Jelenlegi hely

Nárciszokat ültettek a Főtéren, a rákban szenvedő betegekért

Hetedik alkalommal ültetettek nárciszt pénteken az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány felhívására kecskeméti diákok a Nagytemplom és a Városháza közötti parkrészen, amely 2010 óta a Méltóság Mezeje nevet viseli.

 

Foto: Hiros.hu
További képek: Galéria

 

A szervezők ezúttal is a gyógyíthatatlan betegek méltóságának elfogadására, segítésük fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet. 

A Méltóság Mezeje programot hazánkban a Magyar Hospice Egyesület indította el, 2007-ben. A kecskeméti Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány öt éve csatlakozott a kezdeményezéshez. Azóta miden októberben megszervezi a nárciszhagymák ültetését a Nagytemplom és a Városháza közötti parkrészen, ahol 2011-ben egy emlékkövet is elhelyeztek, Méltóság Mezeje 2010 felirattal. A nárcisz a súlyos betegek, a rákban haldoklókat gondozó szervezetek szimbóluma. A ma elültetett hagymákból tavaszra kihajtó növények sárga virágai az életet, a reményt, a halál legyőzését, a szeretetet és ragaszkodást is jelképezik. A programba azért vonták be az iskolásokat, hogy minél fiatalabb korban megtanulják:

"egy elesett, szenvedő emberen mindig segíteni kell, soha nem szabad őket egyedül hagyni!"

Az eseményen Mák Kornél alpolgármester mondott beszédet.

Forrás: Hiros.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére