Jelenlegi hely

Minden a Windows 98-al kezdődött, miért is tiltanánk el a gyerekeket?

Még tisztán emlékszem arra, amikor a Bátyámmal közösen először kaptunk egy számítógépet. Előtte már volt egy-egy kis olcsó mobilunk is, de az asztali gép volt a hatalmas meglepetés. Csodáltuk, nézegettük és sokszor veszekedtünk is azon, hogy ki mikor gépezhet. Azt hiszem, még a Windows 98 ment rajta. De milyen jó is volt az.

A játékok grafikailag teljesen egyszerűek voltak, mai szóval mondva gagyi stílusúak. Nekünk teljesen jó volt, nem vágytunk többre. Majd lett egy laptopunk is, amit már főleg tanulási célból használtunk.



Ha megnézem a mai helyzetet, akkor mindig azt szoktam mondani, hogy szerencsésnek érzem magunkat azért, hogy még nem ebben a túldigitalizált világban kellett felnőnünk. Rengeteg előnye van a közösségi oldalaknak és ezeknek az eszközöknek, de úgy érzem, hogy hálás lehetek azért, hogy hagyományos gyerekkorunk lehetett. A szüleimnek nem kellett azért aggódnia, hogy hogyan szakítsanak el a géptől, nem jelentett ez számukra még egyel több terhet.
Az volt a természetes, hogy amikor csak lehetett, kint voltunk az udvaron és fociztunk, kosaraztunk, homokoztunk és bicikliztünk. Mindig találtunk valami játékot. És úgy érzem, ettől volt igazi a gyermekkorunk.

A mai szülőknek hatalmas kihívást tud jelenteni az, hogy a technika beszippantó jellegével felvegyék a versenyt. Hiszen minden családban ott van legalább egy asztali gép, vagy laptop, illetve az okostelefonok mára már alapvető eszközöknek számítanak. És mivel a mi kezünkben is folyton ezeket látják, ezért nyilván ők is arra vágynak, hogy a kezükbe vegyék. De sokszor azt látom, hogy az már teljesen megszokott lett, hogy az orvosi rendelőben, vagy a postán várakozás közben az alig 3 éves gyermeknek már nem a plüss maci van ott a kezében, hanem a telefon, vagy a tablet. Szerintem ez nagyon korai még, hiszen a gyermek azt sem tudja még, mi az a készülék, de már hozzászokik ahhoz, hogy természetes, hogy a kezében van.  Így később még nehezebb lesz lenevelni arról, hogy tegye le a tabletet és menjen ki homokozni.



Örökös kérdés marad az, hogy akkor mennyi időt töltsön a gyermek a telefonozással, tablezetéssel, vagy gépezéssel. Hogy húzzák meg a szülők azokat a bizonyos határokat? Sajnos nincs egy hivatalos álláspont, ami megmondaná, mennyi az egészséges és mennyi már káros.

Mindenképp fontos kijelentenünk, hogy teljesen nem tilthatjuk el a gyerekeket ezen eszközök használatától. Ezt felejtsük el. Hiszen egyre inkább digitalizálódik a világ, és ha meggátoljuk a gyerekeket abban, hogy használhassák ezeket az eszközöket, akkor egyúttal a mai társadalomba való beilleszkedésüket is komolyan megnehezítjük. A legfontosabb a középút és a mérték megtalálása. Valamint annak a kitalálása, hogy hány éves korában szeretnénk, ha először ilyen eszközt venne a kezébe. Minden szülő jogosan döntheti el ezt saját maga.

N.H.Helga - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére