Jelenlegi hely

Annyira büszke voltam magunkra, ahogy ott álltunk a könnyeinkkel küszködve a Parlamentben.

Mint ahogy nagyon sok hírforrásból már értesülhettetek róla a  kecskeméti E-Kecsap védőnői, Szabóné Kis Éva, Koleszárikné Németh Beáta, Nagy Szilvia és Jónás Ágnes kapták a Magyar Családokért Díjat 2017-ben.

2017. Május 20-án a Parlament Felsőházi termében adták át első alkalommal a Magyar Családokért Díjat, amit 2016-ban azzal a szándékkal alapítottak, hogy elismerjék azokat a személyeket vagy közösségeket, akik, illetve amelyek tudományos, közéleti, karitatív, közösségépítő tevékenységükkel, személyes példamutatásukkal a magyar családok érdekében fejtik ki tevékenységüket. Hatalmas büszkeség, hatalmas elismerés, és hatalmas erő ez a további folytatásra a kecskeméti védőnőknek, hisz valljuk be, a védőnői munka nem mindig csillogásról és boldog baba mosolyról szól csak.

És most meséljenek ők maguk, hogy fogadták ezt a hatalmas Díjat!

Betti:

Kettős érzés volt bennem, mert a vezető védőnő egyénileg is jelölt erre a díjra, de úgy éreztem nem tudnék örülni, ha én kapnám meg, mert ez valóban egy team munka, ez nem az én egyedüli munkámat tükrözi. Így, hogy az alapítványunk kapta a díjat, teljes az öröm.

A bakancslistámon rajta volt valami hasonló elismerés, de akkorát nem mertem álmodni, hogy a Parlamentben vehetek át egy díjat. Ez valóban egy életre szóló élmény volt. Az alapítványunk életében nagy változás van, mert egy pótolhatatlan társunktól kell elköszönnünk előre be nem látható időre, ugyanis Alaszka lesz az otthona Tedd Tündinek és családjának. Feltettük a kérdést: "Van-e értelme folytatni?"Megkaptuk rá a választ: IGEN. Köszönjük szépen mindenkinek az eddigi támogatást és soha nem fogjuk elfelejteni, hogy nem jöhettünk volna létre, ha nincsenek az 500 Ft-os támogatások, amivel el tudtunk indulni és a hivatalos dokumentációkat el tudtuk indítani. Köszönjük szépen az önkormányzat illetékeseinek, akik felterjesztettek minket a Magyar Családokért díjra. További munkánkhoz lendületet ad és még nagyobb lelkesedéssel folytatjuk munkánkat. A díjat 2016-ban hozták létre, minden évben olyan személynek, vagy csoportnak adják, akik sokat tesznek a hátrányos helyzetben élő magyar családokért.

Szilvi:

Nekem már az is hatalmas érzés volt mikor bementünk a Parlament felsőházi termébe, és az első sor egyik asztalkáján megpillantottam a nevemet. Az én nevem ott! Többször el kellett olvasni, hogy elhiggyem! Nekem már ennyi is elég lett volna a boldogságomhoz! Bevallom őszintén az esélytelenek nyugalmával ültem be a padba. Amikor pedig minket szólítottak egyesével, az leírhatatlan érzés volt! Életem egyik legszebb napja! Annyira büszke voltam magunkra, ahogy ott álltunk a könnyeinkkel küszködve. Csak a többiek hiányoztak akik nem lehettek velünk!

Engert Jakabnéval a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnökével

Ági:

Én fel sem tudtam fogni, hogy mi történik.... Hihetetlen volt számomra, hogy egy városi alapítványra, hogyan figyelhettek fel országos szinten. Melengeti az ember szívét, bár úgy gondolom, itt 6 ember szívének együttes dobogása lett jutalmazva. Ez a csodálatos kitüntetés mindannyiunknak erőt és lelkesedést ad, hogy a továbbiakban is szívvel lélekkel és kitartással viseltessünk az alapítványunk által ránk háruló édes terheket, valamint remélem, hogy más segíteni szándékozó családnak is ösztönzést ad, hogy segítse a munkánkat.

Köszönjük mindazoknak, akik figyelemmel kísérték a munkánkat, és azt annyira értékesnek ítélték meg, hogy idáig eljuthattunk. Köszönjük mindenkinek. Csodálatos érzés!

Éva:

Óriási öröm volt bennem amikor megtudtuk, hogy mi vagyunk a díjazottak. Egy kérdés fogalmazódott meg bennem: „Tényleg tettünk mi annyit, hogy megérdemeljük ezt a Díjat?” De a következő gondolatom az volt, hogy igen megérdemeljük, mert annyira beépült már a tudatunkba és a szívünkbe a másik család segítése, hogy fel sem tűnik hogy a szabadidőnkben , a hétvégéinken mások gondjaival és a megoldandó problémáival foglalkozunk.

Az alapítvány életében történő változások, hogy Tündi külföldre távozik, bizony nagyon megvisel minket és most már tudjuk, hogy kell folytatni ugyanazzal a lendülettel és kitartással. Büszkességgel tölt el,hogy a Kecsap tagja lehetek, fantasztikus emberekkel vagyok körülvéve, hasonló gondolkodású és szívvel, lélekkel a védőnői hivatásnak és a karitatív munkának élünk. Hogyan tovább? Tesszük amit tennünk kell, hiszen a családok számítanak ránk.

Áldozatos munkátok példaértékű lehet mindannyiunk számára, szívből gratulálunk mi is Nektek és nagyon hosszan mutassátok még az utat nekünk, hogy hogyan lehet szívből, és szeretetből élni!

ZKE

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére