Jelenlegi hely

Babával a múzeumban! - avagy ingyenes zenés babás tárlatvezetés

A babákat és mamákat minden hónap utolsó keddjén 10 órától várják a Cifrapalotában, ahol a rendhagyó tárlatvezetés mellett bababázis vagyis babapihenő is biztosítja az akadálymentesített múzeumlátogatást.

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy híres építészmester! Úgy hívták, hogy Márkus Géza! Sok mesét és rengeteg dalocskát épített a csodás épületbe. Mulatságnak való hely volt ez régen, ahol sok nótát énekeltek…” - kezdi az első palotamesét Burovincz Laura, a babás tárlatvezetés vezetője, múzeumunk kollégája.

Azért a prózai rész egyenes arányban van az énekszóval, a zöld ajtók ívei is a dallamra ringnak, úgy hívogatnak mindenkit.

Gitárszóra gyülekeznek a babák az anyukákkal, akadnak egészen picik, de van, aki már bölcsődés korú. Szövött szőnyegen és padon ülve énekeljük a köszöntőket: Adjon Isten Jó Napot!, Süss fel nap!, Én kicsike vagyok…

A bababázisra mindenki visszatérhet, ehet, etethet, ihat, megpihenhet, majd újra csatlakozhat a csoporthoz.

  • Ki akarja megnézni a kiállításokat? – kérdezi vezetőnk a gyerekeket, majd kísérővendégeket húz elő a táskájából. Társul hozzánk a cica, a nyuszi, és természetesen ők sem maradhatnak üdvözlőének és mondóka nélkül.

Dalolva sétálunk a Kecskemét 650 kiállítás felé, a lépcsőkorlát mászókává alakul, a hófehér falak kéznyomoktól mázasak, zeng a gang a „guggolástól”, de így van ez jól, a kiállítóház felkészült a gyerekzsivalyra.  

A tárlatban lenyűgözi a gyerekeket a sötétben világító 3 D-s épületek fénye, formája, a kihúzató fiókok, amelyek a szülőknek is rejtegetnek szellemi kincseket.

A díszterembe érve a páváknak énekeljük a Cifrapalotát, az ablakok és tubarózsák boldogan adják át a szélnek a vidám hangokat.

Megtelt a kiállítóház valódi élettel.

És reméljük, megtelik minden hónap utolsó péntekén, amikor a város összes érdeklődő és kíváncsi anyukáját/apukáját várjuk, másod-harmadmagával az ingyenes tárlatvezetésekre!

Következő alkalmak:

  • november 26. 10:00-12:00

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Ugrás az oldal tetejére