Jelenlegi hely

Merjünk táborozni!

A tavalyi több hét bezártság után ezrek lélegeztek fel a bejelentés hallatán, hogy megnyithatják kapuikat a napközis és ottalvós táborok. Most, egy év elteltével a gyerekek és a szülők elvárásai talán még kevésbé esnek egybe azt illetően, mitől lesz jó egy tábor. Előbbiek az élményeket várják, utóbbiak számára pedig talán minden eddiginél fontosabb szempont a higiénia és a biztonság 2021-ben is. A szervezők ezzel tisztában vannak, és megnyugtatnak minden kedves szülőt: ezúttal is nyugodt szívvel elengedhetik csemetéiket.

Szigorú szabályok mellett is élvezhető

Magyarország vezető táborszervezői kidolgoztak egy 21 pontos iránymutatást, amely még a kormány és az operatív törzs előírásainál is szigorúbb; ezekről részletesen beszámolnak a táboroztatók honlapján.

A PEOPLE TEAM többségében szabadtéren lebonyolított programjai után a résztvevők a kecskeméti Neumann János Egyetem Homokbányai Kollégiumában hajthatják álomra fejüket, összezsúfolódás helyett kétágyas, fürdővel ellátott ikerszobákban. Öt gyerekre jut egy felügyelő, a folyamatos orvosi jelenlétet pedig három orvos biztosítja. A gyakori kézmosáson és a szellőztetésen túl naponta többször fertőtlenítik a kilincseket, a villanykapcsolókat, a közösen használt eszközöket, a játékokat, a bútorokat és a mellékhelyiségeket. A napi három közös étkezést az oldalról nyitott hangárban bonyolítják le. A személyes instrukciókon kívül figyelemkeltő táblákat és feliratokat is elhelyeznek a tábor több pontján, kézfertőtlenítőkkel pedig minden csomóponton találkozhatnak. Az óvintézkedések mégsem csorbítják az élményt.

Változatos programok színes egyéniségeknek

A PEOPLE TEAM sokszínűségét mutatja, hogy iskolai és gyermekotthonos csoportok, klubok egyaránt szívesen csatlakoznak táboraikhoz. A résztvevők bármelyik program mellett voksolhatnak, illetve kialakíthatják saját napirendjüket is. Menet közben tevékenységet válthatnak, ha újabb dolog kelti fel az érdeklődésüket – ezzel a szabadsággal főként a kisebbek szoktak élni. Délelőttönként komplex, 5-15 fős tematikus foglalkozások formálják a diákok képességeit, délután pedig azok a barátok is együtt lehetnek, akik különböző érdeklődési körük miatt napközben nem egy csapatban „dolgoznak”.

A jelentkezők tíz témacsomagból választhatnak, amelyek a nyelvtanulástól a drónépítésen, a régészeten és a vegán szakácskodáson át az óceánok megmentéséig mintegy 30 topikot ölelnek fel. Évek óta töretlen népszerűségnek örvend a robotika, akárcsak a fotós vagy a főzős foglalkozások. Az angolt anyanyelvi beszélők tanítják. A mozogni vágyókat korszerű sportpályák, többek között foci-, tenisz- és röplabdapálya várja.

A különféle témakörök vezérelve, hogy a gyerekek a témavezetők támogatásával megtalálják a választ kérdéseikre. A foglalkozások célja maradandó tudást nyújtani élvezhető formában. Úgy telnek a táborozás órái örömben, sikerekben, hogy közben a fiatalok szinte észrevétlenül szereznek jártasságot egy-egy kiválasztott területen, amelyet továbbtanulásnál is kamatoztathatnak.

Noha turnusonként a tanárokkal és az önkéntesekkel együtt akár ötszázan is részt vehetnek a PEOPLE TEAM táborában, a 30 éves múlt bizonyítja, hogy emellett is kiemelten figyelnek az egyéni kérésekre, legyen szó akár a foglalkozásokról, akár az együttlakásról vagy az étkezésről.

Az egyedi igényeket, problémákat a jelentkezési lapon vagy külön e-mailben is lehet jelezni, ezáltal minden felmerülő igénynek eleget tudnak tenni.

A 2021-es tábori turnusok a következők: (1) július 25–31. (2) augusztus 1–7. (3) augusztus 8–14.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére