Jelenlegi hely

Nyit a Baba-mama sátor a Hírös Napokon

A tavalyi évekhez hasonlóan idén is baba-mama sarokkal kedveznek a családoknak, kisbabás anyukáknak a Hírös Napok ideje alatt. A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház, valamint a kecskeméti Család- és KarrierPONT tagjai, munkatársai és önkéntesei idén is csatlakoznak a Hírös Napok programsorozathoz. 

A kisgyermekes családok előtt ezúttal is nyitva áll a Hírös Napokon – augusztus 21. és 23. között – játszó-, pelenkázó-, illetve szoptatóPONT-tal, Szupernagyikkal és ingyenes programokkal az esélyteremtési iroda és a CSAKPont főtéren megtalálható Baba-mama sátorban.

A kuckó célja, hogy a néhány hónapos csecsemőkkel rendelkező szülők vagy az éppen rájuk felügyelő nagyszülők se maradjanak távol a programoktól.

A főtéren kialakított Baba-mama sarokba játszószőnyeg és babavíz várja a gyermekeket, frissítő ásványvíz pedig a megpihenni vágyó szülőket és nagyszülőket. Emellett a kényelmet most is fotelek és párnák biztosítják. A kisbabás édesanyák segítségére lesz a pelenkázóasztal, a szükséges eszközökkel, valamint egy szoptatásra alkalmas, leválasztott sarok a nyugalom érdekében.

Egyszerre szórakoztatónak és elgondolkodtatónak, egyszerre könnyednek és tartalmasnak ígérkezik az ország első vak humoristája, Sulyok Péter és látó társa, Feiszthammel Viktor Békaperspektíva című előadása. Az interaktív stand up műsor augusztus 22-én, szombaton 17 órakor kezdődik.  Az esélyteremtési iroda szervezésében zajló, komoly témákat humorban feloldó programjának helyszíne a Tér a térben felállított színpad lesz.

A „Mózeskosár körbejár” 

elnevezésű kezdeményezés 15. átadóünnepségének keretében tíz, augusztusban született kecskeméti újszülöttet és családját Engert Jakabné alpolgármester, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke köszönti és ajándékozza meg. A családok a mózeskosarat, a hozzá tartozó babakelengyét és emléklapot augusztus 23-án, vasárnap 15 óra 30 perctől a Tér a térben színpadán vehetik át.

23-án vasárnap 17:00 Tengeri Attila gyermekkoncertje lesz a Főtéren

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére