Jelenlegi hely

Kretter Bea az "Év női példaképe Bács-Kiskunban" pályázat döntőse

KATTINTS IDE A SZAVAZÁSHOZ!

Foglalkozás, szakmai sikerek

Stíluskommunikátor vagyok, a bajai székhelyű Beango Stílusműhelyen alapítója, a Beango női ruhamárka tervezője, nő, feleség, anya, és multipotenciális vállalkozó.

Erdélyből származom, ahol textiltervezőként országos elsőként jutottam be a kolozsvári egyetemre. Egyetemista éveim alatt, 2008-ban az elsők között voltam a divatbloggerek világában, éveken keresztül tapasztaltam milyen a kulisszák mögötti divat, számos rangos divatesemény vendégeként, és erről írtam is.

2011-ben bejutottam egy televíziós tehetségkutató műsorba a TV2 Divatkreátor második szériájába, mely során Görög Zitának, Orosz Barbarának, Falusi Mariannak és Trokán Nórának terveztem ruhát. A követező években díjat nyertem a Triumph Magyarország által kiírt fehérnemű tervező versenyen.

Tanulmányaimat Budapesten folytattam. Elkészült az első táska-tervem, melyet megmérettetem egy nemzetközi versenyen, a kategóriám díját személyesen adták nekem Hong-Kong-ban, életem legmeghatározóbb élménye volt. Ekkor már elindítottam a Beango márkát, elkészült az első női kollekció, melyet sok helyen bemutattam a fővárosban és Erdélyben, ahogyan az első gyerekkollekciómat is, melyet a REmese nemzetközi csereprogram szervezőjeként készítettem, egy olyan program keretén belül, ami a fenntartható divatot hivatott népszerűsíteni.

Az egyetemi évek alatt ismertem meg a férjem, aki miatt a vidéki életet választottam a továbbiakban. 2017-et írtunk, amikor a Glamour Magyarország-tól hívtak, hogy jelöltek az év divattervezője címére.

2021-től már nem csak ruhákat tervezek, hanem stíluskommunikátorként segítem ügyfeleimet felismerni a személyes stílusukat az önismeretük által, azt a szupererőt, ami az egyéniségükben lakozik. 

Család

Férjemmel 2009-ben ismerkedtünk meg a nemzetközi csereprogram keretén belül. Szerette a divatot, elegáns volt, igazi úriember, épp nekem való- gondoltam magamban akkor. 13 éve vagyunk együtt, óriási nagy hullámvölgyekkel, tanulással magamról, magunkról és egymásról.

Sokszor hittem azt, hogy mégsem vagyunk egymásnak valók, aztán valahol az anyává válás körül megéltem életem és a kapcsolatunk legrosszabb mélyzuhanását, ami kellett ahhoz, hogy rájöjjek, nem hiába kaptuk egymást. 4 évnyi intenzív felfele ívelés, fejlődés következett az életemben. A kislányunk 4 éves, aki tulajdonképpen a második gyerekünk lenne, mert az első babát elvesztettem még magzatkorában.

Hiszem, hogy minden, amin keresztülmentem azt szolgálta és támogatta, aki ma vagyok.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

A legnagyobb fejtörést régebben az okozta, és ez évekig a félelmem volt, hogy ha sikeres vagyok a munkámban, akkor nem fér össze egy harmonikus párkapcsolattal. Emlékszem a Hegyi Lucia divatszalonban voltam gyakornokként, amikor kollázst kellett készítenem az életemről, érzéseimről, és ezt a dilemmát hoztam fel, mire Lucia azt válaszolta: „Nem tudod, hogy működhet-e sikeresen karrier és család? Nézz rám.” Akkor lehet, hogy nem is teljesen jutott el hozzám az üzenet, de ma már tudom, hogy bármi lehetséges. Nem vagyok tökéletes anya, feleség, vállalkozó nő, de tudom az egyetemes titkot, miszerint leginkább rajtam múlik, hogyan élek.

Ma is tanulom magam, tanulom a kislányom és a férjem, és azt gondolom, ahogy az önismeret, ez is egy végeláthatatlan út, és nekem csak annyi a dolgom, hogy könnyedséggel irányítsam, nyitott legyek bármire, ami lehetséges. Hiszek abban, hogy tervezéssel lehet konfliktusmentes, és sikeres helyzetet teremteni, amibe persze belefér időnként a spontaneitás is.

Arra gondolok, hogy ismerem magam és a családot, tudom például, hogy ha havonta egyszer nem szabadítok fel magamnak 1-2 napot, ahol csak egyedül lehetek, akkor könnyen válok házi sárkánnyá, a tanulság tehát az, hogy anyának néha el kell vonulnia, pihenni. Ezeket a napokat előre megszervezzük. Ugyanez érvényes a férjemre is. Vagy elkezdtünk 13 év után ismét randizni, ezáltal frissítjük fel kapcsolatunkat. Vannak kiscsaládos közös programjaink is, ilyenkor gyerekprogramokat szervezünk, játszótér, unokatestvérek, családi rendezvények.

Ahogy Mészáros Ádám mondja: a nő a lelki őre a családnak. Ezt a 21. századi nőiességet élem. 

SZAVAZZ AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉRE ITT!

Az „Év női példaképe” pályázattal idén elsőalkalommal olyan Bács-Kiskun megyei nőket szeretnénk bemutatni és elismerni, akik a munkában és a családi életben is ügyesen megállják a helyüket és elmondják: ők hogyan csinálják!  

A zsűri az összes benyújtott pályázatból tizet juttatott a döntőbe, a döntősökre szavazni február 25-től március 3-ig lehet, így végső soron a közönség dönti el, hogy ki lesz 2022-ben az Év női példaképe Bács-Kiskun megyében .  Egy szavazó 24 óránként 1 szavazatot adhat le.  

Eredményhirdetés 2022. március 8-án, Nőnapon.  Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére