Jelenlegi hely

3 in 1, ami a Nők a Neten titka és különlegessége - Utasi Melinda, Nagy Ágnes és Dr. Illés Nóra

3 Nő, 3 Vállalkozónő, akik sok éve támogatják saját szakterületükön a Vállalkozó Nőket, 1 évvel ezelőtt úgy döntöttek, EGYÜTT-MŰKÖDVE dolgoznak tovább a mindennapokban. Ennek eredményeképp a Vállalkozó Nőket 3 oldalról, egyszerre térben és időben kísérik az útjukon.

Innovációjuk, hogy hárman együtt képzik a Vállalkozó Nőt, a Vállalkozását, fejlesztik az Ügyfelét és utat mutatnak ahhoz, hogy az Értékajánlatát hogyan képviselje, értékesítse eredményesen az online üzleti világban.

Új, életcélra, küldetésre alapozott, stabil alapokat tesznek le a Vállalkozó Nővel, terveznek majd cselekszenek, dolgoznak vele együtt. Amit ez a koncentrált, Vállalkozó Nőre irányuló figyelem eredményez: a tehetség számokban is mérhető megvalósulása. Aki pedig készen áll rá, megtanítják számára a valódi, szintlépést megteremtő együtt - működést.

Jelmondatuk ugyanis: Versengés helyett együttműködés!

A Nők a Neten szakértői:

  • Utasi Melinda a Nők a Neten Vállalkozásfejlesztési és Pénzügyi Mentora
  • Nagy Ágnes a Nők a Neten Online Vállalkozói Mentora
  • Dr. Illés Nóra a Nők a Neten Harmónia Mentora

Küldetésünk:

Hiszünk abban, hogy a jelenleg működő világunk sokkal kiegyensúlyozottabb és fenntarthatóbb lenne, ha nők mernék és akarnák a döntésekben képviselni azt az óriási tapasztalatot, tudást és megoldásokat, aminek a birtokában vannak.

A vállalkozásuk értékteremtése a megoldásokról szól, hiszen egy-egy termék, szolgáltatás a problémákra adott nőies, sajátos válasz.

Minél többen tesszük ezt és minél több női vállalkozás van jelen, támogatásul hívva az online világ adta kommunikációs és értékesítési lehetőségeket, annál nagyobb mértékben tudják a nőies megoldásokat képviselni és ezáltal formálni, jobbá tenni a világot.

A víziónk az, hogy a NŐk mindennapjaikat értékrendjük szerint élik meg, ez megmutatkozik jól működő időbeosztásukon is. Ezzel harmóniát, egyensúlyt teremtve önmaguk, családjuk és vállalkozásuk számára egyaránt.

Szívügyünk, hogy a Nőket ebben a folyamatban támogassuk, számukra saját példánkkal is utat mutassunk.

A női összefogás/közösség erősíti a nőt és a szerepüket is, ami által biztonságban és támogatva érzik magukat a benne lévők, valamint a célokat is könnyebben és gyorsabban elérik, együttműködve.

Mindenki számít! TE IS!

A Nők a Neten megtartó és emelő keretrendszerébe több ponton be tudnak csatlakozni a Vállalkozó Nők:

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére