Jelenlegi hely

Magyarország Öröme! avagy UV színház, újvidéki csoportok bemutatója és helyi termékkóstoló a Csiperó udvarán

Időpont: 2021. augusztus 27., péntek 19:30 óra
Helyszín: Csiperó udvar – Kecskemét, Kápolna u. 24.

A Csiperó Fesztiválon a kezdetektől fogva több határon túli magyar csoport vett részt. Már az első fesztiválra öt csoport érkezett, és az évek során számuk folyamatosan növekedett. 2000-ben így önálló programot hoztunk létre, a „Magyarország Örömé”-t. Ezen a magyar-magyar napon a fiatalok ízelítőt adnak szűkebb tájegységük hagyományaiból, bemutatják népzenéjük, táncaik legszebb elmeit, népviseletüket.

A program célja, hogy a Kárpát-medence magyar fiataljai találkozzanak, együtt legyenek és megismerjék egymás hagyományait, így bővítve tudásukat magyarságukkal kapcsolatban.

Az idei évben augusztus utolsó hetére két újvidéki csoport fogadásával sikerül megrendeznünk ezt a magyar identitás mélyítése szempontjából is fontos programot. A csoportok saját produkciói mellett egy közös UV színház bemutatóval is készülnek.

Két napos kihívásra vállalkozunk. Az élettelen anyagból, UV-színház technikájával fognak dolgozni Tóth Anita bábszínész és Vass-Eysen Ábel bábos tanító, drámapedagógus vezetésével. Megtapasztalják, hogy a sötét, az árnyék, a fény, a fényben megcsillanó vagy visszatükröződő foltok, hogy tudnak élő figurákká válni? Hogyan lehet néhány karikából, félkörből és mértani alakzatból csigabiga, orrszarvú, bolha, szerelmes herceg és hercegnő?

A két nap alatt a bábok megalkotásától eljutnak a közös produkció megalkotásáig, melyet augusztus 27-én, péntek este mutatnak be a közönség előtt.

Az este részletes programja:

  • Etüdök – az Újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpadának bemutatója
  • Néptánc bemutató a Tűzrevalók Gyermektáncegyüttes előadásában
  • A herceg és a hercegnő – UV színház bemutató

Az előadások szünetében helyi termékkóstoló a KAMRA-TÚRA Homokháti Gazdák Egyesülete jóvoltából.

A program INGYENES, de regisztrációhoz kötött!

Regisztrálni az alábbi linken lehet: https://forms.gle/dsM17rpTRbynavDbA

A program az NKA és a Kreatív Európa támogatásával valósul meg.

További információk facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/csipero

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére