Jelenlegi hely

Éjszakai buszjáratot a kecskeméti fiataloknak! Nem ok nélküli a mai szülők félelme

Ne engedjük egyedül kóborolni gyermekünket éjszaka az utcán! – szólnak a jó tanácsok a kamasz gyermeket nevelő szülőknek. Persze az is jó tanács, hogy ne menjen el a gyerek szórakozni. De ugye ezt tudjuk, hogy kivitelezhetetlen, hiszen ebben a korban mi is pont ezt csináltuk, vagy valami hasonlót. De ha már elmegy, akkor hogy ér haza biztonságosan?

Jelenleg Kecskeméten 23 órától hajnal 4-ig szünetel a buszközlekedés. Hogy jut haza egy fiatal az éjszakai szórakozás után? A szülő vagy elmegy a gyerekért, vagy taxival megy haza, amit sokan nem tehetnek meg, vagy éppen gyalog, éjszaka, egyedül, vagy ketten hárman. Azért valljuk be, még ha többen is mennek, akkor sem túl biztonságos és itt nem csak a lányok esetére érthető ez.

Nem ok nélküli a szülők félelme, hiszen gyakran hallani éjszakai támadásokról, rablásokról.

Nagyon sok lány vagy nő átélte már azt az érzést, hogy mikor este hazafelé tartott, le akarták szólítani, vagy beszóltak neki. A mai fiatalok sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint amikor még mi jártunk szórakozni.

A mai napon sajtótájékoztatót tartott Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő, aki elmondta, hogy Kecskemét önkormányzata éjszakai járat elindítását kezdeményezné a helyi közösségi közlekedésben.

Most itt a lehetőség, hogy ezen változtassunk, jó lenne, ha minél több emberhez eljutna. A kefi.hu weboldalon egy kérdőívet helyeztek el, ami csak pár kérdésből áll, de a fiatalok életét könnyítheti meg, meg persze sok család, talán kevésbé aggódna gyermeke hazajutásáért. Persze ez nem csak a fiatalok problémája, mi felnőttek is lekéshetjük az utolsó buszt, mehetünk egy kerti partira gyalog, hogy tudjunk inni, és ugye járunk moziba is....

ÉJSZAKAI BUSZJÁRAT: SZERETNÉD, HOGY LEGYEN? Töltsd ki a kérdőívet és hívd fel a figyelmét rá az ismerőseidnek is. Kitöltöm a kérdőívet

Makai M.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére