Jelenlegi hely

Óvodai beiratkozás Kecskeméten!

Az óvodai jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókat gyűjtöttük össze a leendő óvodások szülei számára.

  • Beiratkozási időpont
     

    Az óvodai jelentkezés a 2016/2017. nevelési évre a város valamennyi önkormányzati fenntartású köznevelési intézményében

    2016. április 27. és április 28. napja
    (szerda, csütörtök)
    8 és 18 óra között tart.


    Jelentkezni a gyermek lakóhelyéhez, vagy a szülő munkahelyéhez legközelebbi intézményben lehet a jelentkezési lap kitöltésével.
     

  • Ingyenes étkezés:

Minden ovis gyermek szülője hallott már arról, hogy 2015. szeptember 1-től annak sem kell fizetnie a bölcsődei és óvodai étkezésért, akinek a családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér 130 százalékát, azaz 89.408 forintot. Bővebben

  • Kötelező az ovi?

Értesítem a város lakosságát, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8.§ (2) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.

  • Felmentés

A jegyző - az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó - a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

 

Jelentkezéskor a szülő (gondviselő) gyermekével együtt érkezzen, és vigye magával:

  • a saját és gyermeke személyi azonosítóját, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét tartalmazó igazolványt,
  • a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumokat,
  • az étkezési térítési díj csökkentésére jogosító körülményeket igazoló dokumentumokat,
  • amennyiben a gyermeke halmozottan hátrányos helyzetű, vagy napközbeni ellátását biztosítani kell, úgy az ezt igazoló dokumentumokat (jegyzői határozat és a szülő vagy szülők nyilatkozata), valamint
  • a szülő vagy szülők munkáltatói igazolását.

Óvodába a gyermeket 3. életéve betöltése után lehet felvenni.

Felvehető, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő valamennyi óvoda fogadja az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekeket.

A gyermekek felvételéről a beiratkozást követő 15 napon belül hoz döntést az intézmény vezetője. A felvételi kérelem elutasítása esetén a döntés közlésétől számított 15 napon belül a szülők Kecskemét Megyei Jogú Város Jegyzőjének címzett, de az érintett intézménynek (óvodának) átadott érdeksérelemre hivatkozó kérelmet nyújthatnak be.

Az óvodaköteles gyermek beíratásának elmulasztása szabálysértésnek minősül.

Amennyiben a szülő nem tesz eleget kötelességének, a jegyző elrendeli az óvodai nevelés keretében folyó foglalkozáson való részvételt.

Mit tehetünk elutasított óvodai felvétel esetén?

Gyermekünk óvodai felvételét elutasító határozat kézhezvételét követő 15 napon belül a szülő felülbírálati kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél (Kt. 83. § (2)). Ez a kérelem a jelentkezés irataival együtt 8 napon belül továbbküldésre kerül az illetékes önkormányzat jegyzője (nem önkormányzat intézmény esetén az óvoda fenntartója) számára, aki az ügyben dönteni fog.

 

Hozzászólások

Mi július 28. leszünk 3 évesek még baj van a szoba tísztaságal . És ha a gyereket nem tudom a pelenkáról leszoktatni teljesen akkor mit lehet tenni ? Akkor is fel veszi az óvoda , mert Hetényegyházán úgy tudom nem vesznek fel ilyen gyereket csak szoba tísztát sajnos . Bölcsöde nincsen . magán óvoda van de az nagyon drága nem birom finanszírozni de dolgozni vissza kell mennem nagyamára nem számíthatok . Nekem helyi kéne Kecskemétre nem tudom hordani , mert egy kilóméter a buszmegálló is meg az óvoda is .

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére