Jelenlegi hely

Kecskeméti óvodáknak 50kg mézet ajánlott fel egy kecskeméti méztermelő! Óvodák jelentkezését várják!

Mindent helyettesítünk, mindenből lefaragunk, mindenből  silányabbat adunk. Bekes Mihály kecskeméti méztermelő, a napokban posztolta szívfájdalmát, miszerint az óvodákban méz helyett a gyerekek egy úgynevezett mézhelyettesítőt kapnak. Nem reklámot akarunk, se a mézhelyettesítőnek (főként neki nem), se a termelőnek (aki pedig a jótevő), hanem egy figyelemfelhívást a kecskeméti óvodák részére, hogy minden kisgyermek valódi mézet ehessen!

Bekes Mihály posztolta ezt, és az ő engedélyével tesszük közzé:

„Méhész barátom tette közzé a fotót. Óvodában; ez az uzsonna. Nem tudom, van - e lejjebb. Mindent helyettesítünk, és csodálkozunk, nincs immunrendszerünk, cukorbeteg a fél világ.”

 

 

Azt gondolom, vagyis azért teszem ezt a felhívást az ovik felé mert átvitt értelemben, de "felelősnek" tartom magam gyermekeinkért és azok egészségéért. És azt szeretném, ha a gyermekek jó minőségű, magyar élelmiszereket fogyaszthatnának, köztük a nagyon jótékony hatású magyar mézet. 

Most a kecskeméti óvodák jelentkezését várja Misi bácsi!

Az első 10 (kis költségvetéssel rendelkező, vagy önkormányzati) kecskeméti óvodának fel tudok ajánlani óvodánként 5 kg mézet, amit teljesen ingyenesen ajánlok fel a gyerekeknek.

Továbbá a kecskeméti óvodákat szeretném támogatni azzal, hogy 500 Ft/kg áron tudják megvenni tőlem a termelői mézem, tényleg önköltségi ár alatt, csak azért, hogy a gyerekeknek jó legyen! 

Igényelni: Bekes Mihály, telefon:+36204630342

 


Bekes Mihály, előadásokat is tart és ismerteti meg az óvodás és iskolás gyerekeket a mézzel

Hiszen a méz erősíti immunrendszert, jó antibiotikus hatású, pótolja a szervezet számára szükséges ásványi anyagokat, ezzel szemben mit ad a helyettesítő?

Kukorica szirup (izo cukor) a kutatások egyre több káros hatását fedezik fel ennek az édesítőszernek.
A számtalan egészségre gyakorolt hatása közül az egyik legveszélyesebb a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup emésztésre gyakorolt hatása. Ráadásul egy tanulmány szerint a kukoricaszirup rendszeres fogyasztása az egyik leggyorsabb módja az egészséged leépítésének. Hozzájárul a máj elzsírosodásához, megterheli és lassítja a máj működését, gyorsítja a zsírlerakódást.
Ezekben van a legtöbb magas fruktóztartalmú kukoricaszirup – tehát jobb, ha odafigyelünk, mennyit fogyasztunk ezekből az ételekből és italokból!

  • Szénsavas üdítők
  • Nem 100%-os gyümölcslevek
  • Ízesített joghurt
  • Fagyasztott joghurt
  • Gyümölcskonzervek
  • Szószok, öntetek
  • Instant levesek
  • Reggeliző pelyhek
  • Kávéízesítő

Milyen káros következményeket okoz a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup fogyasztása? Íme!

  • Magas vérnyomás
  • Magas koleszterintszint
  • Inzulinrezisztencia
  • Genotoxikus hatás a vastagbélre (a testi és ivari sejtek örökítőanyagára hat, megváltoztatja a DNS által tárolt genetikai információt)
  • Hasnyálmirigy rák
  • Elhízás
  • Agyműködési zavarok
  • Zsírmáj
  • Krónikus veseelégtelenség
  • Szív- és érrendszeri panaszok
  • Anyagcsere problémák

Ez egy nagyon jó lehetőség a Kecskeméti óvodák számára, a felajánlás, hogy meddig tart, nem tudjuk, hívjátok fel a figyelmet az óvónéniknek rá! És kérlek senki ne éljen vissza "Misi bácsi" jó indulatával, a mézes akciót CSAK az óvodás gyermekeknek használjátok ki!

Makai Marianna - Kecskemétimami

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére