Jelenlegi hely

JÓTÉKONYSÁGI NAP A KECSKEMÉTI VADASKERTBEN  egy leukémiával küzdő fiú támogatására

Időpont: 2025. december 7., Vasárnap
Helyszín: Kecskeméti Vadaskert



Szeretettel várunk erre a különleges napra, ahol egy belépővel Te is segíthetsz! 
A napi belépőjegyek teljes árbevételét és az adományokat a kecskeméti beteg gyermek és családja támogatására ajánljuk fel. 
Gyere el, hozz magaddal családot, barátokat — együtt könnyebb!
Köszönjük, hogy velünk tartasz, és támogatod a gyermek gyógyulását. 

2023-ban a Kecskeméti Vadaskert munkatársnőjének 2 éves kisfiánál, Leventénél a leukémia egy agresszív fajtáját diagnosztizálták.
A Vadaskert kollektívája kérés nélkül egy emberként állt mellettük és mindent megtett azért, hogy a kisfiú gyógyításához hozzájáruljon. A Vadaskertben decemberben támogatói napot szerveztünk, és az anyagi bevételt Levike és családja támogatására fordítottuk. Kezdeményezésünket sokan támogatták, nem csak megjelenésükkel, hanem egyéb módon is.
Sajnos az önzetlen támogatások és együtt érző jókívánságok ellenére Levente feladta a hosszú küzdelmet, és az angyalok körében figyel minket.

Látva a sok szeretetet és együttérzést, a Kecskeméti Vadaskert Kollektívája úgy döntött, hogy Levente emlékére minden év decemberében jótékonysági napot tart, egy beteg gyermek és családja javára.
Így 2025. december 7-én, vasárnap a Kecskeméti Vadaskert ismét felajánlja az aznapi jegyár bevételét támogatásként, ezúttal a kecskeméti 14 éves, szintén leukémiában szenvedő Barnabás és családját segítve.
Tóth Barnabás 2011. július 18-án született, jó magaviseletű, jó képességű gyermek. Jelenleg a Bányai Júlia Gimnázium 8. osztályos tanulója. Kedvenc tantárgyai: matematika, történelem, testnevelés és mindene a kézilabda, első osztályos kora óta. Betegsége az idei nyári szünet végén lábfájdalommal jelentkezett. A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati Klinika Onkológiai Osztályán, Akut B-sejtes lymphoblastos leukémiát diagnosztizáltak.
Biztatóak az eredmények, bizakodik a család, hogy Barni egy év múlva gyógyultan éli a kamaszok életét, és mehetnek a kézilabda meccsekre szurkolni! 
Az a kérésünk, hogy akik tehetik, minél többen látogassanak el ezen a napon a Kecskeméti Vadaskertbe, így belépőjegyük megvásárlásával segítik Barni gyógyulását, a család terheinek könnyítését.

Amennyiben nem tudnak eljönni, de támogatni szeretnék kezdeményezésünket, úgy elkülönített számlaszámra utalhatják a felajánlott összeget.
A közleményben kérjük feltüntetni: „Barni gyógyulásáért”.
A fizetési számla pénzforgalmi jelzőszáma: 11732002-23583922
(IBAN: HU17117320022358392200000000)
A fizetési számla elnevezése: KECSKEMÉTI VADASKERT ADOMÁNY ALSZÁMLA
A fizetési számla devizaneme: HUF
Családbarát intézményünk ily módon is szeretné segíteni a családokat.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére