Jelenlegi hely

Keressük az "Év női példaképét" Bács-Kiskun megyében

A Pécsimami által idén negyedik alkalommal kiírt pályázat célja, hogy megmutassuk: a család és a gyermekvállalás nem gátja a munkában való kiteljesedésnek, sőt!

Kiknek a jelentkezését várjuk?

Az elismerés olyan egyszerű, hétköznapi nőkre hívja fel a figyelmet, akik a munkában és a családi életben is példaértékűen helytállnak, így mások számára is inspirációként szolgálnak.

Kik nevezhetnek, illetve jelölhetők más által a díjra?

Akik:

  • Baranya megyében élnek,
  • munkájukban, szakmájukban sikeresen helytállnak, bármilyen terülten dolgoznak (alkalmazott, vállalkozó stb.)
  • harmonikus, kiegyensúlyozott családi életet élnek, valamint
  • azt is megosztják velünk, hogy hogyan tudják összeegyeztetni a munkát és a családi életet.

A jelentkezés egyszerű, mint az 1x1!

A sikeres pályázathoz csupán három kérdésre kell válaszolni, melyre 2022. február 22-ig van lehetőség!

Nevezheted saját magad a díjra (bátorítunk is erre, ha a kiírás alapján magadra ismertél), de jelölhetsz is valakit, aki szerinted megérdemelné.

A díj odaítélése

2022-ben a zsűri és a közönség közösen választja meg az év Baranya megyei női példaképét.

Az összes benyújtott - és a pályázati kiírásnak megfelelő - pályaművet az Imami Egyesület testülete bírálja el. A zsűri által döntőbe juttatott öt pályázót 2022. február 25-én a Pécsimami weboldalán és Facebook oldalán mutatjuk be, akikre 2022. március 5-ig a közönség a Pécsimami oldalon szavazhat.

A zsűri a pályaművek elbírálásánál kiemelt szempontként veszi figyelembe, hogy a pályázó hogyan tudja összeegyeztetni a munkát és a családi életet.

Végső soron a közönség dönti el, hogy ki lesz 2022-ben Baranyában az Év Női Példaképe.

Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadó 2022. március 8-án, Nőnapon.


Díjak:

Az Év Baranya Megyei Női Példaképe pályázat 2022. évi nyertesének díja:

  • két személyes hétvége a bikali Puchner Kastélyszállóban, és
  • emlékplakett, oklevél.

Valamennyi döntőbe jutott pályázó tevékenységét oklevéllel és meglepetés ajándékkal ismerjük el.

A jelentkezés hamarosan indul!


 


(Ha valaki mást jelölsz: felvesszük vele a kapcsolatot.)

 

Az Év női példaképe pályázat 2022-ben az "Egyensúlyban: nők a családban és a munkahelyen!” című, NEAO-KP-1-2021/8-000814 számú pályázat támogatásával valósul meg Baranya, Somogy és Bács-Kiskun megyében.

 

 


SZABÁLYZAT / RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK / ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ

 


Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére