Jelenlegi hely

Cirókás Nap: Mesevilág és Cirkusz egyetlen napon

Időpont: 2024. május 12. vasárnap
Heélyszín: Kecskemét, Ciróka Bábszínház

A Ciróka Bábszínház ősszel izgalmas nyomozásra invitálta a hétvégi előadásokra ellátogató családokat, a népszerű Vasárnapi Mesébelépő játék keretében: ki mindenki koptatta Kecskemét utcaköveit az évszázadok során? A titokzatos szereplők kilétére hónapról hónapra derült fény. Katona József, Ferenczy Ida, Kodály Zoltán, III. Mohamed, Szent Miklós sorban helyet kaptak a város főterét ábrázoló térképen…

A játék záró eseményére, a Cirókás Napra, május 12-én vasárnap kerül sor közös játékokkal és egy igazi bábcirkusszal. A nyomozásban részt vevő gyerekek, akik az évad során legalább nyolc matricát összegyűjtöttek, egy különleges meglepetéssel térhetnek majd haza!


Program

  • 9:30-tól folyamatosan: Játékos Kalandtúra - A gyerekek 4 izgalmas kihívásban tehetik próbára ügyességüket és rátermettségüket. Az évad előadásai ihlette feladatoknál a társulat színészei lesznek segítségükre.
  • 11 órakor a nagyteremben egy igazi világszám következik! Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel Dobronka Cirkusz, világszám! című vendégelőadása garantáltan elvarázsolja a közönséget. Lélegzetelállító mutatványok, szívmelengető történetek és mosolyokban gazdag pillanatok várnak mindenkit!

De ez még nem minden! Az előadás előtt kiderül, ki lesz a következő évad Tiszteletbeli Társulati Tagja, aki a legtöbb vasárnap délelőttöt a Ciróka Bábszínházzal töltötte. Fényképe felkerül a társulati tablóra, és a következő évad valamennyi vasárnapi előadását vendégként látogathatja. Kalandtúra tehát 9:30-tól, vendégelőadás 11 órakor! Minden érdeklődőt szeretettel vár a Ciróka Bábszínház!

Ciróka Bábszínház
Kecskemét 6000, Budai u. 15.
Telefon: 76/482-217

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére