz László bábfigura olasz megfelelőjére, Pulcinella karakterére épít, aki nem ismer sem tekintélyt, sem félelmet. A hagyományoktól eltérően ennek a történetnek azonban nincs győztese!
Helyszín: Romkert

 

17:00
Brass cirkusz, avagy Mese a tubatigrisről és a trombitaparipákról - Méhes Csaba és a Brass in the Five koncertje
A zenekar fergeteges belépőjét követően kezdődhet a világraszóló előadás, amely elővarázsolja a cirkuszvilág felejthetetlen figuráit: bűvészt, illuzionistát, bohócot, állatidomárt, kötéltáncost, cirkuszi lovakat, félelmetes tigrist... Egy órányi vidám játék, önfeledt móka és nevetés, vérpezsdítő élő brass muzsikával.
Helyszín: Tér a Térben

 

17:00-20:00
Egymásba kapaszkodva
Egyedi látványvilágú táncművészeti kompozíciók, élőszobor performansz a Kecskemét City Balett táncművészeinek közreműködésével.
Helyszín: Főtér

 

 

18:00
Ünnepi megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
Ünnepi beszédet mond: Toth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere.
Helyszín: Országzászló

19:30
Ki szívét osztja szét - gálakoncert
A produkció Magyarország több, mint 1000 éves történelmét eleveníti meg népszerű dalok segítségével. Azt est folyamán felcsendülnek az István a király rockopera legnépszerűbb dallamai, a Kormorán együttes slágerei és a legszebb nemzeti érzelmű szerzemények.
Közreműködnek: Mészáros Árpád Zsolt, Fehér Lili, Ragány Misa, Torma Emese, Nagy Szilárd
A zenekar vezetője: Szűcs Norbert
Producer: Nagy Szilárd és Szűcs Norbert
Helyszín: Városháza Díszudvar

 

21:45
Stelczen Art: Virágok és pillangók - gólyalábas utcaszínház világító látványelemekkel
Helyszín: Városháza előtti sétány

*10. Színházi Olimpia programjai.


Június 5. (hétfő)

09:00
Trianon 101-Kecskemét emlékséta
Útvonal: Trianon Emlékmű-Országzászló, Városháza, Címerdomb, Református templom, Újkollégium, Posta, Kéttemplom köz-Trianon emléktábla, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Katona József Emlékház.
A sétát vezeti: Székelyné Kőrösi Ilona történész, muzeológus
A Trianon 101 – Kecskemét Emlékséta online is elérhető:
http://aranyhomok.hu/trianon-101-kecskemet-emlekseta

15:00 „Legyünk büszkék városunk végzős diákjaira!” – főtéri tablókiállítás megnyitója
Helyszín: Főtér, Címerdomb (null kilométerkő) és a Rákóczi út közötti sétány

16:00-18:00
Szecessziós kézműves foglalkozás
Stencilezéssel egyedi, szecessziós motívumokkal ellátott vászontáska készítése és kerámia díszek festése.
Helyszín: Városháza főberjárata

 

16:00-18:00
Városházi szelfi pont
A Városháza előcsarnokában felállított szelfigép segítségével feledhetetlen, örök emléket készíthet egy varázslatos szecessziós miliőben. Az itt készült fotók azonnal kinyomtathatók, elküldhetők e-mailen vagy akár meg is oszthatók a közösségi oldalakon.
Helyszín: Városháza előcsarnoka

 

19:00
Kecskemét testvérvárosainak bemutatkozó estje
Közreműködnek: Borzsavári együttes (Beregszász), Kincskeresők Néptáncegyüttes (Sepsiszentgyörgy), Szaxofon Kvartett (Galánta)
Helyszín: Városháza Díszudvar


Június 6. (kedd)

Június 6-10.
A Cifrapalota titkai – családi nyomozó játék
Nyomozzon együtt a család! A rejtvények megoldása, a titkok felderítése és az elrejtett nyomok utáni kutatás segít feltárni a Cifrapalota titkait.
A játék június 6. és 10. között érhető el.
Helyszín: Cifrapalota

16:00-18:00
Szecessziós kézműves foglalkozás
Stencilezéssel egyedi, szecessziós motívumokkal ellátott vászontáska készítése és kerámia díszek festése.
Helyszín: Városháza főberjárata

16:00-18:00
Városházi szelfi pont
A Városháza előcsarnokában felállított szelfigép segítségével feledhetetlen, örök emléket készíthet egy varázslatos szecessziós miliőben. Az itt készült fotók azonnal kinyomtathatók, elküldhetők e-mailen vagy akár meg is oszthatók a közösségi oldalakon.
Helyszín: Városháza előcsarnoka

16.30-22.00
„Ha kiindulsz Erdély felől…”
- tematikus erdélyi délután a Népi Iparművészeti Gyűjteményben

16:30 Erdélyi népviselet- kiállításmegnyitó
Válogatás Pitlik-Sípos Eszter néptáncpedagógus, népviseletgyűjtő kollekciójának erdélyi viseleteket bemutató darabjaiból.
Helyszín: Népi Iparművészeti Gyűjtemény

16:30 Gasztrosarok - az erdélyi konyha ízei
Hogyan készül a puliszka és a tradicionális kürtőskalács? Lovász Ibolya népi iparművész gasztronómiai bemutatójában az erdélyi magyar konyha két jellegzetes ételének elkészítését ismerhetik meg az érdeklődők.
Helyszín: Népi Iparművészeti Gyűjtemény

17:30 Népzenei koncert
A koncert körbejárja Erdély sokszínű népzenei örökségét, amelyet táncház követ.
Helyszín: Népi Iparművészeti Gyűjtemény

18.00 Kézműves foglalkozások Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület tagjaival
A sámánfonás, körmöcskével történő fonás, csuhézás és egyéb technikák megismerése.
Foglalkozásvezetők: Barcsik Ibolya népi iparművész és Vágó Piros
Helyszín: Népi Iparművészeti Gyűjtemény

20:30 Erdély ég és föld között – kertmozi
A produkció száznál is több legendás erdélyi helyszínt mutat be. A természeti csodák mellett feltárja a régi mondákat, és bemutatja a táj és a tájban élő ember viszonyát is. A vetítés után - melyen az alkotók is részt vesznek - lehetőség nyílik a film készítéseinek kulisszatitkairól beszélgetni.
A sorozat a Médiatanács Mecenatúra Program, valamint a Magyar Művészet Akadémia támogatásával készült. A sorozat narrátora Reviczky Gábor, Kossuth-díjas színművész.
Rendező: Bárány Krisztián és Takó Sándor
Forgatókönyvíró: Bárány Krisztián
Helyszín: Népi Iparművészeti Gyűjtemény

17:00
Nagybányaiak a Kemény-gyűjteményből - kiállításmegnyitó
A Nagybányai Művésztelep 1896-os megalapításától kezdve meghatározó módon befolyásolta a 20. század első évtizedeinek magyar képzőművészeti törekvéseit. A Bozsó Gyűjtemény Kemény Gyula méltán elismert magángyűjteményéből válogatta a kvalitásos műveket.
A kiállítást megnyitja: Dr. Nátyi Róbert művészettörténész, kari dékán (Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kara)
Látogatható: 2023. augusztus 20-ig.
Helyszín: Bozsó Gyűjtemény

18:00
Szecessziós testvérvárosaink Nagyvárad, Marosvásárhely és Szabadka
Kecskemét gazdag századfordulós-szecessziós építészeti együttese Magyarországon egyedülállónak számít, mivel legközelebbi rokonai (Szabadka, Marosvásárhely, Nagyvárad) ma már határainkon túl találhatóak. Az előadás ezeket a rokoni szálakat boncolgatja.
Előadó: ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész
Helyszín: Városháza Díszterem

19:00 Adagio – zenés, irodalmi műsor
József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, és Juhász Gyula versei ötvöződnek a népzene, a klasszikus és kortárs zene sajátos ízeivel.
Közreműködnek: Balogh Kálmán – cimbalom, Csík János – hegedű, ének, Dresch Mihály – szaxofon, fuhun, Őze Áron – színművész, Bognár András – nagybőgő.
Helyszín: Városháza Díszudvar


Június 7. (szerda)

16:00-18:00
Szecessziós kézműves foglalkozás
Stencilezéssel egyedi, szecessziós motívumokkal ellátott vászontáska készítése és kerámia díszek festése.
Helyszín: Városháza főbejárat

16:00-18:00
Városházi szelfi pont
A Városháza előcsarnokában felállított szelfigép segítségével feledhetetlen, örök emléket készíthet egy varázslatos szecessziós miliőben. Az itt készült fotók azonnal kinyomtathatók, elküldhetők e-mailen vagy akár meg is oszthatók a közösségi oldalakon.
Helyszín: Városháza előcsarnoka

17:00
Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET
- Erzsébet, a szerelem szentje – musical nyilvános próbája
Zsuffa Tünde azonos című regénye alapján.
A világ legismertebb magyar szentjét a hatalmi érdekek elszakították családjától, s mivel a királylány német földön nőtt fel, Türingiai Erzsébetként ismeri a világ, személyét nem kötik össze hazánkkal. A musical alkotói csapatának a célja éppen ezért az volt a kereszténység értékei és a magyar történelmi múlt hangsúlyozása mellett, hogy Magyarországon is felfedezzük és felemeljük a szegények és betegek oltalmazóját. Szent Erzsébet életútjának üzenete a mai kor emberének is szól: nem tűrni a hamisságot és az igaztalanságot, segíteni az elesettet, járványok, természeti katasztrófák, éhínség idején is gyakorolni a cselekvő szeretetet. Közben a lovagi kor és a keresztes hadjáratok korszakát is megismerhetik a nézők, és láthatják, Erzsébet hite és bátorító szavai mekkora erőt adtak bátyjának, a későbbi IV. Béla királynak a tatárok dúlta ország újjáépítésében.
Helyszín: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

17:30
Élményfestés a Cifrapalotában!
Egy különleges programra, a szecessziós Tungsram plakát újraalkotására várják az érdeklődőket, alkotni vágyókat.
Helyszín: Cifrapalota

18:00
Orosz István: Apakönyv – A 94. Ünnepi Könyvhét megnyitója
A kötetet bemutatják: Orosz István (a kötet szerzője, Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező, író, a Nemzet művésze), Dr. Füzi László (irodalomtörténész, a Forrás folyóirat főszerkesztője), valamint Kriskó János kulturális szakújságíró.
Orosz István az Apakönyv című kötetével 7 éve elhunyt édesapjának, dr. Orosz Lászlónak állít emléket. A szépirodalmi és egyben dokumentarista mű hiteles korrajz a fiatal generációk számára, egyben pedig kellemes nosztalgiázást kínál a tősgyökeres kecskemétieknek.
Helyszín: Katona József Könyvtár, Nagyterem

20:00
Púder
Az előadásban a páratlanul gazdag mozarti életmű vidám oldalát ismerhetik meg a nézők, sok zenével, sok tánccal fűszerezve. A legendás francia Napkirály, XIV. Lajos Versailles-ban varázslatos udvari világot teremtett, egy káprázatos "színházi játékvilágot" rendezett be, ez a korszak volt az udvari balett fénykora.
Közreműködnek: Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Vonósszekciója és ismert, professzionális táncművészek
Helyszín: Városháza Díszudvar


Június 8. (csütörtök)

16:00
Városházi kulisszatitkok - barangolás a felújított Városháza épületében
Betekintés nyílik olyan terekbe, amelyek a nagyközönség számára egyébként nem nyitottak. Kiderül, hogy milyen a kilátás a harangjáték teraszáról, vagy hol és miért használtak a restaurátorok nagy mennyiségű kenyérbelet. Megtekinthetőek lesznek a levéltár szekrényein az '56-os golyóbelövések nyomai is, sőt még a padlástér tetőkibúvó ablakán is kikukkanthatnak az érdeklődők.
A séta időtartama: kb. 75 perc
A séta nem akadálymentes, 8 éves kortól ajánlott, kényelmes cipő viselése javasolt.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezés: kko.kecskemet@gmail.com
A sétákat a Séramóra Sétairoda munkatársai, Tóth Anna idegenvezető és Kovács Ágnes művészettörténész tartják.
Helyszín: Városháza

16:00-18:00
Szecessziós kézműves foglalkozás
Stencilezéssel egyedi, szecessziós motívumokkal ellátott vászontáska készítése és kerámia díszek festése.
Helyszín: Városháza főbejárat

16:00-18:00
Városházi szelfi pont
A Városháza előcsarnokában felállított szelfigép segítségével feledhetetlen, örök emléket készíthet egy varázslatos szecessziós miliőben. Az itt készült fotók azonnal kinyomtathatók, elküldhetők e-mailen vagy akár meg is oszthatók a közösségi oldalakon.
Helyszín: Városháza előcsarnoka

17:30
Szecessziós minták – linómetszés és nyomat készítése
Próbálta már a linómetszést? Készített textilre egyedi nyomatokat? A kézműves workshopon lépésről lépésre megtanulhatják ezeket a technikákat és elkészíthetik saját alkotásaikat.
Helyszín: Cifrapalota

18:00
Bán János: Hunyadi - könyvbemutató
A népszerű történelmi regénysorozat 12. kötete Angyal a kapuk felett címmel jelenik meg és ezzel a magyar irodalom történetében egyedülálló, epikus vállalkozás lassan a végéhez közeledik. A Hunyadi János élettörténetét feldolgozó sorozat több évtizedes kutatómunkára alapozva, regényes, olvasmányos formában mutatja be a XV. századi Magyarország mindennapjait, és azokat a karaktereket, akik meghatározói voltak ennek a korszaknak.
A szerzővel beszélget: Kriskó János kulturális szakújságíró
Helyszín: Városháza Díszterem

19:00
Szabó Balázs Bandája koncert
Szabó Balázs előadói pályáját gitárosként kezdte, a koncertezés mellett utcaszínházasként tevékenykedett és évekig bábszínészként is dolgozott. 2009-ben, Kecskeméten alapította meg a Szabó Balázs Bandáját. A magyar népzenéből táplálkozó, teljesen egyedi, határbontó és műfajépítő megszólalással az elmúlt években Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává érett. A Városháza átadója alkalmából egy különleges koncerttel készül.

Helyszín: Városháza Díszudvar

Június 9. (péntek)

16:00
A Kecskeméti Tehetségsegítő Tanács díjainak átadása gálaműsor keretében
Bemutatkoznak: Kecskemét tehetséges diákjai, fellép Fülei Balázs zongoraművész és Ninh Long vietnámi operaénekes.
Az eseményhez kecskeméti képzőművészeti tehetség műhelyek bemutatkozó kiállítása kapcsolódik. Megtekinthető 2023. június 7-17 között.
Helyszín: Városháza Díszudvar

16:00
Családban marad! – tárlatlátogatás és kézműves foglalkozás
A Bozsó Gyűjtemény tárlatainak vezetett megtekintése után a természet inspirációjában együtt alkothat a család apraja nagyja.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: bozso.gyujtemeny@gmail.com
Helyszín: Bozsó Gyűjtemény

16:00-18:00
Szecessziós kézműves foglalkozás
Stencilezéssel egyedi, szecessziós motívumokkal ellátott vászontáska készítése és kerámia díszek festése.
Helyszín: Városháza főbejárat

16:00-18:00
Városházi szelfi pont
A Városháza előcsarnokában felállított szelfigép segítségével feledhetetlen, örök emléket készíthet egy varázslatos szecessziós miliőben. Az itt készült fotók azonnal kinyomtathatók, elküldhetők e-mailen vagy akár meg is oszthatók a közösségi oldalakon.
Helyszín: Városháza előcsarnoka

17:00
Iványosi-Szabó Tibor: Egy hódoltsági mezőváros lehetőségei és kálváriája: Kecskemét a kora újkorban - könyvbemutató
A kötet szerzője a közelmúltban elhunyt Dr. Iványosi-Szabó Tibor akadémikus, a megyei levéltár egykori igazgatója. A kötet a korabeli mezőváros 16–17. századi életéről, gazdaság- és társadalomtörténetéről szól, megkapta a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2022-es év szakmai kiadványának díját.
A kötetet bemutatják: prof. dr. Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem BTK és Történettudományi Intézet tanszékvezetője), dr. Rigó Róbert (Károli Gáspár Református Egyetem BTK és Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala kutatási osztályvezetője), dr. Szabó Attila (Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára ny. igazgatója), dr. Gyenesei József (Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára igazgatója).
Helyszín: Városháza Díszterem

17:00
Trianon 101-Kecskemét emlékséta
Útvonal: Trianon Emlékmű-Országzászló, Városháza, Címerdomb, Református templom, Újkollégium, Posta, Kéttemplom köz-Trianon emléktábla, Zrínyi Ilona Általános Iskola, Katona József Emlékház.
A sétát vezeti: Székelyné Kőrösi Ilona történész, muzeológus
A Trianon 101 – Kecskemét Emlékséta online is elérhető:
http://aranyhomok.hu/trianon-101-kecskemet-emlekseta

20 :00
Resti Kornél koncert
„Resti Kornél a múlt ködéből és a jövő előszeléből felbukkanó jelenség”. A zenekar kilencedik éve foglalkozik versek megzenésítésével. Stílusbéli merítésük a népzene feneketlen kútjától az úgynevezett storyteller dalszerzői hagyományon, a beat hőskorszakán, a sanzonok, kuplék miliőjén át egészen az avantgárd kísérletekig csordogál.
Helyszín: Városháza Díszudvar


Június 10. (szombat)

10:00-17:00
Szecessziós kalandtúra – városi felfedező családoknak
Mit jelent a szó: szecesszió? Keressék fel Kecskemét neves épületeit, oldják meg a rejtvényeket és a feladatokat a felfedező füzettel és fény derül a titokra. A túra a Városháza Látogatóközponttól indul és a Cifrapalotához érkezik. A túra egyénileg járható végig, a füzeteket a Városháza Látogatóközpontban lehet átvenni.
Helyszín: Belváros

11:00-17:00
Molyolda - régmúlt játékaink
Visszarepülünk az időben, körülbelül 100 évet. A régmúlt idők játékai visszahozzák a századelő hangulatát egy körbekerített kis múltbéli szigeten.
Helyszín: Romkert

11:00
Körülöttünk forog a világ! – Gyereket a magasba! országos flashmob
A szülőnek a gyermek, a gyermeknek a szülő jelenti az egész világot. A flashmob alapjának számító körtánc ezt hivatott kifejezni. A szervezők szeretettel várnak minden családot, gyermeket, szülőt és nagyszülőt és kérik, hogy fehér felsőben jelenjenek meg!
Helyszín: Főtér

11:00
Lezsák Sándor: Szellemfalu és egyéb jelenések - könyvbemutató
Lezsák Sándor költő-drámaírót mindig is foglalkoztatta a Kárpát-medence zivataros történelme. Történeteiben felhívja a figyelmet a múltbéli rossz döntések sorozataira, az emberi megaláztatások végeérhetetlen tárházára, miközben szól a vidék rehabilitációjáról, az idősek kiszolgáltatottságának enyhítéséről és egy emberhez méltó élet kivívásáról is, melyekhez a kulcs mindig a közösség erejében rejlik.
A kötet szerzőjével beszélget: Dr. Füzi László irodalomtörténész, a Forrás folyóirat főszerkesztője.
Helyszín: Katona József Könyvtár, Nagyterem

10:00-16:00
GRABÓKA- szecessziós kincsek Grabowieczky Leon játékműhelyéből
Játékterveire a magyaros virágmotívumokkal díszített, túlburjánzó szecessziós vonalvezetés volt a jellemző, mely a figurák formáján és festésén is megjelent. A gazdag hagyatékot a Szórakaténusz gyűjteménye őrzi. Az időszaki tárlat keretében eddig nem látható, gyönyörű szecessziós mintákkal díszített rajzaiból, játékterveiből tekinthető meg válogatás.

10:00-16:00 Óriás kifestő és Grabóka puzzle
A Grabóka műhely egyik emblematikus, szecessziós figurája elevenedik meg a látogatók segítségével.
Helyszín: Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely

10:30 A táltos kecske – Az interaktív mese a gyerekek közreműködésével kel életre.
Mesemondó: Tassy Lilla
Helyszín: Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
11:00 Bábkészítés
A Táltos kecske című mesében megismert mesehős elevenedik meg a Grabóka játékfigurák alapján mozgatható papírbáb formájában.
Helyszín: Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely

15:00 Egy pöttynyi szecesszió - Pöttyemberke és társai
Hogyan élednek újjá, és elevenednek meg a vitrinben és a tervrajzokon lévő játékok? Beszámoló a Grabóka-játékok restaurálásának és feldolgozásának tapasztalatairól.
Előadó: Kelle Antal és Majercsik Krisztina
Helyszín: Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely

11:00
Városházi kulisszatitkok - barangolás a felújított Városháza épületében
Betekintés nyílik olyan terekbe, amelyek a nagyközönség számára egyébként nem nyitottak. Kiderül, hogy milyen a kilátás a harangjáték teraszáról, vagy hol és miért használtak a restaurátorok nagy mennyiségű kenyérbelet. Megtekinthetőek lesznek a levéltár szekrényein az '56-os golyóbelövések nyomai is, sőt még a padlástér tetőkibúvó ablakán is kikukkanthatnak az érdeklődők.
A séta időtartama: kb. 75 perc
A séta nem akadálymentes, 8 éves kortól ajánlott, kényelmes cipő viselése javasolt.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezés: kko.kecskemet@gmail.com
A sétákat a Séramóra Sétairoda munkatársai, Tóth Anna idegenvezető és Kovács Ágnes művészettörténész tartják.
Helyszín: Városháza

15:00
Szecessziós séta a Főtéren
Kecskemét több szempontból is különleges főtéri építészeti együttesének egyik kiemelkedő értéke, hogy a segítségével három szecessziós építészeti irány, korszak is jól tanulmányozható. A sétánk ennek megfelelően a Városházától (Lechner Ödön) kezdve, a Cifrapalotán és az Iparos Otthonon (Lechner-iskola) át, az Újkollégiumig vagy éppen az egykori Városi Kaszinóig (ún. „Fiatalok” elnevezésű csoport) időrendi sorrendben mutatja be Kecskemét főterén a magyar szecessziós építészet két évtizeden át tartó kalandját.
A séta a Városháza Látogatóközponttól indul.
Vezeti: Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész
Helyszín: Főtér

16:00
A növényi ornamentika szerepe és megjelenése a népművészetben
- előadás a szecesszió világnapjához kapcsolódóan
Előadó: Kósa Klára a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
Helyszín: Városháza Díszterem

19:00
Jazz Because együttes koncertje
A kellemes nyár esti koncerten elhangzó feldolgozások során felcsendül jazz standard, népdal, poprock, funky és a soul.
Az együttes tagjai: Szentgyörgyi Hanna ének, Maros Ottó zongora, Székely István szaxofon
Helyszín: Városháza Díszudvar

Városháza Látogatóközpont

„Várostörténet a középkortól napjainkig”, amely egy modern, 21. századi, élményalapú látványelemekkel, fényekkel, hangokkal és illatokkal gazdagított, multimédiás tartalmakkal rendelkező interaktív kiállítás. Kilenc – erős atmoszférával bíró – termen keresztül vezeti végig a látogatókat a város fordulatos történetén.
Június 4. és 10. között 10:00-18:00 óráig ingyenesen megtekinthető.

Szervező:
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata

Az ünnepségsorozat szervezésében közreműködő intézmények, szervezetek:

Bozsó Gyűjtemény
Ciróka Bábszínház
Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft.
Katona József Könyvtár
Kecskeméti Katona József Múzeum
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Kecskeméti csoportja
Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület

 

A szervezők a változtatás jogát fenntartják!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére