Jelenlegi hely

Kecskemét, segíts! Lájkodért cserébe az OTP 1 milliót ad a felrobbant kecskeméti társasháznak! Fogjunk össze!

Újabb lehetőséget kapott Kecskemét arra, hogy összefogjunk, mutassuk meg, ha arról van szó, bizony odatesszük magunkat. Családtagokat, barátokat, ismerősöket, Kecskemétet és mindenkit, akik hallották a hírt, megrázták a május 1-jei Széchenyi városi gázrobbanással kapcsolatos történtek.

Az áldozatok jogosan kérdezték, hogy miért pont velük történt mindez. A legtöbb ember pedig egyből érezte, hogy valahogy segíteni kellene. Mert az áldozatok egyike sem tehetett mindarról, ami történt és semelyikük sem érdemelte meg mindezt. 

Most egy pályázat formájában kaptak lehetőséget, mi pedig közönségszavazással segíthetjük a kárt szenvedő lakosokat. Nekünk semmibe sem kerül, nekik viszont annál többet számít. Az OTP Társasházi Pályázatról van szó, amelyre a Pákozdi csata utcai társasház is beadta a jelentkezését, a régi radiátorok cseréjére.

Az OTP Társasházi Pályázaton idén is a közönség dönt arról, melyik lakóközösség felújítási projektje kapja az 1 millió forintos különdíjat. Hétköznapi nyelvre lefordítva, az kapja az 1 milliót, aki legtöbb lájkot gyűjti, bizony semmi másra nincs szükségük csak 1 lájkra és egy megosztásra, hogy minél több emberhez eljusson a lehetőség.

A cél, hogy minél több kedvelést kapjon a pályázat, mert csak a legtöbb szavazatot kapó projekt nyerheti meg a támogatási összeget.

 A szavazásra ide kattintva van lehetőség augusztus 11-ig: Nyomok egy lájkot!

Ezt a képet keresd: 



Osszuk meg minél többen a szavazás elérhetőségét, hogy lehetővé váljon a radiátorok cseréje!

Fogj össze, Kecskemét, segítsünk a károsultakon!

Kecskemétimami csapat!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére