Jelenlegi hely

Idén is élő Betlehem lesz a Barátok Templománál

A főtéri élő betlehem december 17-én 10 órától ismét kitárja kapuit és fogadja a látogatókat. 

(fotó: ktv)   
 

Ismét elő szereplőkkel, élő állatokkal jelenítik meg a Barátok temploma hittanosai Jézus születésének estéjét. A három nap alatt a helyi iskolák, óvodák csoportjai adják elő karácsonyi műsorukat. Első nap 10 órától adnak műsort a Hosszú utcai óvodások, a Pálmácska óvoda nagycsoportosai, és a Magyar Ilona általános iskola énekkara, a napot a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola diákjainak előadása zárja 16:30-kor. December 18-án délután négytől látható a Piarista gimnázium énekkarának karácsonyi műsora, a Nem adjuk fel! Idős ellátást nyújtó és Hagyományőrző Egyesület és a Segítők Segítői Baráti Társaság műsora. December 19-én 10:30-kor a Piarista Általános Iskola diákjai kezdik a napot, majd a Szent Imre Katolikus óvoda Őzike csoportjának karácsonyi műsorát láthatjuk. Az Élő Betlehemet 16:30-kor a Kodály Zoltán Vegyeskar karácsonyi műsorával zárjuk. 

A Wojtyla Barátság Központ, a Porta Egyesület, és a Szenteste Alapítvány évekkel ezelőtt felvállalta, hogy a karácsonyi ünnepek alatt megvendégelik Kecskemét szegényeit. A főtéri ételosztás alatt napi 250-300 fő is megjelenik. Idén 2014. december 24. és 2015. január 1. között várják a rászorulókat a főtéren felállított sátorban. A 9 nap alatt városunk vezetőségei, képviselői is ellátogatnak, hogy köszöntsék a szegényeket. Illetve minden nap jelen lesz egy-egy atya, lelkész, akik az ebéd előtti lelki táplálékot adják útravalónak.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére