Jelenlegi hely

Miért nem igazolhatja a szülő felelősen a gyermeke hiányzását? A nagyobb szülői szabadság visszaélésre adna utat?

Év elején mindig felvetődik az örök kérdés: miért csak 3 napot igazolhatok szülőként a gyermekemnek? Ha nincs ezekre a napokra szükségünk, csak azért, hogy „lógjon a gyerek” nem is használjuk ki, mert ugye bepótolni nehezebb, mint ellógni, de amikor indok van rá, akkor miért nem dönthetünk mi szülők?

Ma az állami iskolákban 3 napot igazolhatnak a szülők, minden különös indoklás nélkül a gyerekeiknek - jobb helyeken félévenként 3 napot. Vagyis általában ez van a szülők felé kommunikálva a szeptemberi szülőértekezleteken.

De mire elég ez a három nap?

Van az úgy, hogy a család életében változások lépnek fel, egy hirtelen haláleset, válás, amit a gyereknek ugyanúgy nehéz feldolgozni, de lehet egy családi nyaralás, vagy csak egyszerűen kimerültség, amikor érzi a szülő és a gyerek is, hogy pár nap otthonlét után újult erővel tudná folytatni, de erre nincs lehetőség.

Vagyis van, és itt jön be a gyerekorvos, visszük a gyereket a rendelőbe, hasfájással, hányingerrel, hasmenéssel, olyan jellegű betegségekkel, amik szinte lenyomozhatatlanok. Persze az orvos is tudja, a szülőnek is kellemetlen, a gyerek előtti példamutatáson is csorba esik, de egyszerűen nincs mit tenni, muszáj valami hazugságot titulálni, hogy a gyereket az iskolából ki tudjuk venni. Sok fórumon felkerült már témában, hogy ezeknek a következményeit miért nem veszik figyelembe?

A gyerekeket visszük a valóban betegekkel teli váróterembe, hátha a családi nyaralás tényleg egy hasmenéssel végződik.  A valóban beteg embereket, ott várakoztatjuk a mi felesleges igazoláskérésünkkel - nem beszélve arról, hogy sok esetben a szülő szabadságterhére - és a valódi munkát végző gyermekorvosokat terheljük.

Ha csak napi 1-2 „kamu” igazolás van, az heti 5-10, havi 40-80 plusz gyerek, amik az ő idejükből, hivatásukból, lelkesedésükből vesz el. Persze ezt mindenki tudja, hogy nem havi 40-80 gyerekről van szó, hanem lényegesen többről.

De számtalan olyan eset is van, amikor tényleg hasmenése van a gyereknek, vagy csak enyhe betegsége, sok esetben a szülő megtehetné, hogy otthon tartsa a gyereket, hisz ezekhez nem kell gyógyszer. Egy kis teával, pihenéssel, diétával otthon is kúrálható lenne, mert a gyerekorvos sem fog gyógyszert adni rá egy-két napig, de nem teheti meg, mert akkor igazolatlant kap, és irány megint csak a gyerekorvos…

Miért nem igazolhatja a szülő felelősen a gyermeke hiányzását?

Hiszen jelenleg nincs jogszabályba foglalva, hogy hány napot igazolhat a szülő, azt az iskolák (és óvodák) saját házirendjükben szabályozzák.  Miért feltételezhető, hogy a nagyobb szülői szabadság visszaélésre adna utat? Azok, akik eddig sem törődtek a gyermekükkel, azok idáig is hiányoztak az igazolatlan órák terhére, a felelős szülők pedig nem hiszem, hogy csak a gyerek lógási kérésére gyártanák az igazolásokat.

A Pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnázium a pedagógusok és a szülői munkaközösség döntése alapján megváltoztatta már a házirendjét, és a szülők 15 nap hiányzást igazolhatnak tanévenként, mindezt egy helyi gyermekorvos kezdeményezésére. Mindez már két éve történt, és Nagy Koppány Lászlóné igazgatónő elmondása szerint a szülők nem élnek vissza ennek a lehetőségével, minden ugyanolyan rendben működik, mint eddig, csak tehermentesítve vannak a szülők, pedagógusok és a gyerekorvosok is!

Persze azt sem tudják sokan, hogy valóban az iskolájuk 3 napra ad lehetőséget a szülői igazolás terén, de nagyon sok iskolában, mint például nálunk is, arra is lehetőség van, hogy ezt meghosszabbítsuk, ennek egy nagyon egyszerű és hivatalos módszere van, be kell menni az igazgatóhoz és indokolni kell, és tudomásom szerint szinte minden esetben segítséget nyújt az iskola ebben.

Sokan kérdezik, hogy miért ne lehetne követni az ő példájukat a szülők és tanárok együttes összefogásával, mint a Sashegyiben, miért ne lehetne esetleg bevezetni ezt a mi, vagy a ti iskolátokban is?

Sok a miért, amire nincs jó megoldás, hiszen az elhanyagolt, bántalmazott gyerekek családjainál sok helyen valóban nem lehetne ezt a visszaélések miatt megoldani, így a szakemberek, védőnők sem tanácsolják. Több fórumon komoly vitákba szállnak egymással (itt most nem ez a cél!), de mégis nagyon sok iskolában megvalósulhatna, vagy legalább annyi, hogy a felesleges orvosi igazolások helyett, egyénileg kérvényezni lehessen az iskolákban.

 

Makai Marianna - Kecskemétimami

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Készíts saját Állatkertet! - 10 részes nyomtatható kreatív kézműveskedés és játék

Készíts saját Állatkertet! - 10 részes nyomtatható kreatív kézműveskedés és játék

A Fővárosi Állatkert oldalán ingyenesen letölthető és nyomtatható kreatív sorozatot találtunk, ami az alkotókedvű állatbarátoknak szól. Készítsd el saját állatkertedet! Az elefántoktól a majmokig, a szavannák lakóitól a kengurukig sok állattal megismerkedhettek, rejtvények, színezők és más kézműves foglalkoztatók várnak.
Fiús kontra lányos anyukák – tényleg van különbség?

Fiús kontra lányos anyukák – tényleg van különbség?

Balett, pörgős szoknya és színes hajcsatok, vagy foci, toronyépítés és mászókáról ugrálás?
Kincsre bukkantam, avagy hogyan táplálták anyáink 40 éve csecsemőiket

Kincsre bukkantam, avagy hogyan táplálták anyáink 40 éve csecsemőiket

Sokan mondják, hogy 6 hónapos kor előtt kizárólag anyatejet szabad adni a babának, mások meg azt, hogy már 3 hónaposan is elkezdhető a hozzátáplálás.
Az első itthoni vakációs nap margójára… avagy hogyan boruljunk ki már az első napon

Az első itthoni vakációs nap margójára… avagy hogyan boruljunk ki már az első napon

Alig várod, hogy elkezdődjön a vakáció, és végre együtt legyél a gyerekekkel. Tele vagy kreatív ötletekkel, ideákkal... aztán a nap végén már visszaszámolsz az első óvodai vagy tanítási napot várva. Ismerős?
Ugrás az oldal tetejére