Jelenlegi hely

Ajánló A só című mesejátékhoz

A Ciróka Bábszínházban került bemutatásra, a jól ismert népmese újraírt változata. A só című mesét Kolozsi Angéla írta, és Kuthy Ágnes rendezte.

A történet ismert. A király (Apró Ernő), három lányt nevel, (Dénes Emőke, Krucsó Júlia Rita, Horgas Ráhel), s tudni akarja, mennyire szeretik őt leányai. A legkisebb leány pedig válaszával akaratlanul megsérti apját, aki haragjában száműzi őt. Nem kell messzire mennie, hiszen a szomszéd király (Hrisztov Toma) udvarában talál magának munkát, segédszakácsként.

Persze az udvarban nem fogadja mindenki örömmel az ottani szakácsok közül. Így a királylány elé akadályokat gördítenek, de ő csak teszi a dolgát szorgalmasan. Időközben kibontakozik előttünk a titokzatos ifjú – aki éjjelente lejár a konyhába, ám kilétét nem akarja felfedni – és a legkisebb leány szerelme is.

Ebben az előadásban különlegesség, hogy élő zenekar adja a zenei aláfestést, akik a színpad szélén ülnek, és egy ponton maguk is szereplőkké válnak. A történetet zenével kísérni, énekléssel és tánccal színesíteni, remek ötlet volt. (Zeneszerző: Czapp Ferenc) Kiváló választásnak tartom továbbá, hogy vetítéssel és árnyjátékkal is izgalmasabbá, érdekesebbé teszik a mesét, több alkalommal is a képzeletünkre bízva a történéseket, amire napjainkban nagy szükség van. (Látványtervező: Mátravölgyi Ákos)

Kimondottan tetszett, hogy a cselekmény mozgalmas volt, és belefértek a humoros, vicces jelenetek is, amik minden korosztálynak szóltak. Kedvenceim voltak: a szomszédos uralkodó születésnapi üzenete (Fülöp József), a két király találkozása, a főszakács vidám mozgása (Szekeres Máté), illetve a titokzatos fiú bemutatkozása– csak, hogy párat említsek. De ezeket nem is fejteném ki bővebben, mert látni és hallani kell őket. Felnőttként is nagyon jól szórakoztam az előadás alatt és szívesen mentem el másodjára is megnézni.

Számomra különös jelentőséggel bír, hogy ezek az aktuális és igazán mai apróságok frissítsék a mesét, a nyelvezete és a poénjai a ma gyerekét (és felnőttjét) is lekösse. Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy a szomorú eseményt (a király elüldözi a saját lányát haragjában) se hagyjuk ki, ezt is meg lehet mutatni úgy, hogy a gyerekeket nem viszi túl mélyre. Kuthy Ágnes jó érzékkel rendezte meg az előadást, úgy, hogy a nézők pont annyit kapnak mindenből, amennyire szükségük van.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek, minden korosztálynak (5 éves kortól, bár az én fiam 4 évesen is élvezte és értette) akár többszöri megnézésre is ezt az előadást!
Hétvégén legközelebb március 3-án vasárnap játsszák a produkciót.

Tiszavölgyi Cecília

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére