Jelenlegi hely

Ingyenes informatikai képzések indulnak júliusban és augusztusban

Most bátran vállalhatjuk, ha nem igazán vagyunk otthon az informatika világában. Érdemes élni ezzel a lehetőséggel.

Kik vehetnek részt a meghirdetett ingyenes informatika képzéseken, azaz kik kaphatnak támogatást?

A projekt során azoknak a tankötelezettségi kort (16 év) betöltött 65 év alatti, kevésbé fejlett régiókban (Észak-magyarországi, Észak-alföldi, Dél-alföldi, Közép-dunántúli, Nyugat-dunántúli, Dél-dunántúli) magyarországi lakóhellyel rendelkező személyeknek a képzése támogatható, akik

  • jelenleg nem állnak középiskolával, felsőoktatási intézménnyel tanulói/hallgatói jogviszonyban
  • e képzési programmal párhuzamosan nem vesznek részt hazai vagy európai uniós forrásból megvalósuló digitális kompetenciafejlesztésre irányuló informatikai képzésben

Előnyt élveznek azon személyek, akik elvégezték az általános iskola nyolc osztályát és legfeljebb alapfokú rész-szakképesítésben szereztek bizonyítványt. A csoportok létszáma 10-15 fő!

Képzések helyszíne, időpontja:


Kecskemét:

IKER1_Kecskemét, heti 1x7 óra, szombat 08:00-13:45, 35 óra: 2017.07.29. 08:00-2017.08.26 13:45 (LÁNCHÍD UTCA 18. 2. TEREM)

Kiskunfélegyháza:

IKER 1 - Kiskunfélegyháza 4: 2017.07.20. 08:00-2017.07.27. 15:30 (DARVAS TÉR 1.)
IKER 1 - Kiskunfélegyháza 5: 2017.07.20. 08:00-2017.07.27. 15:30 (DARVAS TÉR 1.)
Első lépések a digitális világba - IKER 1. szintű képzés_Kiskunfélegyháza1.csoport: 2017.07.21. 17:00-2017.08.12. 19:00 (MÓRA FERENC TÉR 9.)
Első lépések a digitális világba - IKER 1. szintű képzés_Kiskunfélegyháza2.csoport: 2017.07.21. 08:00-2017.08.04. 14:00 (MÓRA FERENC TÉR 9.)
Önállóan használom az informatikai eszközömet - IKER 2. szintű képzés_Kiskunfélegyháza1.csoport: 2017.08.15. 17:00-2017.08.31. 19:00 (MÓRA FERENC TÉR 9.)
Önállóan használom az informatikai eszközömet - IKER 2. szintű képzés_Kiskunfélegyháza2.csoport: 2017.08.08. 08:00-2017.08.18. 14:00 (MÓRA FERENC TÉR 9.)

Lajosmizse:

IKER 1 (SZERDA-SZOMBAT DÉLUTÁN): 2017.07.12. 16:00-2017.08.24. 17:00 (SZABADSÁG TÉR 12.)

Izsák:

Izsák2: 2017.08.02. 15:00-2017.08.31. 21:00 (KOSSUTH L. U. 54.)
 

Kinek ajánljuk?

A képzések célja az informatikai ismeretek bővítése főleg az alacsony iskolai végzettségű, digitális készségekkel nem rendelkező, munkavállalási korú személyek számára. Az ingyenes számítástechnika tanfolyamokon azonban bárki részt vehet, aki megfelel a feltételeknek, nem kizáró ok a magasabb iskolai végzettség.
 

Milyen témájú képzésekről van szó?

A projektben 2 darab, 35-35 képzésben lehet részt venni, amelyeknek témája az informatikai eszközök megismerése és magabiztos, önálló használata. Ennek megfelelő nevet is kaptak a képzések:

  • Első lépések a digitális világba – IKER 1
  • Önállóan használom az informatikai eszközömet – IKER 2


Hogyan lehet jelentkezni a képzésekre?

A projekt honlapján lehet regisztrálni. Ezt meg lehet oldani önállóan is, de mivel éppen olyan személyeket várnak a képzésekre, akik nincsenek barátságban az informatikai eszközökkel, ezért bátran kérjék a képzők segítségét, akik a regisztráció és a jelentkezés lépéseiben rendelkezésre állnak.

A projekt keretében az alábbi képzési programok alapján valósulnak meg a képzések:

IKER 1: Első lépések a digitális világban – Tananyagegységek (35 óra)

  • Barátkozás az infokommunikációs eszközünkkel
  • Az első lépések a használatban I.
  • Az első lépések a használatban II.
  • Az első létrehozott tartalmak
  • Böngészés az interneten I.
  • Böngészés az interneten II.
  • Elektronikus levelezés I.
  • Elektronikus levelezés II.
  • Hanghívásra alkalmas alkalmazások
  • Gyakorlunk, gyakorlunk, gyakorlunk

IKER 2: Önállóan használom az informatikai eszközömet – Tananyagegységek (35 óra)

  • Ráhangolódunk a továbblépésre
  • Infokommunikációs eszközünk néhány praktikus alkalmazása
  • Az elektronikus levelezés összetettebb funkcióinak használata
  • Használjuk okosan, amit már tudunk
  • Én és a közösségi média I.
  • Én és a közösségi média II.
  • Ügyeket intézek otthon, fotelből
  • Személyre szabott eszközök
  • Még több ügyet intézek otthonról
  • Képzés zárása


A projekt keretében megszerezhető képzettség

A gyakorlatorientált, könnyen elsajátítható képzési program lehetővé teszi, hogy alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők is használni tudják a világháló adta lehetőségeket. A képzés biztos felhasználói alapokat ad, elvégzésekor követelmény a záró számonkérés sikeres teljesítése. A képzéseken megszerzett tudás segíti a számítógépen, tableten vagy okostelefonon történő kapcsolattartást, ügyintézést, a tudásgyarapítást, azaz javíthatja az életminőséget, és növeli a munkába történő elhelyezkedés esélyét, melyről a tanfolyamot elvégzők, tanúsítványt kapnak.

A tanfolyam díja

A képzés ingyenes, a tananyagot a képző intézmények biztosítják, azonban ha a településen nem indul aktuálisan képzés, másik településre való eljutást a program nem támogat!

 

Az összes Bács-Kiskun megyei képzéshelyszín:

Szint

Képzés neve

Kezdő dátum

Vég dátum

Település

Cím

IKER1

Bócsa IKER1 H, K, Sze, Cs

2017.07.10. 17:00:00

2017.07.31. 19:15:00

Bócsa

Kecskeméti u. 1.

IKER1

IKER1 Dózsa 07.07-töl H-P  du

2017.07.07. 13:00:00

2017.07.14. 19:00:00

Kalocsa

Martinovics u. 2-4. 012.terem

IKER2

IKER2 Dózsa, 07.17-től, H-P du

2017.07.17. 13:00:00

2017.07.25. 14:00:00

Kalocsa

Martinovics u. 2-4. 012.terem

IKER1

Szentkirály - IKER 1.

2017.07.10. 8:00:00

2017.07.14. 13:45:00

Szentkirály

Kossuth Lajos u. 16.

IKER2

Önállóan használom az informatikai eszközömet - IKER 2. szintű képzés_Solt BV 2.csoport

2017.07.14. 8:00:00

2017.07.24. 18:00:00

Harta

6327 Állampuszta, Fő út 1.

IKER2

Önállóan használom az informatikai eszközömet - IKER 2. szintű képzés_Solt BV 3.csoport

2017.07.20. 14:00:00

2017.07.31. 18:00:00

Harta

6327 Állampuszta, Fő út 1.

IKER2

Szentkirály - IKER 2.

2017.07.17. 8:00:00

2017.07.29. 13:45:00

Szentkirály

Kossuth Lajos u. 16.

IKER2

Tázlár - IKER 2.

2017.07.10. 8:00:00

2017.07.22. 13:45:00

Tázlár

Templom köz 3.

IKER1

iker 1

2017.07.17. 8:00:00

2017.07.23. 16:00:00

Bácsszőlős

Kossuth Lajos u. 16.

IKER1

iker 1

2017.07.17. 8:00:00

2017.07.23. 16:00:00

Kéleshalom

Fő utca 4

IKER2

iker 2

2017.07.10. 8:00:00

2017.07.16. 16:00:00

Kunpeszér

Béke utca 2

IKER2

iker 2

2017.07.24. 8:00:00

2017.07.30. 16:00:00

Bácsszőlős

Kossuth Lajos u. 16.

IKER2

iker 2

2017.07.24. 8:00:00

2017.07.30. 16:00:00

Kéleshalom

Fő utca 4

IKER2

IKER 2 ( hétfő - csütörtök délután )

2017.07.10. 16:00:00

2017.08.22. 17:00:00

Kiskőrös

Petőfi Sándor tér 4/b

IKER1

IKER 1 ( szerda - szombat délután )

2017.07.12. 16:00:00

2017.08.24. 17:00:00

Kiskunhalas

Szövetség tér 11

IKER1

IKER 1 ( szerda - szombat délután )

2017.07.22. 16:00:00

2017.08.31. 17:00:00

Baja

Munkácsy Mihály u. 9.

IKER1

IKER 1 ( hétfő - csütörtök délután)

2017.07.10. 16:00:00

2017.08.22. 17:00:00

Kecskemét

Piaristák tere 8

IKER1

IKER 1 ( szerda - szombat délután )

2017.07.12. 16:00:00

2017.08.24. 17:00:00

Solt

Posta u. 20

IKER1

IKER 1 ( szerda - szombat délután )

2017.07.15. 16:00:00

2017.08.27. 17:00:00

Jánoshalma

Kossuth utca 3.

IKER1

IKER 1 ( szerda - szombat délután )

2017.07.12. 16:00:00

2017.08.24. 17:00:00

Lajosmizse

Szabadság tér 12.

IKER1

IKER 1 ( hétfő - csütörtök délután )

2017.07.20. 16:00:00

2017.08.31. 17:00:00

Jakabszállás

Kun u. 2

IKER1

IKER 1 ( hétfő - csütörtök délután )

2017.07.10. 16:00:00

2017.08.22. 17:00:00

Zsana

Ady Endre u. 2

IKER1

IKER 1 - Kiskunfélegyháza 4

2017.07.20. 8:00:00

2017.07.27. 15:30:00

Kiskunfélegyháza

Darvas tér 1.

IKER1

IKER 1 ( hétfő - csütörtök délután )

2017.07.13. 16:00:00

2017.08.25. 17:00:00

Harta

Kossuth Lajos utca 57.

IKER1

IKER 1 - Kiskunfélegyháza 5

2017.07.20. 8:00:00

2017.07.27. 15:30:00

Kiskunfélegyháza

Darvas tér 1.

IKER1

Első lépések a digitális világba - IKER 1. szintű képzés_Kiskunfélegyháza1.csoport

2017.07.21. 17:00:00

2017.08.12. 19:00:00

Kiskunfélegyháza

Móra Ferenc tér 9.

IKER1

Izsák2

2017.08.02. 15:00:00

2017.08.31. 21:00:00

Izsák

Kossuth Lajos u. 54

IKER1

Apostag2

2017.08.02. 15:00:00

2017.08.31. 21:00:00

Apostag

Kossuth L. u. 51.

IKER2

Önállóan használom az informatikai eszközömet - IKER 2. szintű képzés_Kiskunfélegyháza1.csoport

2017.08.15. 17:00:00

2017.08.31. 19:00:00

Kiskunfélegyháza

Móra Ferenc tér 9.

IKER1

Első lépések a digitális világba - IKER 1. szintű képzés_Kiskunfélegyháza2.csoport

2017.07.21. 8:00:00

2017.08.04. 14:00:00

Kiskunfélegyháza

Móra Ferenc tér 9.

IKER2

Önállóan használom az informatikai eszközömet - IKER 2. szintű képzés_Kiskunfélegyháza2.csoport

2017.08.08. 8:00:00

2017.08.18. 14:00:00

Kiskunfélegyháza

Móra Ferenc tér 9.

IKER1

Dunafalva IKER1

2017.07.24. 16:30:00

2017.08.11. 18:45:00

Dunafalva

Kossuth u. 2 terem 1

IKER2

Dunafalva IKER2

2017.08.14. 16:30:00

2017.08.31. 18:45:00

Dunafalva

Dunafalva Kossuth u. 2 terem 2

IKER2

Jánoshalma IKER2

2017.07.04. 17:00:00

2017.08.11. 19:25:00

Jánoshalma

Béke tér 11. terem 5

IKER2

IKER2 Kunfehértó

2017.07.05. 15:30:00

2017.08.15. 17:55:00

Kunfehértó

Szabadság tér 7.

IKER2

IKER2_Tázlár, heti 2x4 óra, hétfő-csüt., 16:00-19:15-ig, 35 óra

2017.07.31. 16:00:00

2017.08.28. 18:15:00

Tázlár

Kecskeméti u. 3.

IKER2

IKER2_Ladánybene, heti 2x4 óra, kedd-szombat, 16:00-19:15-ig, 35 óra

2017.08.01. 16:00:00

2017.08.29. 18:15:00

Ladánybene

Fő u. 75.

IKER2

IKER2_Kiskunfélegyháza, heti 3x3 óra, k-sze-p, 09:00-11:30, 35 óra

2017.07.11. 9:00:00

2017.08.04. 17:30:00

Kiskunfélegyháza

Móra Ferenc tér 9. 1. terem

IKER1

IKER1_Kecskemét, heti 1x7 óra, szombat 08:00-13:45, 35 óra

2017.07.29. 8:00:00

2017.08.26. 13:45:00

Kecskemét

Lánchíd utca 18. 2.terem

IKER1

IKER1_Mélykút, heti 3x3 óra, h-sze-p, 16:30-18:45

2017.07.10. 16:30:00

2017.08.04. 18:15:00

Mélykút

Rákóczi u. 1-3.

IKER1

IKER1_Mélykút, heti 4+3 óra, k-cs, 16:30-tól, 35 óra

2017.07.11. 16:30:00

2017.08.10. 18:45:00

Mélykút

Rákóczi u. 1-3.

IKER1

IKER1_Baja, heti 5x7 óra, h-p, 09:00-14:30-ig, 35 óra

2017.07.10. 9:00:00

2017.07.22. 14:30:00

Baja

Katona József u. 3. informatika terem

IKER2

IKER2_Baja, heti 5x7 óra, h-p, 09:00-14:30-ig, 35 óra

2017.07.17. 9:00:00

2017.07.21. 14:30:00

Baja

Katona József u. 3. informatika terem

IKER1

IKER1_Baja, heti 5x7 óra, h-p, 09:00-14:30-ig, 35 óra

2017.07.24. 9:00:00

2017.07.28. 14:30:00

Baja

Katona József u. 3. informatika terem

IKER2

IKER2_Baja, heti 5x7 óra, h-p, 09:00-14:30-ig, 35 óra

2017.07.31. 9:00:00

2017.08.04. 14:30:00

Baja

Katona József u. 3. informatika terem

IKER1

IKER1_Baja, heti 3x3 óra, h-sze-p, 16:30-18:45

2017.07.17. 16:30:00

2017.08.18. 18:15:00

Baja

Katona József u. 3. informatika terem

IKER1

IKER1_Baja, heti 4+3 óra, k-cs, 16:30-tól, 35 óra

2017.07.18. 16:30:00

2017.08.24. 18:45:00

Baja

Katona József u. 3. informatika terem

IKER2

Tiszaalpár IKER2 képzés augusztus

2017.08.02. 16:00:00

2017.08.25. 20:00:00

Tiszaalpár

Alkotmány u. 14.

IKER1

info/kezdő/Tiszakécske/2017.08.01.

2017.08.01. 16:00:00

2017.08.11. 18:15:00

Tiszakécske

Templom tér 3

IKER2

info/haladó/Tiszakécske/2017.08.12

2017.08.14. 16:00:00

2017.08.24. 18:15:00

Tiszakécske

Templom tér 3

IKER1

IKER1 Bányai H-P de, 07.03-tól

2017.07.03. 8:00:00

2017.07.17. 9:00:00

Baja

Malom utca 15

IKER1

IKER1 Bányai H-P de, 08.01-től

2017.08.01. 8:00:00

2017.08.15. 9:00:00

Baja

Malom utca 15

IKER1

IKER1 Dózsa H-P du. 07.03-tól

2017.07.03. 13:00:00

2017.07.12. 12:00:00

Kalocsa

Martinovics u. 2-4. 012.terem

IKER1

IKER1 Dózsa H-P du, 07.20-tól

2017.07.20. 13:00:00

2017.07.28. 12:00:00

Kalocsa

Martinovics u. 2-4. 012.terem

IKER1

IKER1 Dózsa H-P du, 08.07-től

2017.08.07. 13:00:00

2017.08.15. 12:00:00

Kalocsa

Martinovics u. 2-4. 012.terem

IKER1

IKER1 Dózsa H-P de, 08.23-tól

2017.08.23. 10:00:00

2017.08.30. 11:00:00

Kalocsa

Martinovics u. 2-4. 012.terem

IKER2

IKER2 Bányai H-P de, 08.16-tól

2017.08.16. 8:00:00

2017.08.30. 9:00:00

Baja

Malom utca 15

IKER2

Baja-IKER 2_H-P

2017.07.24. 16:30:00

2017.08.31. 18:55:00

Baja

Czirfusz F. u. 4. (terem 3.)

IKER2

IKER2 Bányai H-P de, 07.18-tól

2017.07.18. 8:00:00

2017.08.02. 9:00:00

Baja

Malom utca 15

IKER2

IKER2 Dózsa H-P du, 07.12-től

2017.07.12. 13:00:00

2017.07.20. 12:00:00

Kalocsa

Martinovics u. 2-4. 012.terem

IKER2

IKER2 Dózsa H-P du, 07.28-tól

2017.07.28. 13:00:00

2017.08.07. 12:00:00

Kalocsa

Martinovics u. 2-4. 012.terem

IKER2

IKER2 Dózsa H-P du, 08.23-tól

2017.08.15. 13:00:00

2017.08.23. 12:00:00

Kalocsa

Martinovics u. 2-4. 012.terem

IKER1

Tiszaalpár IKER1 június Endre

2017.07.05. 16:00:00

2017.07.31. 20:00:00

Tiszaalpár

Alkotmány u. 14.

IKER2

Tiszaalpár IKER2 augusztus Endre Mihály

2017.08.02. 16:00:00

2017.08.30. 20:00:00

Tiszaalpár

Alkotmány u. 14.