Jelenlegi hely

Nemzetközi műszaki logisztika alapszak indul a Kecskeméti Főiskolán

A Német Logisztikai Szövetség brémai Gazdasági és Logisztikai Főiskolája segíti a Kecskeméti Főiskolát a nemzetközi műszaki logisztika alapszak beindításában

 – többek között ezt tartalmazza az az együttműködési keret-megállapodás, amelyet prof. dr. ing. Josef Decker, a brémai főiskola dékánja és dr. Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora írtak alá Kecskeméten. A szak tantervének és tantárgyi struktúrájának kidolgozására egy uniós projekt keretében nyílt lehetőség. A legkorszerűbb tananyag kidolgozásában egy brémai partnerintézmény és cégek is közreműködnek.

 
A képzési paletta bővítésére a térség – az intézménnyel együttműködő – vállalataitól érkezett az igény a Kecskeméti Főiskolához. Jelenleg a logisztikai terület szakirányként található meg a főiskola képzési kínálatában a műszaki menedzser szak mérnöklogisztikus szakirányaként, de a gazdaság dinamikus bővülése szükségessé teszi az önálló – részben angol nyelvű – logisztika szak beindítását.
 
A mintegy 10 ezer tagot számláló Német Logisztikai Szövetség (BVL) Brémában hozta létre gyakorlatorien-tált oktatási központját, ahol egy campuson belül három intézménytípusban képzik a gazdasági, logisztikai szakembereket. A Kecskeméti Főiskola most ezek egyikével, a Gazdasági és Logisztikai Főiskolával (HIWL) épít ki szorosabb kapcsolatot a nemzetközi trendeknek is megfelelő logisztikai alapszak beindítására. Aho-gyan Josef Decker professzor, a főiskola dékánja hangsúlyozza, több felsőoktatási intézménnyel is együtt-működnek a világ különböző pontjain, de a Kecskeméti Főiskola lesz az első olyan intézmény, ahol egy teljesen új szak „felépítésében” közreműködnek.
 
Dr. Lukács Pál, a Kecskeméti Főiskola tanszékvezetője úgy látja, a szak előkészítése jól halad, a főiskolák, valamint a partnercégek – a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. és a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. – képviselői már a harmadik egyeztető értekezletet tartották a brémai intézmény által folytatott logisztikai képzés magyarországi adaptálásáról. A cégek aktív közreműkö-dése azt jelzi, hogy a szak a duális szakok számát gyarapítja majd. Az akkreditációs anyag összeállítását prof. dr. Szegedi Zoltán vezetésével a főiskola munkatársai végzik, a sikeres akkreditációt követően várha-tón 2016 szeptemberében indul majd a képzés.
 
Az együttműködés a német és a magyar főiskola között a szak beindítása után is megmarad: a megállapo-dás szerint német oktatók érkeznek majd a Kecskeméti Főiskolára, a két intézmény közös európai uniós kutatás-fejlesztési, képzés- és tananyag-fejlesztési pályázatokban vesz részt, és természetesen ösztönzik a diákcsere-programokat is.
 
A szakindítás előkészítésére és a rendezvény megtartására „A kecskeméti duális képzési modell a kiemelt járműipari térségben, a társadalom sikerességének, a nemzetgazdaság fejlesztésének szol-gálatában„ (TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019) című uniós projekt keretében nyílt lehetőség.

forrás: kecskemet.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére