Jelenlegi hely

Kecskeméti fiatalok, akik példaként állhatnak előttünk! - „Élő példák vagyunk arra, hogy igenis teszünk a világért!”

Még hogy a mai fiatalokat nem érdekel semmi, hogy egész nap csak az interneten lógnak és semmi értelmeset nem csinálnak, csak szelfiznek és kommenteznek?  Hogy csak a hajnalig tartó bulik érdeklik őket? Hogy közömbösek a nagyvilág dolgai iránt?

Nos, ezekre a vádakra alaposan rácáfolnak a kecskeméti LEO-s fiatalok! A 19 éves Balogh Dalma Tímeával a LEO klub egyik elnökével beszélgettünk. -  Makai Mariann riportja.

Miért válassza inkább a szabadidejében a segítségnyújtást egy tizenéves lány, mint hogy helyette inkább a barátnőkkel lógna, vagy neztezne egész nap?

Mindennapjaim része, hogy segítek. Anyukám szerint ebbe születtem bele, hiszen, én vagyok a harmadik generációs segítő nő a családban. Szeretek emberek közt lenni, szeretem tudni, hogy én vagyok, akire számíthatnak, aki nem hagyja cserben azt, aki segítségért nyúl a kezem után. És hiszem, hogy így van ez a világgal is!  Mint mindenki más is, én is megküzdöttem a magam problémáival, és nekem is mindig kellett valaki, hiszen ez egyedül nem megy. Szeretek ez a valaki lenni, aki ott van, ha szükség van rá. Szeretek Leo lenni!

Mi is az a LEO, mi az, amit Ti Dalma csináltok?

Kecskeméti Szent László LEO Klub még 2014-ben alakult. A nagyok, azaz a velem egykorúak 2017-ben csatlakoztak ehhez a csodához, míg a kicsiket már mi toboroztuk, miután az elnökséget Nikivel közösen vettük át. Ez is különleges a mi klubunkban, hogy két elnök van, ami persze nem hivatalos. De nincs nálunk olyan, hogy legfelsőbb rangú ember, a két legidősebb az, aki terelgeti a csapatot.

A Leo klub egy ifjúsági önkéntes szervezet, ami a kecskeméti Szent László Lions Klub gyermeke. Ők azok, akik támogatnak minket anyagilag, és minden más téren is. Feladataink nagy részét a Lions programok segítése teszi ki, de emellett igyekszünk saját kapcsolatokat is kialakítani. Sok helyen segítettünk már például a Napsugár gyermekotthonban, a Wojtilában, és a Mosoly klubban is mindig ott vagyunk. Megfordulunk a Juhar utcán, és az SOS falu sportversenyeit is a Lions rendezi, amin természetesen mi Leo-k is segítünk.

Tudnia kéne mindenkinek, hogy a kecskeméti gyermekotthonban élők (mint ahogy az összes többiben is) mennyire éheznek a szeretetre, és hogy az ott dolgozóknak mennyit jelent, ha elmegyünk 2-3 órára játszani a gyerekekkel.

Miért fontos nektek, hogy már ilyen fiatalon kivegyétek a részeteket a világ jobbá formálásában?

Amikor felmerült a kérdés a múltkori gyűlésen, hogy kinek mit adott ez az egész, hogy tagja lehet a Leo-nak, a legtöbben a csapatot említették, és hogy végre azt érezhetik, hasznos tagjai lehetnek a társadalmunknak.  A kicsik a Szent Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskola első osztályába járnak, így sokat tanulnak, sok teher van rajtuk, hiszen gólyák.

Mi sem rendelkezünk több szabadidővel, hiszen jómagam is dolgozom miközben levelező képzésre járok, Niki főiskolára készül, Zsuzsi pedig felnőttképzésben tanul. Mégis mindig van időnk arra, hogy másokért tegyünk, másokért is legyünk. Soha nem hallottam még, hogy valaki azt mondaná "na igen, a mai fiatalok is mennyi mindent tesznek értünk" pedig de.

Élő példák vagyunk arra, hogy igenis teszünk a világért! Nem teszünk világi nagy dolgokat, de a kis dolgok is világot rengethetnek. Tudjuk, hogy egy értelmi sérülteknek rendezett farsangi buli nem változtatja meg a világot, viszont ezeknek az embereknek a világról alkotott képét igen! Sosem tudtam elképzelni, hogy egy kerekes székes ember, hogyan is vehetne rész egy táncpartin?! És részt tud venni! Mikor segítőink kezébe veszik a tolókocsit, és ritmusra forgatják, pörgetik, táncolnak vele. Akkor ő, aki abban a székben ül, csak mosolyog és mosolyog, mert boldog. Nem azért boldog, mert az élete könnyű lenne, hanem mert abban a pillanatban, te, aki a kocsit tolod, ugyanúgy részévé teszed az estének őt, mint bárki mást, aki a két lábán áll.

És mit kaptál Te magad a LEO-tól?

Személy szerint nekem egy új élet kezdődött el azzal, hogy csatlakoztam ide. A munkám során is az embereket segítem, tehát az alap nem volt idegen. De ez más, itt másképpen beteg emberekről van szó. Vagy éppen olyanokról, akik nem betegek, csak hátrányos helyzetűek. Akik mellett nap mint nap elsétálnak az emberek, akikbe sokszor inkább belerúgnak még egyet, csak ne kelljen kiállni abból a sorból amit ez az elcseszett világ alakított ki a számunkra, és amibe oly sokan belefulladni érezzük magunkat. Nos, mi is ilyen fuldoklók vagyunk, akik először egymásnak dobtak mentőövet, majd szépen egymás után a sorból kiállva, másokhoz fordulunk egy egy ilyen övvel.

Sajnos csak 8 fő alkotja ezt a csodát, amin változtatni szeretnénk… Szeretnénk, ha csatlakoznának még hozzánk!

Ha valaki érzi magában azt, hogy ő már pedig szeretne segíteni, és egy-egy apró önkéntes feladatot elvégezve jobbá tenné a világot, az keressen minket bizalommal!

15 és 23 közötti fiúkat és lányokat várunk, akik tényleg tenni akarnak, akik érzik, hogy lehetne a világ más, egész egyszerűen jobb, egy kis odafigyeléssel! Nem kötött időről van szó, csak azon a programon vesz részt az ember, amelyiken szeretne, itt semmi nem kötelező, ez a lényeg! Illetve de, most lesz egy szuper 3 napos tábor, csapatépítés gyanánt, ahol a Lions Klub rengeteg szuper programot szervezett nekünk Leóknak, na ezt a tábort elnökként kötelezővé tettem. Mindemellett várjuk azokat az embereket, akik szívesen fogadnák a segítséget!

JELENTKEZNI ITT TUDTOK: LEO Facebook oldala

A LEO-s lányokat idézném, mikor a klubról kérdeztük őket:

" A Leó programok alkalmával megtapasztalhattam, hogy a sérült embereknek mennyi szükségük van a szeretetre, gondoskodásra. Azért szeretek Leo tag lenni, mert egy jó csapat részese lehetek és azzal, hogy másoknak segítünk mi is szórakozunk és hasznosan töltjük a szabadidőnket" Niki (15)

"Nagyon örülök, hogy a Leo tagja lehetek. A többiek nagyon kedvesek és segítőkészek. Szeretek másoknak segíteni. És a közös programokat is nagyon szeretem." Martina (15)

"Amikor megismerkedtem a Leo-val valami új vette kezdetét az életemben. Olyan embereket ismertem meg, akiknek életre szóló élmény, ha részt veszel az életükben. Azt mondják elidegenedő világban élünk, de ők mutatják meg milyen értéke van egy mosolynak. Emellett jó érzés tartozni valahová, főleg ha egy remek csapatról van szó. A közösségünkben sosem érzed magad egyedül, nem csak másoknak segítünk, de egymásra is számíthatunk." Niki (19)

"Én főként az olyan programok miatt jelentkeztem ahol gyerekeknek segíthetünk és velük foglalkozhatunk. Szerintem azért jó Leo tagnak lenni mert bár másoknak segítünk, mi is jól szórakozunk a programokon." Tündi (15).

 

Szerk: Én pedig a szülőkhöz szólok, akiknek 15-23 év közötti gyermekük van, hogy tereljék ilyen közösségek felé gyermekeiket, hiszen ezek a fiatalok csodálatosak és egy ilyen csapat része lenni, nem csak felemelő érzés lehet, de egy olyan útra is is tereli őket, ami mindenképpen a boldogabb út felé vezet!

Makai Marianna - Kecskemétimami

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére