Jelenlegi hely

Élő miniKONCERTEK - Tremolo Világzenei Napok két este - 4 zenekar – 5 produkció

Időpont: 2021. július 8-9.
Helyszín: Kecskemét, Kápolna u. 24.

2021. július 8-9-én, csütörtök és péntek este a Csiperó Kecskeméti rezidenciáján, a Kápolna u. 24. udvarán, a Nagy Gesztenyefa alatt élő koncertekkel várjuk a világzene kedvelőit.

A Tremoló projekt 3 ország - Szerbia, Olaszország és Magyarország - együttműködésével jött létre, melynek célja fiatal zenészek támogatása tanulási, együttműködési és fellépési lehetőségekkel.
24 pályázó zenekarból 3 került ki győztesen, akik közös munkára és turnéra indultak.
Július 8-9-én élőben is hallhatod őket! Önálló koncertjeik után, a fesztivál végén közös produkcióval lépnek színpadra.

  • 2021. július 8-án, csütörtökön 20 órától a KurtaUtca (Szerbia) és a Zajnal (Magyarország), majd
  • 2021. július 9-én, pénteken 19 órától a Jacaránda (Olaszország) lép fel.

Az estet és a fesztivált a három zenekar közös produkciója és a világzenei színtéren európai hírnevű ZOORD zenekar zárja!

A koncertek a jelenlegi szabályozások szerint 18 év felett csak védettségi igazolvánnyal látogathatók.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az udvarban csak korlátozott számban tudunk nézőket fogadni. Regisztrálni google űrlapunkon tudsz!

Ne maradj le, regisztrálj még ma!

Töltsük együtt az estét!

További érdekességekért kövesd facebook oldalunkat, vagy látogass el honlapunkra

A koncerteket és a TREMOLO projektet a Kreatív Európa program támogatja!

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére