Jelenlegi hely

3 napra Kecskemétre jön az IKEA- ne maradj le Te sem!

Valljuk be, nagyon sokan örülnénk neki, ha Kecskeméten is nyitna egy Ikea áruház, én biztos napokig csodálnám azt a sok kiegészítőt, amiből képtelenség választani. És most ha nem is nyílik áruház, de egy kicsit mi is élvezhetjük a fővárosi feellinget. Ugyanis péntek délutántól vasárnap estig Kecskemétre költözik az IKEA.


​Fotó: ikea.hu

A látogatók kipróbálhatják az IKEA termékeit, megkóstolhatják a svéd finomságokból készített falatokat, valamint lakberendezők előadásaira is csatlakozhatnak.

Nemcsak Kecskemétre jönnek, június négy hétvégéjén négy vidéki városba, Dunaújvárosra (június 2-4.), Kecskemétre (június 9-11.), Szegedre (június 16-18.) és Szolnokra (június 23-25.) látogat az cég.

Kérdésünkre az IKEA elmondta, hogy izgatottan várják már, hogy Kecskemétre “költözhessenek”. "A kitelepülésünk célja, hogy bemutassuk az IKEA bútorait, így mindenkit arra kérünk majd, hogy térjen be hozzánk és nézze meg, próbálja ki kültéri bútorainkat, gyermekszobai, nappali és étkező lakberendezési megoldásainkat. Emellett a hagyományos svéd húsgolyót is meg lehet kóstolni ingyenesen abban az esetben, ha a helyszínen IKEA FAMILY regisztrációt készít a látogató (ha már korábban regisztrált, akkor elegendő a kártya számát felmutatni). Emellett számos termékről lehet majd információt kérni, de vásárlásra nem lesz lehetőség."


Fotó: ikea.hu

Nézzük a pontos időpontokat:

  • 2017. június 9-11. Kecskemét - Deák tér - az esemény szabadtéri, a téren sétálók messziről látni fogják az IKEA sátrait.
  • június 9. péntek 14:00-19:00
  • június 10. szombat 10:00-19:00
  • június 11. vasárnap 10:00-19:00

IKEA lakberendezői által tartott egyórás szemináriumok: szombaton és vasárnap 11 és 16 órakor kezdődnek.

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy mások is értesüljenek róla!

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére