Jelenlegi hely

Nappali otthon épül az autista fiatalok ellátására Kecskeméten

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: Kecskemét önkormányzata a Homokbányán, az egykori orosz laktanya területén 2018 nyarára megépülő, 48 személyes otthon létrehozására 351 millió forintot nyert el a terület- és településfejlesztési program keretében. 

 

A tervezett beruházással egy új, eddig hiányzó szociális szolgáltatás, huszonnégy fiatal felnőtt autista nappali ellátása valósul meg. Emellett lehetővé válik az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élők nappali ellátásának bővítése is - tette hozzá.

A polgármester kiemelte: mindezzel Kecskeméten - az országban egyedülálló módon - megvalósul az autizmussal élők ellátása az óvodától a felnőttkorig, miközben a családjuktól sem szakadnak el. 

Hollóné Ruska Zsuzsanna, a Kecskeméti Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vezetője az MTI kérdésére elmondta: intézményük autizmuscentrumának óvodai, általános iskolai és szakiskolai képzésében 106 gyerek és fiatal vesz részt. 

Az új otthon óriási hiányt pótol majd - hangsúlyozta, hozzátéve: intézményükben az autista fiatalok a tankötelezettségi kor betöltéséig, vagyis a 16. életévükig maradhatnak, kivéve a szakiskolába kerülőket, akik akár 23 éves korukig is. Az iskolát elhagyók számára azonban országosan is kevés az ellátóhely, kifejezetten autizmussal élők számára a megyében nincs is felnőttintézmény. Rendszerükből az elmúlt nyolc-tíz évben 14 kecskeméti tanuló került ki, a következő öt évben pedig szakiskolásaik közül újabb kilenc diák tölti be a 23. életévét.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?
Ugrás az oldal tetejére