Peller Károly rendezésében látható a 2024. január 10-én debütált gyerekelőadás. A színpadon a mese szórakoztató és játékos, pedig az eredeti mű néhol elég félelmetes. A könyv elolvasása után érezhető, hogy a rendező tudatosan emelte ki ezeket a részeket. Kifejezetten szeretek meséket nézni, hiszen azon kívűl, hogy a varázslat a gyermeki énemhez szól, segít a saját gyerekeim szemével nézni a világot. Az ilyen előadásokban azt is kedvelem, hogy kevés szereplő van benne, de ők több különböző karakter bőrébe bújhatnak ilyenkor.
Ferencz Bálint például a jóságos Gepetto és Rocambole, a kegyetlen cirkuszigazgató is. Mindkettő nagyon jól áll neki és kivalóan illik kellemes orgánumú hangjához. Csapó Virág játssza Francesca, a ravasz róka, illetve Giovanni, a kedves és beszédes kisfiú szerepét. Virágon látszik, hogy nagyon szeret mesében szerepelni, kimondottan élvezi mindkettő szerepet és csodálatosan is formálja meg őket. Horváth Alexandra hívja életre Marcellát, a róka csatlós macskáját, aki nagyon vicces és bájos karakter, majd ezzel szemben a kocsist, aki gonosz fondorlattal csapja be a gyerekeket, ugyanakkor gyönyörű és ránézésre nem félelmetes. Danyi Judit a tündér, aki segít Gepettónak és Pinokkiónak, illetve Luciát, a szomorú bohócot ugyancsak ő alakítja.
Mivel ez egy zenés mese, ezért mindannyian énekelnek és nem is akárhogyan, azt gondolom, hogy a gyerekeknek szánt előadásokon különösen fontos, hogy az énekhangok gyönyörűen hangozzanak és emlékezetesek legyenek. Amikor másodjára néztem, egy mögöttem ülő kislány a tündér dalát harmadik hallásra már megjegyezte és énekelte Danyi Judittal. Ehhez társulnak a kiváló dalszövegek, amik viccesek és szójátékokban is bővelkednek, így szintén egyenesen a legkisebbek szívéhez (is) szólnak.
Pinokkió, a kíváncsi, kalandra éhes fabábu és majd az „igazi” kisfiú szerepében Koller Krisztiánt láthatjuk. Tiszta és őszinte tekintete van, melyből elhisszük, hogy az éppen életre kelt bábu valóban rácsodálkozik a világra. Nagyon tetszik, hogy Pinokkió kalandjai során nem süllyedünk bele egyszer sem a szomorúságba, a ténybe, hogy most éppen valaki becsapta, rászedte. Ugyanakkor ezek az események mégis megjelennek és figyelmeztetnek minket, tehát nem kerüli ki a negatív dolgokat sem a mese.
Természetesen a fiú hisz azoknak az idegeneknek, akikkel találkozik, nincsen ellentétes tapasztalata még. Gyermeki naivság ez, hiszen gyermekeink sem tudhatják, hogy mi az, amit elhihetnek, ki az, akiben bízhatnak, ha nem tanítjuk meg nekik. Pinokkió hol lelkes, hol megbánó viselkedése szimpatikus nekünk, nem tanul a hibáiból, de mi ezért nem haragszunk rá. Krisztián alakításában az tetszik, hogy nem túlzó, nem túl pökhendi, nem túl kétségbeesett, nagyon finoman jeleníti meg a fiút. Pedig mesét szerintem nehéz így csinálni, de ezzel közelebb kerül több korosztályhoz is a figura.
Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a tücsök, aki Pinokkió barátja lesz, nem jelenik meg, a hangja is csak ciripelés, Pinokkió válaszai alapján kell elképzelnünk, mit mondhat éppen. Szükség is van a mai világban arra, hogy valami ne legyen elénk és a gyerekek elé téve készen, hanem el kelljen képzelnünk.
A kocsis dalának nagyon jó a hangulata, a dallama, Alexandrának ez a jelmez remekül áll. Ezen a ponton kell elgondolkoznunk, hogy ő tulajdonképpen rossz vagy jó? Olyan gyönyörű és kedves - akkor hihetünk neki, vagy sem? Végül is, miért ne mennénk el vele Játékországba? Nem úgy néz ki, mint egy gonosztevő. Ez a valóságos probléma nagyon is maivá teszi a mesét.
Nekem nagyon tetszett az egész előadás, a dalok, a szöveg és az, hogy tanulhatunk belőle. Jó érzéssel távoztunk a nézőtérről, illetve többször is láttuk már, mindkét gyermekemnek érdekes volt, teljesen lekötötte őket és ami a legjobb mérce: idéznek belőle.
Pinokkió azt mondja a tanulásra: UNALMAS! – de ő és az ő történetét elmesélő előadás egy cseppet sem az! Jó szívvel ajánlom minden korosztálynak.
Tiszavölgyi Cecília
Fotók: Benkő Emese
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
