Jelenlegi hely

Március 11-től indul a 37. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál

Több mint 40 programmal 16 helyszínen várja a vendégeket a 37. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, melyet nagy örömünkre immár korlátozások nélkül tarthatunk meg két nehéz év után.

A fesztivál jól érzékelteti majd a Hírös Agóra megújuló folyamatait, melyeket igyekeztünk a legszélesebb körben kiterjeszteni, mind a korosztály, mind az érdeklődési kört illetően. A helyszínekkel együttműködve idén igyekeztünk egy olyan Tavaszi Fesztivált megszervezni a látogatóknak, mely a két nehéz év után, pótolhatja a sok kimaradt kulturális élményt.

A fesztivál honlapja grafikai elemekben és funkciójában is megújult, így helyszín és érdeklődési kör szerint is igyekeztünk felhasználóbaráttá tenni. Nagy örömünkre a felhívás és a programkínálat is szinte mindegyik turisztikai portálon elérhető, így bízunk benne, hogy az ország több pontjáról érkeznek majd látogatók.

Az összművészeti rendezvénysorozat a hagyományokra építve mutatja fel a helyi művészeti és kulturális értékeket, valamint elhozza a legnívósabb programokat a közönség számára. 

Koncertek, előadások, iparművészeti vásár, kültéri látványosságok, kiállítások várják az érdeklődőket március 11-től a fesztivál nyitókoncertjével indul és egészen március 30-ig tart majd, amikor is a Carmina Burana szuperkoncert zárja majd be a fesztivál kapuit.

Minden részlet megtalálható a fesztivál honlapján és Facebook oldalán.

https://kecskemeti-tavaszi-fesztival.hu/

https://www.facebook.com/kecskemetitavaszifesztival/?ref=pages_you_manage

RÉSZLETES PROGRAMAJÁNLÓ

Helyszíneink, partnereink:

Bozsó Gyűjtemény

Szórakaténusz Játékmúzeum

Népi Iparművészeti Gyűjtemény

Nemzetközi Kerámiastúdió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Katona József Emlékház

Ciróka Bábszínház

Leskowszky Hangszergyűjtemény

Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár

Hírös Agóra Ifjúsági Otthon

Kecskeméti Szimfonikus Zenekar

Kecskemét Táncegyüttes

Kecskeméti Énekes Kör

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére