Jelenlegi hely

Duális képzésre várják a jelentkezőket

Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala első ízben a 2016/2017. tanévtől vesz részt a duális képzésben, amely a hallgatók, a felsőoktatási intézmények, illetve a gyakorlati helyek együttműködésén alapuló képzési típus. A duális képzésben a hagyományos képzési rendszertől eltérően a hallgatók sokrétű szakmai tapasztalatra tehetnek szert.

Mit jelent a duális képzés?

A duális képzés is alapszaknak számít. Az újszerű képzés célja, hogy a főiskolán, egyetemen elméleti képzésben szerzett ismereteket a hallgatók a kötelező szakmai gyakorlat keretében elmélyíthessék és alkalmazhassák. Az ebben a formában végzett hallgatók a munkaerőpiacra kikerülve már néhány éves szakmai tapasztalattal és gyakorlati tudással rendelkeznek, ezáltal vonzóbbak a munkáltatók számára. Azon hallgatók részére, akik hivatalunkban töltik a gyakorlati képzésüket, lehetőséget biztosítunk arra, hogy tanulmányaik befejezését követően Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában dolgozhassanak.

Bővebb információ, illetve egy infografikával készült tájékoztató film a duális képzésről a Kecskeméti Főiskola honlapján az alábbi helyről érhető el: http://felveteli.kefo.hu/dualis-tipusu-kepzes

Miért érdemes a duális képzést választani?

• A duális képzés az elmélet és gyakorlat optimális kombinációja.
• A magas színvonalú elméleti oktatás mellett megismerheti a hallgató a közigazgatás folyamatait.
• Tapasztalt szakemberektől, interaktív formában tanulhatja meg a szakma, ezen belül a közigazgatás rejtelmeit.
• Változatos és intenzív tanterv: a képzés hét féléves. Félévente az elméleti oktatást követően a gyakorlat során kipróbálhatók, alkalmazhatók a tanultak.
• A képzés teljes ideje alatt rendszeres juttatásban részesül a hallgató.
• A megszerzett tudás a vállalati munkavégzés során azonnal hasznosítható.

Mely szakokra jelentkezőket várjuk?

Hivatalunk várja a Kecskeméti Főiskola műszaki menedzser szakára jelentkező hallgatókat, köztük a projektmenedzser szakirányt választókat is, valamint a gazdálkodás és menedzsment szakra jelentkezőket.

Hivatalunk a hallgató részére a gyakorlati képzés idejére biztosít díjazást.

Azt, aki a központi felvételi eljárás keretében felvételt nyert az adott szakra, illetve azt megelőzően a hivatalunkban lefolytatott kiválasztási eljárásban alkalmasnak tartanak arra, hogy hivatalunkban töltse a szakmai gyakorlatát. A kiválasztási eljárás eredményéről minden jelentkezőt 2016. június 30-áig értesítünk.

Hogyan lehet jelentkezni hivatalunkban a duális képzésre?

A jelentkezéshez be kell küldeni:
- a kitöltött jelentkezési lapot
- egy fényképes önéletrajzot és motivációs levelet
- középiskolai bizonyítvány és/vagy érettségi bizonyítvány másolata, végzős tanulóknak az utolsó előtti év végi bizonyítvány és az utolsó félévi bizonyítvány másolatát
- egyéb bizonyítványok másolatát (nyelvvizsga, szakképzés, stb.)

Jelentkezési határidő: 2016. április 30.

Jelentkezéseket a human@kecskemet.hu címre várjuk.

Kapcsolat:
Frittman Julianna
humánpolitikai ügyintéző

+36 76/513-513/2302, vagy frittman.julianna@kecskemet.hu

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Jelentkezési lap

Forrás: kecskemet.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére