Jelenlegi hely

Kulisszatitkok a Nőnek lenni jó konferenciáról

Itt a lehetőség nekünk, Nőknek, hogy feltöltdődjünk, hogy azokkal találkozhassunk, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Minden egybevág; a társaság remek, régi és új ismerősök, közvetlen hangvétel, töltekező esemény, mindez 100 nő társaságában. A meghívott előadók őszintén beszélnek arról, hogyan küzdötték le az akadályokat, mit tettek és honnan, milyen segítséget kaptak ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Szeptember 23-án Kecskemét legnagyobb női konferenciája lesz, egy hely, ahol a nap végén úgy érezhetjük, hogy: igen nő vagyok és bizony én is meg tudom csinálni! 

Csatos Erikával beszélgettünk a szeptember 23-ai Nőnek lenni jó! konferencia kulisszatitkairól.

Sokan most hallanak először a konferenciáról, mesélj róla egy kicsit! Milyen céllal szervezed a Nőnek lenni jó! konferenciát?

Mindennapi munkám során évek óta tapasztaltalom, hogy a legtöbb nő – legyen vállalkozó, munkahelyi felső-, és középvezető, vagy munkavállaló – szinte ugyanazokkal a problémákkal küzd:

  • Hogyan tudom összeegyeztetni a karriert a magánélet kihívásaival?
  • Hogyan legyek jó vezető és egyben jó családanya?
  • Hogyan tudom megszervezni, hogy jusson elég idő önmagamra is?
  • Miért vannak ennyire „alulreprezentálva” a nők a gazdasági életben?
     

Néhány évvel ezelőtt kapcsolódtam be a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara (BKMKIK) tevékenységébe „külsősként”. A Kamarán belül akkoriban már működött egy női vállalkozókat, vezetőket összefogó „Klub”, ám néhányan azt gondoltuk, hogy ki kellene bővíteni a kört – hátha közösen megtaláljuk a fenti kérdésekre adott válaszokat. A város és a Kamara vezetése támogatta kezdeményezésünket és 2014. március 6-án megtartottuk első Konferenciánkat – „Egyébként Nőnek lenni jó!” címmel – amelyet azóta még kétszer megismételtünk.

Az előző konferenciákon olyan sikeres nőket mutattatok be, akik megvalósították álmaikat, pontos missziójuk van. Most mire számíthatunk, milyen hiteles nőket hoztok el nekünk? Hisz nemcsak a férfiaknak, hanem nekünk, nőknek is szükségünk van „hősökre”, példaképekre. Milyen különleges lelki élményekre számíthatunk, amik tovább gördítenek bennünket majd egy-egy nehézségen, akadályon.

Ahogy a korábbi konferenciákra, úgy a mostanira is igyekeztem olyan előadókat felkérni, akik – mondhatjuk úgy is, hogy – már „bizonyítottak”! Amellett, hogy a maguk szakterületén példaértékű eredményeket tettek le az asztalra, sokat tettek egy adott közösség boldogulásáért, vagy mertek olyan döntést meghozni, amelyet legtöbbünk nem biztos, hogy meg merne tenni.

Akár mondhatnánk Rájuk, hogy „hétköznapi hősök”? – de szerintem Ők ezt visszautasítanák! Azért kaptak Ők meghívást a mostani rendezvényre, mert a személyük, a sorsuk a példa arra, hogy a lehetőség ott van a mi életünkben is, csak merjünk vele élni!

Létrehoztunk a FB-on egy oldalt „Nőnek lenni jó Konferencia” címmel, ahol napról-napra fogunk információkkal szolgálni a programokról, az előadókról – tehát előre fel lehet készülni, egy kicsit rá lehet hangolódni a 23-i délutánra.

Talán sokak számára már nem is árulok el titkot, hogy lesz egy férfi előadónk is Gájer Bálint személyében – hiszen a férfi energiákra szükség van egy női rendezvényen is!
 

Tavasszal is volt egy Női konferencia, amin én is részt vettem és elmondhatom, hogy nagyon inspiráló volt, sokáig tudtam belőle töltekezni. Tehát ebben az évben ez már a második lehetőség nekünk, ezen túl tervezitek, hogy évente kettő konferenciát tartotok?

Erre most még korai lenne válaszolni – ha jövő pénteken este lenne, akkor már meg tudnám mondani. Valóban, az első három konferencia szervezésénél mindig a Nőnap volt az apropó. Azt tapasztaltuk azonban, hogy van igény ezekre az összejövetelekre, egyre többen jöttek el, és sokan kérdezték, hogy miért kell egy egész évet várni a következő találkozóra?

Rendkívül szerencsés vagyok abban, hogy sok sikeres és hiteles embert ismertem meg az elmúlt évek során – akik el is fogadták felkérésemet és eljönnek a kedvemért.

Mivel azonban egy ilyen volumenű esemény megszervezése – munka mellett, ún. „társadalmi munkában” – nem egyszerű, azért végig kellett gondolni a dolgot…

A regisztrációk eddigi száma azért bizakodásra ad okot, de itt is felhívom mindenkinek a figyelmét arra, hogy a terem befogadóképessége csak 100 fő – nehogy azért maradjon le valaki, mert időközben elfogytak a jegyek!

Kik segítenek a szervezésben?

Az évek során összeállt egy ütős kis szervező csapat, akiknek rendkívül sokat köszönhetek.

A Kamara részéről mindig kiemelt figyelmet és segítséget kaptunk, de a MetLife Biztosító vezetői is kezdetektől támogatták rendezvényünket. Emellett több helyi vállalkozás járul hozzá anyagilag is a program sikeréhez. Van azonban valaki, akit név szerint is ki szeretnék emelni, aki nélkül nem mennének ilyen zökkenőmentesen a dolgok: Ő a férjem, Csatos János. Nagyon hálás vagyok, hogy nem csak a magánéletben, az üzletben, hanem ebben a közösségformáló tevékenységben is számíthatok rá.
 

 

Ez egy igazi „csajos” est lesz, mégis kiket vártok, milyen korosztályt? (kifejezetten nőket csak?) Bátran mondhatom ugye, hogy ez nem csak egy hallgató-előadó konferencia lesz, hanem egy közösségformáló, kapcsolatépítő, ismerkedési lehetőség is?

Nincs kijelölt „célcsoport”, mindenkit szeretettel várunk, akiket ez a téma érdekel. Az eddigi tapasztalatok alapján tényleg állíthatom, hogy egy igazi „csajos buli” lesz! Ez azonban nehogy visszatartson valakit abban, hogy elhozza férjét, társát, pasiját! – hiszen nem árt, ha Ők is hallják, hogy milyen kérdések foglalkoztatnak bennünket, Nőket. Az előadások közti szünetben, illetve a végén lesz lehetőség egy kis enni-innivaló mellett kibeszélgetni magunkat, ismerkedni, kapcsolatokat építeni – akár egy későbbi üzlet alapjait lerakni!

 

És mi az, amire a legbüszkébb vagy nőként, anyaként, üzletasszonyként?

Talán arra, hogy mindhárom fenti „szerepben” megteszek mindent azért, hogy környezetem elégedett legyen.

29 éve élünk boldog házasságban férjemmel, akivel közösen neveltük fel 3 gyermekünket. Ők már mindannyian diplomával rendelkeznek, dolgoznak és a saját lábukon állnak. Ami pedig az üzleti eredményeket illeti – nemzetközi szinten is elismert pénzügyi tanácsadóként tartanak számon.

16 hónapja van egy negyedik szerepem is, ami talán mindközül a legcsodálatosabb: ez a „nagymama-szerep”!

Mikor lesz pontosan és hogy lehet jegyet venni?

  • Helyszín: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Díszterme, Kecskemét, Árpád krt. 4.
  • Időpont: 2016. szeptember 23., 13:00 - 18:00
  • Támogatói jegy: 3000 forint/fő

Az esemény teljes jegybevételét jótékony célra kívánják fordítani, melyből az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítványt (E-KECSAP) és a Hősök Tere Kezdeményezést támogatják.

Regisztrálni online lehet szeptember 15-ig. Regisztráció a konferenciára 

És röviden kik lesznek az előadók?

  • LESKOVICS-ORTELLI ANDREA: Frusztrált vagyok, enni akarok...a kecskeméti pszichológus, több éve praktizál fogyókúrás terapeutaként. Nem ajánl csodaszereket, divatos fogyókúrákat, koplalást, heti 620 edzést…de rengeteg példával és gyakorlati tanáccsal készül.
  • CZAGLER ZSUZSA: Igaz küldetésemre ébredtem
  • DR. SEGATTO ANGYALKA: "Stratégiai gondolkodással a sikeres mindennapokért" című előadásával kínál majd nekünk megoldásokat a lelki egyensúlyunk fenntartásához és a folyamatos sikerek eléréséhez.
  • GÁJER BÁLINT: Útban az álmaim felé
  • HARMINCZ RITA: a sárga ruhás lány aki 2014-ben eladta mindenét, hogy világgá menjen...
  • VERES RITA: A SingularityU budapesti nagyköveteként a Szilícium völgy legizgalmasabb gondolataiból, jóslataiból hoz nekünk egy csokorra valót, az AON Hewitt, a világ vezető humánerőforrás tanácsadó vállalatának cégvezetője és európai üzletágvezetője, aki elnyerte a PWA által alapított Női Menedzser Díjat is..
  • SZILASI MÁRTI: A párkapcsolatról provokatívan

A konferencia fővédnökei:

  • Dr. Zolnay Judit, a MetLife Zrt. vezérigazgatója
  • Gaál József, a BKMKIK elnöke​

Köszönjük szépen az interjút, és sok sikert kívánunk a konferenciához!

És egy kis visszatekintés a tavaszi Nőnek lenni konferencáról:

Szerző: M.Marianna

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére