Jelenlegi hely

Honeybeast - Cinema Trip március 1.

Időpont: 2025. márc. 1.  19:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ

A Cinematrip olyan utazást ígér, amely minden érzékszervünkre egyszerre hat: a Legnagyobb hős az Így játszom és a többi jól ismert Honeybeast dal szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben oly gyakran magunkra ismerünk, most életre kelnek és olyan csodás helyszínekre visznek, amelyben közel két óra alatt járjuk be közös élményeink univerzumait, a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig. A felkészülés megkezdődött, az utazás március 1-én, 19h-kor indul a kecskeméti hírös agórában.
Az előadás nem jöhetett volna létre az ARAGO Ingatlanforgalmazó és Tanácsadó Zrt. támogatása nélkül
A produkció technikai megvalósításában és színpadra állításában a zenekar technikai stábja, a 3D-s tartalmak gyártásában a Syndicate Productions fantasztikus munkája játszik kulcsszerepet.

A zenekar:
Tarján Zsófia – ének
Bencsik-Kovács Zoltán – gitár
Tatár Árpád – gitár
Lázár Tibor – basszusgitár
Kővágó Zsolt – billentyűk
Kovács Tamás - dobok

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére