Jelenlegi hely

Nem zárnak be a kecskeméti óvodák, de szigorú intézkedések lépnek életbe

Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterasszony tette ma közzé: Szigorú óvintézkedéseket hoztak be a kecskeméti óvodákban:


Az önkormányzat óvodáiban hétfőtől zsiliprendszerrel működik a gyermekek fogadása és hazaadása.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az óvodák belső bejáratánál a szülők elköszönnek gyermekeiktől. A kicsiket nem a szülők öltöztetik át, hanem a dadusok, óvónők. Hasonló módon délután a szülők a bejáratnál, illetve az udvaron várják gyermekeiket, akiket az óvónők, dadusok kísérnek ki.

Ezzel az intézkedéssel is csökken a személyes érintkezések száma és időtartama.

  • Ezen túlmenően az óvodákban minden ünnepség elmarad, az óvodások sem vesznek részt más szervezett eseményeken.
  • Kérik, hogy azok a gyermekek, szülők, akik kapcsolatba kerültek fertőzött területről érkezett személlyel, ne menjenek be az óvodába, maradjanak otthon, és haladéktalanul hívják a háziorvost telefonon.
  • Kérik, hogy a családok fokozottan figyeljenek a nagyszülők védelmére is, mert ők koruknál fogva fokozottan ki vannak téve a fertőzés kockázatának.
  • Javasolják, hogy ahol a család meg tudja oldani a gyermek otthoni felügyeletét, a gyermek ne menjen az óvodai közösségbe. Amennyiben a gyermek családjában (egy háztartásban) légúti megbetegedés tünetei jelennek meg, abban az esetben kérik, hogy a gyermek lehetőség szerint ne menjen az óvodai közösségbe.

Mindannyiunk közös érdeke a megelőzés, ezért fontos a folyamatos odafigyelés.

Tehát, aki nem szeretné vinni a gyermekét közösségbe, nem kötelező neki, aki pedig tud/akar még dolgozni, annak pedig továbbra is megmarad a munkája. Legyetek türelmesek és bízzunk a legjobb döntésekben!

Kísérjétek figyelemmel a koronavirus.gov.hu és az nnk.gov.hu oldalakat, ahol mindig naprakész információkat találtok.

 

Makai Marianna - Kecskemétimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Ugrás az oldal tetejére