Jelenlegi hely

Tanulmány a nőkről - Zenthe Ferenc Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciója

Időpont: 2021. augusztus 10. kedd 19.30
Helyszín: Cifrakert-szabadtéri színpad, (Nagykőrös, Ceglédi út 21.)

Zenés válóok két részben a Zenthe Ferenc Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciója, a Zenthe Ferenc Színház színészeinek előadásában.

Az előadás az UMPA Ügynökség engedélyével kerül bemutatásra.
Rendező: Kis Domonkos Márk, Jászai Mari-díjas színész
Szereplők: Ágoston Péter, Gubik Petra, Ozsgyáni Mihály, Kátai Kinga, Hajdu Tibor, Tarpai Viktória, Házi Anita, Schlanger András, Bacsa Ildikó

„A nők gyakran gondolják azt, hogy a férfiak ostobák. Hogy miattuk dúlnak háborúk a kontinenseken, és hogy az ő korlátoltságuk következtében drágák a ruhaanyagok. És hogy általában milyen más lenne az élet, ha nem nyüzsögne mindenütt az a sok férfi. De ha már belepték a Földet, miért nem azért élnek, hogy megértsék a női lélek mélységeit?" – filozofál az író, aki tanulmányt ír nőkről.
S így gondolja az a három nő is, aki úgy dönt elég volt és ideje lapátra tenni a házas életet. Az elhatározás akkor lesz igazán érdekes, amikor a férjek a fenyegetőzést komolyan veszik és a csinos válóperes ügyvédnő láttán hajlanának is a dologra.
De mi történik, ha egy nő megkapja az élettől azt, amire vágyott?


Esőnapon, rossz idő esetén: 2021. augusztus 21. (szerda) 19:30

Jegyár egy előadásra: 3.500 Ft
Bérlet két előadásra: 6.000 Ft ( https://fb.me/e/12eaJyyQt )

A rendezvényen történő helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják!
A szervezők az aktuális egészségvédelmi szabályok maximális betartását kérik!
A rendezvények megtartása az aktuális kormányrendelethez igazodik.

 

 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére