Jelenlegi hely

Interjú Líska Katkával és a Ladies nagykövetekkel

Itt ül velem szemben egy gyönyörű, intelligens, folyamatosan mosolygó és hihetetlenül őszinte nő, Dr. Líska Katka, a kecskeméti Ladies alapító tagja. Mellette pedig a nagykövetek, akik szintén vidámak, fiatalok, sugárzóak.

A Ladies előtt mesélj egy kicsit magadról. Ki áll a Ladies mögött?

6 éve élek Kecskeméten. Szlovákiából származok, gépészmérnökként műszaki pályán tevékenykedek.  Minőségügyet és mérést oktatok a Kecskeméti Főiskolán.

Hogy lesz egy ízig-vérig nő egy ízig-vérig férfi szakma szerelmese?

Eredetileg fodrász, sminkmester szerettem volna lenni. A tanulmányi eredményeim túl jók voltak ahhoz, hogy ne egyetemre menjek. Így kerültem a Szlovák Műszaki Egyetem menedzsment területére. A minőségügyi diploma után több állásinterjún is jártam, mégis úgy döntöttem, hogy inkább képzem magam tovább. Így jöttek a doktori tanulmányok, itt részben a férjem is közrejátszott már, hisz az egyetemi évek alatt ismertük meg egymást.

Hogy kerültél pont Kecskemétre, ismertél itt valakit, vannak itt rokonaid?

Nincsenek. A doktori tanulmányok során kerültünk kapcsolatba a főiskolával. Jött a lehetőség, hogy mindketten itt tanítsunk. Mindig is tudtuk, hogy magyar környezetben szeretnénk letelepedni.
Abszolút megtaláltam itt a helyem, mert hasonló környezetből jöttem. Számomra fontos, hogy élhető legyen a környezetem, érezzem a természet közelségét. Lényeges az is, hogy ismerjem az itt élő embereket, s ha találkozunk, legalább mosollyal üdvözöljük egymást. Kecskemét ebből a szempontból is ideális város.

Egy ilyen komoly hivatás mellett, hogy jött a Ladies?

Nagyon szeretek írni, így indult el 2012-ben a Voilá. Egy életvidám hely, stílus, design és lélekemelő gondolatok találkozása.

A blogolásból egy valós, értékteremtő dolgot szerettem volna létrehozni. Imádom meghallgatni az embereket, a Coaching fogalmat mindig is sajátomnak éreztem. Varázslatos dolog megismerni más történetét. Mikor érzem a bizalmukat, a kisugárzásásukat.  Így fogalmazódott meg bennem, hogy létrehozom a női közösséget és ez által a Ladies klubesteket.

Mindenkinek van érdekes története, inspiráló életútja.  S vannak olyan példaértékű nők, akikkel beszélgetve, egy-egy est eltöltése után, hatalmas inspirációt meríthetünk a mindennapi sikerünkhöz. Feltöltődhetünk, megújulhatunk a mindennapi kihívásokhoz. Igyekszünk olyan nőket hívni beszélgetéseinkhez, akik értéket teremtenek nekünk, hétköznapi nőknek.

Szerintem a nőnek szükséges, hogy legyen egy olyan közeg, ahol önmagát adhatja. Szükségünk van mély beszélgetésre, “lelkizésre”. Kell, hogy legyen egy olyan program, olyan énidő, amikor beszélgetünk egymással, vagy megismerünk új nőket, akik inspirálnak bennünket. Ahol nem a munka, család, teendőink vannak a középpontban.

Kikből áll a Ladies csapata és hogyan vált valóra az elképzelés?

Ez úgy indult, hogy megfogalmaztam, mit is szeretnék. Majd fogtam, és megosztottam a Voilán. Váratlanul sok pozitív visszajelzés érkezett. Úgy gondoltam, teszek egy próbát. Legbelül éreztem azt, hogy erre igény van, de  a visszajelzések tovább erősítettek ebben.

Létrehoztam egy felületet a közösségi médiában. Közben beavattam pár “bizalmast”, akikkel együtt ötleteltünk tovább. Így született az álomból a Ladies csapat.

Alapvetően 5-en vagyunk, Eszter barátnőmmel vagyunk az ötletgazdák. Eszter professzionálisan is személyiségfejlesztéssel, női önismerettel, fejlesztéssel foglalkozik. A másik 3 lányt, a Főiskolán ismertem meg. Nők a Tudományban témában női tréninget szerveztem, ahol ők is részt vettek.  Láttam, hogy közös témák iránt érdeklődünk, s a projektemben is látták a valós értéket. Innen már egyenes út vezetett a Ladies indulásáig. Juci, Polett, Eszter, Flóra és én, így áll össze a Ladies csapata (a riportra Juci és Polett kisérte el Katát).

 

Juci: Mindig szerettem társaságban lenni. Szeretek érdekes embereket megismerni, akik megosztják életük egy részét, tanácsokat adnak, minden rosszindulat nélkül. Manapság kevés az olyan ember, aki "az élet csínjára - bínjára" rájött és ezt meg is osztja másokkal. Úgy érzem nálunk, olyan érett, értékes Hölgyek vannak, akik nem félnek megnyílni, egy jót beszélgetni, nagyokat nevetni. Ezért lettem Ladies nagykövet, hogy megismerhessek új embereket, meghallgassak mesés, vagy éppen tanulságos történeteket, nevethessek nagyokat, lássak, érezhessek. A ladiesclub.blog.hu-n keresztül lehetőségem van arra, hogy írhassak, és olvassák. Hogy kipróbáljam az önkifejezés olyan módját, ami- ennyi idő után-, hiányozna ha nem lenne. Egy kiváló lehetőséget kaptam, dönthettem. Így nagykövet, majd blogger lettem. És csináljuk. Megcsináltuk. Együtt. Közösen.

Polett: Mindig is művész lélek voltam, aki mint álmodozó, nem akart beilleszkedni a hétköznapok ismétlődésébe. Sokan egy ideig mernek lehetetlennek tűnő célokat megfogalmazni, aztán felnőnek és rutinszerű életet élnek. Katkának is feltűnt, hogy mertem talán megbotránkoztatóan egyedi lenni. Szerintem  az élénk piros rúzsnak köszönhetjük talán azt, hogy a Ladies-hez csatlakoztunk és ezzel elkezdődött egy nagyszerű barátság.

Csak a klubestek hoznak benneteket össze vagy egyébként is barátnők vagytok?

Ők olyanok szinte, mint én, ízlésben, igényességben, néha öltözködésben is. Bár mindannyian magas fordulaton “pörgünk”, mindegyikünk eléggé elfoglalt. Ennek ellenére az elmúlt egy év alatt nagyon jó, baráti kötelék alakult ki köztünk.

Polett: A Ladies nagyköveteként megélhetem azt az egyediséget, amelyet a munkám során nem. Jó kedvvel, boldogan, egymást inspirálva dolgozunk és nincs kellemetlen téma, amiről nem tudnánk beszélgetni. Egymás egyéniségét nem elnyomni akarjuk, hanem inkább erősíteni. Szerintem a Ladiesnél a legjobb munkám van a legszuperebb személyekkel.

Mikor indultatok és hány klubestet rendeztetek már meg?

Egy éve, március végén jelent meg az a bejegyzés, amivel elkezdődött a Ladies története. Az első klubestünk május 9-én zajlott, Szily Nórával. Kb. 50-en jöttünk össze. Az est vezér témája a siker, nagy pillanatok, szülő-gyerek kapcsolat volt. Októberben egy hangulatos, jazz-zenés, ismerkedős estét töltöttünk el, ahová Csatos Erikát hívtuk, vele beszélgettünk önmagunk megtalálásáról, az élet értékéről. Ő egy különleges személyiség és szintén Kecskeméten él. Februárban Szentesi Évi volt a vendégünk. Nekem ő a kimondást, felvállalást, kitartást jelképezi. Egyébként író, blogger, s a “méhnyakrák nevű megpróbáltatás” egyik prófétája. Azért is hívom prófétának és nem túlélőnek, mert azt gondolom, az a betegség, amit ő megélt, nem harcra késztet, hanem tanulásra és elfogadásra.

Hogyan zajlik egy ilyen Ladies klubest?

Megérkezéssel, rövid ismerkedéssel, hangolódással indítunk. Maga a beszélgetés talkshow-hangulattal indul. A rendezvény kezdete előtt igyekszem jobban megismerni a beszélgetőtársamat. Az ő természetes, emberi mivoltát. S az egész rendezvény bensőséges, barátias hangulatban zajlik. Így arra is van lehetőség, hogy a vendégeink is becsatlakozhassanak a beszélgetésbe. Bátran, kötetlenül lehet kérdezni vendégünktől.

Május 27-én Jakupcsek Gabriellát láthatjuk a klubesten, ami egy igazán felemelő ajándék nekünk, nőknek! Mi vár ránk ezen az estén?

Ahogy azt az előbb is meséltem, őszinte beszélgetések várnak mély témákban, egy értékes beszélgető partnerrel. Olyan témákban, amik a mi hétköznapi életünket is meghatározzák. S mivel egy éves lett a Ladies, erről is szeretnénk megemlékezni. Az egyéves, kitartó munkát ezzel a születésnapi rendezvénnyel koronázzuk meg. Sok-sok finomsággal, ajándékkal várunk mindenkit!

A jelentkezés regisztrációhoz kötött. Érdeklődni a katushka@kankalin.hu-n lehet május 23-ig, ezen keresztül küldjük el a regisztrációs linket. Az elővételben vásárolt jegyek ára 4.000,-Ft, a helyszíni jegyár 4.500,- Ft. Bővebben itt olvashattok a klubestről!

Mennyire vagy „divat diktátor”?

Nem él bennem a vágy, hogy a változó divatot kövessem, nekem a stílus, ami igazán fontos. Ha most megnézel, láthatod a saját stílusom, nem futok a divat után. S ha a stílusomat szeretnénk behatárolni, nehéz lenne. Állandóan változik. Megérzések, benyomások alapján alakul. És minden nap más egy kicsit. Ha valami illik hozzám, azt örömmel viselem, ha viszont nem szeretek bele az adott ruhába, akkor lehet a legnagyobb márka is, nem kell. A “látni és megszeretni” ruhákat keresem, amikbe első pillantásra beleszeretek. Van rálátásom a divatra, trendekre, de ennél jobban érdekel az, hogy egy-egy nő, vagy férfi hogyan viseli a ruhát. Mit sugároz. És hogy a szemeivel, mosolyával kommunikáljon, mert az sokszor túlragyog sok nagy értékű ruhakreációt.

Kik a partnerek, akik segítik a Ladies működését?

Két állandó kiemelt Partnerrel dolgozunk. A Sweet Store sütiző-kávézó és a Douglas Parfüméria kecskeméti boltja ezek. Rajtuk kívül folyamatosan bővül együttműködő partnereink listája, őket egy-egy rendezvényünk kapcsán szólítunk meg. Partnereink megszólításánál próbálunk helyi vállalkozókat, szolgáltatókat, kecskeméti lakosokat megszólítani. Magánemberként is jobban szeretem a személyes kapcsolatokat. Törzshelyeimet a magas színvonal mellett a szolgáltatóval kialakított jó kapcsolat alapján választom. Ezek pedig nálam hosszú távra szólnak.

Néhány napja ünnepelted a születésnapodat, ez alkalomból szeretettel köszöntelek: Isten Éltessen sokáig! Nagyon sok értéket adó Ladies klubestet kívánok nektek és valósuljon meg az álmod, Kecskeméten legyen egy Ladies női közösség, egy olyan társaság, ahová öröm tartozni.


Szerző: M. Marianna

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére