Jelenlegi hely

Jakupcsek Gabriella előadása Kecskeméten - A napos B oldal - van élet 40 után + KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ

Idpont: 2024. február 8.  19 óra
Helyszín: Hotel Három Gúnár és Rendezvényház

"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani"
G. B. Shaw.

Hidd el nekem, tényleg van élet a negyven után! Elmúltam hatvan, szóval csak tudom. Persze nem mondom, hogy az elmúlt két évtized sétagalopp lett volna. És a következők is bőven tartogathatnak nehézségeket, mégis azt mondom, a B oldal igenis lehet napos.


Hőhullámok, váratlanul felszaladó kilók, pánikroham a próbafülkében, helló helyett csókolom, egyre több fiatalabb és egyre kevesebb idősebb kolléganő a munkahelyen. Ugye ismerős?
Sok a kérdőjel, és a legtöbb épp önmagaddal kapcsolatos. Ez a könyv azért született, mert azt hiszem, tudom, mit érzel, tudom, min mész keresztül. És bár varázsló én sem vagyok, mégis szerettem volna melléd állni, és elmesélni, hogy mik az én személyes tapasztalataim a változókorról és a fiatalság talán mégsem annyira fájó elmúlásáról.
Segítségemre volt több nagyszerű szakember, akik fontos gondolatokat, tanácsokat fogalmaznak meg többek között a párkapcsolat, a karrier, az egészségmegőrzés, szépség és öltözködés témájában.
Velük együtt szeretném megmutatni: igenis tudsz teljes és tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, hetven-évesen is, sőt. Támogatlak benne, hogy találd meg a szépséget a mindennapokban és magadban is.
Gondolkodjunk közösen az életstratégiádon, hogy el tudd fogadni, mi több, hasznodra tudd fordítani az évek múlását. Mindehhez legyen a mottónk, amely sok mindenen átsegít: Önismeret és derű! Tarts velem a napos B oldalra!

Szeretettel várlak,
Jakupcsek Gabriella

Az előadás végén KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ:
- közös fotó
- könyvvásárlás
- dedikálás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére