Jelenlegi hely

Szülők és gyermeket nevelők számára indul ingyenes intenzív gyermeknevelési tanfolyam Kecskeméten

Ismét egy remek lehetőséget rejt Kecskemét: Érdeklődő és felelős szülők számára indít előadássorozatot, vagyis egy intenzív tanfolyamot a KÉK nevelés szervezet, (KÉK: Kapcsolatra Épülő Következetes szemléletmód átadása).

Az intenzív tanfolyam 9 részes lesz, és 2019. szeptemberétől 2020. júniusáig tart, havonta 1 szombat délelőttöt vesz igénybe, pontosan 9-kor kezdődik és 12-ig tart.

A tanfolyam ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Az alábbi űrlap kitöltésével lehet jelentkezni lent a cikk végén találod!

Forrás: kéknevelés

Az előadást a téma közös feldolgozása követi kiscsoportos formában. A KÉK nevelés alapsorozata a gyermek és az érte felelős felnőtt rendezett kapcsolatának megteremtéséről és fenntartásáról szól: arról a kapcsolatról, amelyben hatni tudunk a gyerekeinkre, ők pedig fejlődni tudnak. A kapcsolatra nézve biztonságos, és a fejlődést támogató gyermeknevelés alapkérdéseit vesszük sorra. Leendő és gyakorló szülőkhöz szólunk és mindazokhoz, akinek a gondjaira gyerekek vannak bízva.

Az előadások egymásra épülnek, nagy ismeretanyagot ölelnek fel, ezért próbálj pontosan érkezni majd és úgy készülni, hogy lehetőleg minden alkalmon jelen tudj lenni. A szülői hivatás értő gyakorlására kidolgozott kurzus tudományosan megalapozott, rendkívül tartalmas, de pedagógiai vagy pszichológiai képzettség nélkül is könnyen érthető. A csecsemőkortól a kamaszkor végéig segíti a gyermekért felelős felnőttet abban, hogy a rendezett kapcsolat keretei között el tudja látni feladatát. 

 

Azt szeretném, ha e kurzus résztvevői soha többé nem gondolnák, hogy a saját gyerekeikhez a szakértők jobban értenek. Szívügyem, hogy minden szülő értse a saját gyermekét, és a viselkedése mögött azt is képes legyen meglátni, ami a szemnek láthatatlan: az érző szívét. Ezzel a céllal foglak benneteket 9 hónapon át kalauzolni a nevelés labirintusában és remélem, hogy a végére mindannyian olyan átfogó szemléletre tesztek szert, amely birtokában recept és tuti módszerek nélkül is gyermekeitek biztonságot nyújtó vezetői lesztek a felnövés kalandos útján.

Brouwer Pálhegyi Krisztina

Részletes tematika:

Szeptember 21. A SZÜLŐI HATALOM FORRÁSA

– Miért fontos, hogy a gyerekek rendezett kapcsolatban legyenek az értük felelős felnőttekkel?

  • Miért nem hallgatnak ránk a gyerekek?
  • Mi teszi könnyűvé a gyermek nevelését?
  • Hogy hatalmaz fel a nevelésre a gyermek kötődése?
  • Mi történik, amikor valaki természetes hatalom nélkül, pozícióból vagy erőből próbál nevelni?
  • Mi a különbség a természetes és az erővel szerzett hatalom között?

Október 12. A TÁRSAS KAPCSOLÓDÁS GYÖKEREI

– Hogy lehet egyre mélyebb és nyitottabb a gyermek szülőhöz fűződő kapcsolata?

  • A gyermeki kötődés hat fejlődési szakasza az első hat életévben
  • Mi akadályozhat meg egy gyermeket abban, hogy a szülővel egyre mélyebb kötődésbe essen?
  • Sebezhetőség és védekezés – miért hátrál ki egy gyermek a kapcsolatból?
  • Miért és hogyan óvd a gyermekeid érző szívét?
  • Miért ne elkülönítő (szeparációs) módszerekkel fegyelmezz?
  • Hogy orvosolhatod a gyerekek szeparációs problémáit?

November 9. NE RONTS AJTÓSTÓL A HÁZBA!

– Mielőtt a gyermeket irányítani kezded, ébreszd fel a kötődését és vond újra függő kapcsolatba

  • Hogyan teremthesz olyan biztonságot nyújtó (függő-gondoskodó) kapcsolatot, amelyben hatni tudsz a gyermekeidre, ők pedig nyugalmat találnak és fejlődni tudnak?
  • Miért fontos minden távollét után és minden kérés előtt újra kötődésbe vonni a gyermeket?
  • Az irányítás előtti kapcsolódás elve
  • Miért előbbre való a jó kapcsolat, mint a civilizált viselkedés?
  • Hogy kormányozd a kapcsolat hajóját “viharban”, amikor a gyerek felidegesít, és magadon sem tudsz uralkodni?
  • Mikor van a nevelésre alkalmas pillanat?
  • Min érdemes változtatnod, hogy a parancsokat osztogató, követelődző és dirigálós “alfa” gyermek is engedje magát vezetni? Hogy tudod őt is függő-gondoskodó kapcsolatba vonni?

Január 11. AMIKOR A KORTÁRSAKBÓL VETÉLYTÁRSAK LESZNEK

– A kötődés sötét oldala és az egészséges szocializáció

  • Mit jelent, hogy a kisgyermek szégyenlős, visszahúzódó, azaz tartózkodó az idegenekkel szemben?
  • Miért érzi úgy a nagyobb gyermek, hogy választania kell a szülők és a barátok között?
  • Segíti-e vagy hátráltatja a gyermek fejlődését a felnőttekről való leválás és az átkötődés a kortársakba?
  • Miért jönnek létre a rivális kötődések, és miről lehet felismerni?
  • Mit tehetsz, hogy az önállósuló, szárnyait próbálgató serdülő ne ellened vívja a szabadságharcát, és ne épp akkor zárkózzon el előled, amikor alapértékeket keres és életreszóló döntéseket kell hoznia?
  • A társadalmi lénnyé válás mesterterve
  • A közösség megtartó ereje: építs “kötődő falut” a családod köré!

Február 8. HIDALJ ÁT MINDEN SZAKADÉKOT!

– A kicsik és az éretlenek nem tudnak magukon uralkodni, ezért felelősségre vonás helyett a felelősség vállalását tekintsd a feladatodnak; távolodás helyett a hídépítést!

  • Hogy lehet visszahódítani a mások nyomába szegődött (kortárs-orientált, digitális világba zárkózó) kamaszt?
  • Mit tehetsz, hogy a szükséges távollétek ne idegenítsék el tőled a kisgyermeket?
  • Mit tehetsz a biztonságot nyújtó (függő-gondoskodó) kapcsolat helyreállításáért?
  • Miért fontos éreztetned vele, hogy a szeretetedért nem kell megdolgoznia?
  • Miért kerüld gondosan napjaink bevett szeparációs nevelési módszereit?
  • Rendszer és korlátok segítségével is gondoskodj a kapcsolat és a szabad játékidő védelméről!
  • Védd a gyermek érző szívét és ne élj vissza a sebezhetőségével!

Március 14. DÜH ÉS AGRESSZIÓ

– Hogy kezeld a feszültséget és a támadó indulatokat anélkül, hogy rongálnád a kapcsolatot?

  • Mitől gurulnak be a kicsik és az éretlenek? Mi indít valakit támadásra? A frusztráció, a kötődés és az éretlenség szerepe az agresszív viselkedésben
  • Az indulatszabályozás első csírái és az önfegyelem kibontakozása
  • Hogy lehet az erőszakos megnyilvánulásokat megelőzni?
  • Hogy lehet a frusztrációt jobb útra terelni?
  • Merre távozhat a méreg úgy, hogy senkinek se ártson?
  • Az indulatok árnyékszéke, az elengedés könnyes útja és a jótékony belső konfliktus
  • Mit tehetsz a gyermek hisztirohamaival és dühkitöréseivel?
  • Hogy kezeld a saját indulataidat?

Április 18. AZ ELLENKEZÉS TERMÉSZETRAJZA

– Engedetlenség: mit láss benne és mit kezdj vele?

  • Mi az oka, hogy a gyermek csak azért se azt csinálja, amit mondasz?
  • Mi a különbség a kényszerű akaratosság és az erős akarat között?
  • Mit jelez a zsigeri ellenkezés a fejlődés különböző szakaszaiban?
  • Az ösztönös ellenállás kiváltó okai és rendeltetése (nemcsak gyerekeknél)
  • Hogy lehet a kapcsolat rongálása nélkül hatástalanítani a gyermek ellenakaratát?
  • Hogyan az ellenakarat szelét a kötődés vitorlájába fogni?

Május 16. A KAPCSOLATRA NÉZVE IS BIZTONSÁGOS FEGYELMEZÉS

  • A büntetés, a fenyítés és a fegyelmezés fogalomkörének tisztázása
  • Mi a fegyelmezés és miért van rá szükség?
  • Ki a felelős a gyermek tetteiért? Mikor felelősségre vonható a gyermek?
  • Hogyan pótoljuk a következmények belátásának hiányát a kicsiknél és az éretleneknél?
  • A külső kontroll eszközei ott, ahol még nem fejlődött ki az önkontroll képessége

Június 13. AZ ÉRÉST ELŐSEGÍTŐ NEVELÉS MUNKÁJA

– Mindenki megnő, de nem mindenki nő fel. Minden kisbaba az érett emberré válás tervprogramjával születik, mégsem mindenkiből lesz érett, virágzó és gyümölcstermő felnőtt, teljes ember. A biztonságot nyújtó kapcsolat fenntartása és az érző szív megóvása az alap; a sérülékeny fejlődési folyamatok támogatása pedig az a munka, amellyel a gyermek előrehaladását segítjük a fejlődés útján.

  • Hogy lehet neveléssel támogatni az élet nehézségeihez való rugalmas alkalmazkodás érési folyamatát, amelynek során a gyermek idővel találékony, teherbíró, és talpra állni képes felnőtté válik? Hogyan mondj nemet nyugodtan és határozottan? Hogyan korlátozz úgy, hogy ne rongáld a kapcsolatot? Mit érdemes tenned minden alkalommal, amikor a gyermek tombol, hisztizik, küzd valamiért, de hiába, mert nem teljesülhet az akarata? Ez a “mesterfogás” nagy segítségedre lehet a 2-3 évesed hisztis dühkitörései alkalmával is, és a veszteségek, kudarcok és csalódások idején is minden életkorban.
  • Hogy lehet neveléssel támogatni az integrált társas lénnyé válás érési folyamatát, amelynek során a gyermek idővel az indulatait szabályozni képes, kiegyensúlyozott és másokkal is törődni képes felnőtté válik? Hogyan segítheted elő az önuralom és a másokra való odafigyelés képességét a csak az itt és mostot ismerő, önközpontú és első felindulásai által vezérelt gyermekben?
  • Hogy lehet neveléssel támogatni az önállósulás érési folyamatát, amelynek során a gyermek idővel másoktól függetlenül is életképes, belülről vezérelt és felelősséggel cselekvő felnőtté válik? E folyamat gyümölcse az is, hogy az ember tetteit a saját szándéka vezérli és képessé válik áldozatot hozva dolgozni a céljaiért. Hogy tudod felébreszteni a cselekvőképesség érzetét a gyermekedben? Hogy tudod a vitorládba fogni a jószándék szelét a gyermek motiválatlansága vagy felelőtlensége miatti mérgelődés helyett?

 

HÁZIGAZDA
Varjú Lajos közgazdász-szociológus, mentálhigiénés szakember
Őt keresd, ha kérdésed van, vagy segítőnek jelentkeznél: +36 20 455 7188; varjul67@gmail.com

ELŐADÓ
Brouwer Pálhegyi Krisztina gyógypedagógus-logopédus, nevelési konzultáns

HELYSZÍN
6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23. Kecskeméti Baptista Gyülekezet

A gyülekezet a helyi közösséget kívánja támogatni azzal, hogy nevelési kurzusunknak otthont ad. A rendezvény nyitott, gyülekezeti tagság vagy vallásos meggyőződés nem feltétel.

A szeptember 21-i első alkalomra a lap alján található jelentkezési lapon MÁR MOST LEHET REGISZTRÁLNI!

 

Makai Marianna - Kecskemétimami

Forrás:  © Brouwer Pálhegyi Krisztina, kekneveles.net

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!