Jelenlegi hely

Élő adventi kalendáriumok nyílnak az ország számos pontján

Élő adventi kalendárium ablakok nyílnak az ország számos településén december 1-jén, minden nap egy újonnan kivilágított, feldíszített ablak nyílik az adventi kalendárium mintájára, egészen december 24-ig, Szentestéig. 

Országszerte egyre több helyen él ez a kezdeményezés, jelenleg 145 település vesz részt ablakaival az Élő adventi kalendáriumban. Az ablakdíszítő vállalja, hogy a választott vagy kisorsolt naptári naptól feldíszíti, jól láthatón feltünteti a számot, kivilágítja az ablakát Szentestéig.

A helyi szervezők minden reggel közzéteszik, hogy az újonnan kinyíló ablak melyik utcában található. Ez általában Facebook csoportban vagy eseményben követhető. A megtalált ablakokat bárki megnézheti, lefotózhatja, családi fotót készíthet, beküldheti a szervezőknek. 

2014-től díszítik Kópházán osztrák mintára a családi házak vagy intézmények ablakait. Esténként összegyűltek kicsik és nagyok az aznapi kalendáriumi ablak előtt. 

A házigazda egy karácsonyi történettel vagy verssel fogadja a látogatókat, beszélgetnek, sütiznek. A helyi plébános atya felolvas a Szentírásból, és megáldja a feldíszített adventi ablakot. 

Solymáron 2016-ban nyíltak a Világító adventi kelendárium ablakai, innen növekedett országossá a kezdeményezés. Itt már egy napra több ablakot is nyitnak, akkora sikere van az évről évre kinyíló ablakoknak. 

Itt található a solymári csoport, ahova szervezőként, díszítőként csatlakozhatsz tippekért. Ezen a listán és a térképen tudod megnézni, van-e a lakhelyeden már szervezés.

Ha nem találsz, de szeretnél szervezni élő adventi kalendáriumot, a solymári közösségi csoportban ötleteket, segítséget kaphatsz a szervezéshez. Még van pár nap december 1-ig, sikerülhet!

Az adventi időszakban az ablak díszítők és a keresők is naponta átérezhetik az ünnepre való készülődés izgalmát, élményét.

Áldott, várakozással teli ünnepi készülődést kívánok mindenkinek!

- Monorimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére