Jelenlegi hely

Egy különleges, egyedülálló Tanoda Kecskeméten!

Az Afterscool Belvárosi Tanodában előre kialakított módszertan alkalmazásával megtaníthatók a gyerekek az önálló tanulásra, így láthatóan javulni fognak az iskolai eredményeik, vagy szinten tarthatják az alsós eredményeiket. Tanodára azért van szükség, mert az alsós környezetből kikerülve, immár felsősként, olyan önálló munkát várnak el Tőlük, amire sokuk nincs felkészülve / felkészítve.

 

5. osztálytól a gyerekek vagy már nem járnak napközibe, vagy összevont csoportokban vannak, ahol több osztályból 30-as létszámmal birkózik a napközis tanár. Ekkora létszámnál már nem sok esély van arra, hogy a nem összeszokott gyerekek egyéni támogatást kaphassanak. Ráadásul a felsős anyag nehezebben elsajátítható, mint amihez korábban hozzászoktak. A diákok a Tanodában nem „magolni” tanulnak meg, hanem önállóan tanulni, amely képességüket az élet minden területén hasznosítani tudják a későbbiekben is.
 

Milyen korú gyermekeket várnak?

Általános iskolás felsősöket várunk, 10-14 éveseket, bármelyik kecskeméti vagy környéki iskolából.
 

Milyen tanulási problémákkal találkoznak a 10-14 éves korú gyermekek?

Sokan tapasztaljuk, hogy felsőssé vált gyermekünk nehézségekkel küzd az önálló tanulásban. Ilyenkor sokszor romlanak a jegyek, feszültség keletkezik, ami napi szintű problémákat generálhat a családokban. Egyedül nem minden gyermek képes tanulni, és bizony nem minden szülő képes saját gyermekét veszekedés-mentesen a délutáni tanulásra fogni.

Mindez sokszor nem a szülő hibája, nem is a diáké, és nem is az iskoláé, ahol a magas tanulószobai létszámok miatt borzasztó nehéz, vagy egyszerűen nem lehet az egyéni tanulási igényekre reagálni. Az a probléma, hogy a gyerekek döntő része 10-12 éves korára nem tanul még meg önállóan tanulni, és napi szintű támogatásra van szüksége a tanulásban, és a házi feladatok elkészítésében. Ezt a szülők a mindennapos terhelésük mellett nagyon nehezen tudják megadni feszültségek, és „harcok” nélkül. A gyerekek pedig ebben a korban sokszor még nem látják át, hogy a felsős tanulmányaik szolgálnak majd alapul a továbbtanulásukban. Hiszen hogyan fognak stabil alapok nélkül középiskolába vagy jó szakiskolába menni, bent maradni, és később akár felsőfokú intézménybe járni? És hogyan fognak beválni a munka világában?

Kik vezetik az Afterscool Belvárosi Tanodát?

Ezek a problémák foglalkoztatták a Tanoda alapítóit, akik maguk is gyakorló szülők, érintett korosztályú gyermekeik vannak, és a Logiscool Kecskemét Programozó Iskola alapítói és működtetői. Válaszokat kerestek a kérdéseikre, és úgy döntöttek, hogy a Programozó Iskolában szervezett tapasztalatokra építve másokkal is megosztják a megoldási elképzeléseiket, melyek sikeressé teszik a gyermeket az iskolai szereplésében! Nagy segítség ebben az egyik alapító szakirányú iskola pszichológiai végzettsége is.
 

Mit tud nyújtani a Tanoda és mikor lehet járni?

A Tanoda keretein belül a rendszeres önálló tanulásra szoktatjuk rá a felsős diákokat, akik max. 15 fős csoportban tanulnak 2 pedagógus segítségével. Ekkora csoportban kaphatják meg a szükséges egyéni figyelmet, és fejlesztési támogatásokat.

A foglalkozások minden hétköznap 13.00-18.00 óra között vehetők igénybe, a siker érdekében – pedagógiai tanácsok alapján – minden nap minimum 2 órás időkeretben.
 


 

Hogyan zajlik a tanulás?

Minden diákunknál felmérjük az egyéni tanulási stílust, ami alapján az egyéni tanulási stratégia is meghatározásra kerül. A diákok a megérkezésük után a pedagógusok segítségével közösen áttekintik az aznapi feladataikat, tantárgyi tanulási sorrendet állítanak fel, majd elkészítik a házi feladatokat. Elakadás esetén segítséget kapnak. A szóbeli tananyagok elsajátításában kiemelt egyéni figyelmet kapnak a dákok, akár játékos feladatok alkalmazásával, amivel az önálló tanulási képességük is fejlődik. A diákok megfelelő időközönként szünetet, szabad foglalkozást kapnak, ilyenkor lehet egyet sétálni, uzsonnázni, relaxálni, vagy akár fejlesztő játékokkal (pl. geoguessr, online sudoku, scrabble) foglalkozni. Minden foglalkozás kikérdezéssel, majd a másnapi tankönyvek bepakolásával zárul. Pénteken is J, tehát nem marad házi feladat a hétvégére, nem fog „kiderülni” vasárnap este 8-kor, hogy milyen feladatot is kell a családnak megoldani…
 

Mi a célja a Afterscool Belvárosi Tanodának?

A foglalkozások célja, hogy a diákok nagyjából 1 év leforgása alatt olyan önálló tanulási képességek birtokába kerüljenek, amit magabiztosan hasznosítanak, és nem lesz szükségük folyamatos támogatásra. Ezután, ha egyéni szaktanári felkészítésre lesz később szükségük, hogy sikeresen felvételizzenek, azt alkalomszerűen kell majd megoldani.

A lényeg, hogy a gyerekek abban, és olyan támogatást kapjanak, ami a képességeiknek megfelelő helyre irányítja Őket, legyen ez egy jó középiskola, vagy szakiskola, akár később főiskola, vagy egyetem. A fő szempont az, hogy a gyerekek felnőtt korukra a „helyükön legyenek”, mert biztosak vagyunk abban, sok kutatás igazolja ezt, hogy azok elégedettek igazán az életükkel, akik azzal foglalkoznak, amit szeretnek, és amiben kiteljesednek. Ez utóbbihoz pedig az kell, hogy abban és úgy támogassuk a gyerekek tanulását, amire tényleg szükségük van.
 

Kecskeméten hol van helyileg?

Az Aftercool Belvárosi Tanoda székhelye a Kisfaludy utca 6-8. I. emelet 107-es irodában található.

Elérhetőség:

  • Mészáros Zsófia alapító,
  • Tanoda koordinátor,
  • Mobilszám 06 30 299 1725
  • E-mail: meszaros.zsofia@digi-ok.hu
  • Facebook oldal 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére